Blog

Hiba volt a republikánusoktól Trump jelöltjeit támogatni a választásokon?

A Donald Trump által támogatott republikánusok kiválóan szerepeltek az előválasztásokon, de most, a félidős választásokon ők bizonyultak a gyenge láncszemnek. Vajon csak botlásról van szó, vagy a Trump-éra alkonyáról?

A Donald Trump által támogatott republikánusok kiválóan szerepeltek az előválasztásokon, de most, a félidős választásokon ők bizonyultak a gyenge láncszemnek. Vajon csak botlásról van szó, vagy a Trump-éra alkonyáról?

Még folyik a szavazatok számolása, azonban úgy tűnik, hogy a várt óriási republikánus áttörés elmarad az amerikai időközi választásokon. A képviselőház kontrollja még minden jel szerint meglehet, de csak kis többséggel. A Szenátus esetében pedig elképzelhető, hogy semmi sem változik, ugyanúgy 50-50 képviselője lesz a két pártnak. Rosszabb esetben akár egy hely nettó elvesztése is lehetséges, 51-49-es többséget adva a demokratáknak.

Az amerikai konzervatív sajtó természetesen el is kezdte keresni a helyzetért felelős tényezőket. Isaac Schorr, a National Review szerzője szerint 

a republikánusok saját magukon ejtették a legnagyobb sebeket.

Kiemelte, hogy a kulcshelyeken kívül az egészen reálisan nyerhető New Hampshire-ben is egy Trump-párti „összeesküvés-hívő” indult a szenátus helyért, s ez egyenesen vezetett Maggie Hassan demokrata párti jelölt győzelméhez. A fájdalmasabb, hogy a fontos mérleg-nyelvnek számító, korábban republikánus Pennsylvaniában is veszített a jobboldali Mehmet Oz; cikkünk írásának pillanatában pedig a szintén Trump-párti, botrányhős Herschel Walker hátrányban van demokrata ellenfelével szemben az egyik georgiai szenátusi székért, az arizonai republikánus jelölthöz hasonlóan. Ezenkívül

az egyik ismert republikánus hangadó, Lauren Boebert kongresszusi képviselő is meglehetősen szoros versenybe került Coloradóban,

melynek egyelőre még nem lehetett kihirdetni az eredményét. A Wall Street Journal kiemelte, hogy a Trump-párti jelölteknek még a pénzügyi támogatását is a Republikánus Párt vezetősége adta legnagyobb részben, nem a New York-i üzletember. A mai nappal ezek a tízmilliók nagyrészt kárba vesztek, kivéve például J. D. Vance győzelmét. Rod Dreher texasi közíró, a Danube Institute munkatársa az American Conservative hasábjain egyenesen „nagyszájú lúzer”-nek nevezte Trumpot. 

Ezekkel a Trumphoz kötött kudarcokkal szemben a konzervatív oldal erőteljesen kiemelte Ron DeSantis, Marco Rubio és Brian Kemp nagyarányú győzelmeit.

Valamennyien a new york-i milliárdossal szemben álló csoportok képviselői. Nem elsősorban politikailag, hanem személyesen.

DeSantis minden jel szerint a 2024-es elnökjelöltségre pályázik, amit maga Donald Trump is csípősen említett nemrég.

Brian Kemp georgiai kormányzó pedig határozottan ellenállt Trumpnak, amikor az 2020-ban az állam választási eredményeinek érvénytelenítését követelte tőle. Az előválasztáson meg is kellett küzdenie a korábbi elnök által támogatott republikánus jelölttel, akit könnyen megvert. Most korábbi ellenfelét, Stacey Abrams demokrata jelöltet is könnyűszerrel győzte le.

Általános az a vélekedés, hogy a republikánusoknak a komoly politikai munka mutathat utat a 2024-es győzelem felé. Ennek a példája a Trump-ellenesek számára DeSantis, aki vállakozóbarát politikájával, a járvány laza kezelésével, szigorú rendpártisággal tette Floridát élhető állammá és a belső vándorlás kiemelt célpontjává. Ezenkívül az LMBTQ-ügyekben mutatott szigorú konzervativizmusa is jó pont volt választói bázisa számára. Ben Shapiro szerint továbbra is biztató a republikánusok munkája a színesbőrű választók körében, azonban szerinte a vezetőség hibái és a jelöltek alkalmatlansága miatt vallott kudarcot a párt a választáson.

Összességében az amerikai konzervativizmus friss reakciója

egy határozottan DeSantis felé forduló, kompetens republikánus pártot és kevesebb Trumpot követelő irányzat.

Miközben 2016-ban még a Trump-elleneseket nevezték a „régi párt” képviselőinek, Allie Beth Stuckey influencer például most már DeSantis karakterében látja a megújult, erős, kormányozni képes Republikánus Pártot. Különlegesen fordulnak a politika kerekei néhány év alatt. Donald Trump november 15-ére ígért bejelentése hirtelen nem is tűnik nagyon jó ötletnek. Vagy mégis van még néhány trükk a csődök örök túlélőjének zsebében?

Szemlézte: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

Share this with others: