18/08/2022

Blog

Hogy néz ki az energia-zsarolás?

Megbolydultak a világ energiaellátási rendszerei. A káoszban új szereplők emelkedhetnek fel, hatalmas zsarolási potenciállal. Milyen következményekkel jár ez? A legutóbbi olajválság története komor tanulságokkal szolgál.

Megbolydultak a világ energiaellátási rendszerei. A káoszban új szereplők emelkedhetnek fel, hatalmas zsarolási potenciállal. Milyen következményekkel jár ez? A legutóbbi olajválság története komor tanulságokkal szolgál.

Azerbajdzsánhoz, Afrikához, amerikai cseppfolyós készletekhez kapkod Európa az orosz energiaszektorra mért szankciói miatt, amelyek a moszkvai harci kedv megtörését hivatottak elősegíteni. Miközben a célok elérése kérdéses, az energiaéhség és az energiaforrások keresése új országokat hoz helyzetbe, amely új problémákat okozhat geopolitikailag, még ha enyhíti is az energiaválságot és Európa orosz gázfüggőségét. Hasonló folyamatok játszódhatnak le, mint az 1970-es évek közepén, amely évtizedet egyre jobban hasonlítják a 2020-as évek helyzetéhez. Akkoriban az 1973-as izraeli-arab Yom Kippur-háború miatt alakult ki válság. Nem gáz, hanem olaj, és nem a Nyugat mérte az embargót, hanem az OPEC államai, hogy Izrael nyugati támogatását megroppantsák. (Hosszú távon bizonyos sikerrel.) Melyek voltak ennek az egyenletnek azok az összetevői, amelyek ma is felmerülhetnek?

 

I. Az új eladók kielégítetlen geopolitikai érdekei

1973 végén heves verseny kezdődött a megegyezésért a Közel-Kelet olajeladóival. Közülük többen igyekeztek regionális dominanciájuk megerősítésére vagy megszerzésére. Irak baathista, arab forradalmi rezsime Szaddám Husszein vezetésével a hagyományos monarchiák pozíciói ellen tört. Irán és Szaúd-Arábia, amelyek ekkoriban még mindketten hagyományos monarchiák, ugyanezeket igyekeztek megőrizni. Ugyanígy kell megvizsgálni a potenciális eladók helyzetét ma is, megítélve, hogy milyen nemzeti érdekeket akarnak kielégíteni új pozíciójukkal, s annak mi lesz a következménye.

 

II. A szolidaritás hiánya a vevők között

Nyugaton az arabokkal való megegyezés elsődleges keresője Franciaország lett, amelyet az angolok és a hollandok kizártak az új olajprojektekből az Északi-tengeren, védve saját ellátásukat. Franciaország egyedi előnnyel bírt: rendkívül fejlett atomprogramja volt, hiszen már az 1960-as évek óta igyekezett Amerikától némileg eltartó, önálló ipar- és gazdaságpolitikát folytatni minden értelemben. Az Európai Gazdasági Közösség fragmentálódása vezette Franciaországot arra, hogy legfontosabb stratégiai iparágának, az atomprogramnak a gyümölcseiből kínálja meg Irakot és Iránt. Persze nem atomfegyvereket, hanem atomreaktorokat ajánlott fel – összességében azonban nagyon veszélyes technológiát.

 

III. Verseny az engedményekben

A francia ajánlatok után a többi versenyző is észbe kapott. Végül Nyugat-Németország is adott el nukleáris reaktort Iránnak, mi több, ennek építése be is fejeződött az iszlamista forradalomig (1978), amikor a félkész francia erőmű kivitelezése megszakadt.

Az Egyesült Államok, jóllehet nem készült rá, szintén belépett az egyenletbe, és Szaúd-Arábiának kezdett engedményeket, különleges ígéreteket tenni.

Végül nukleáris együttműködés itt nem alakult ki – az amerikaiak ezt direkt meg akarták akadályozni – de meglepően szoros függés keletkezett, amely döntően meghatározta az USA további közel-keleti politikáját és szövetségi rendszereit, egy puszta kényszerintézkedés miatt.

 

IV. Újabb geopolitikai problémák

A franciák nemcsak Iránnak, hanem Iraknak is adtak el nukleáris technológiát az olajpiaci engedményekért cserébe. Sikerült Szaddámot lebeszélni egy nehézvizet használó, atomfegyverek alapanyagának előállítására rögtön alkalmas reaktor vásárlásáról, de egy hasonló, kisebb reaktort, az Osirakot (Tammuz-1 az iraki megjelölés szerint) eladtak Bagdadnak. Ezenkívül

jelentős mennyiségű csúcstechnológiás fegyvert is értékesítettek Szaddámnak, például Mirage vadászgépeket.

Az atomreaktort Izrael végül 1981-ben megsemmisítette – „csak” egy kisebb geopolitikai válságot kirobbantva. Ám a francia fegyverek elősegítették Szaddámot agresszív céljainak megvalósításában, amelyek az iraki-iráni konfliktus után végül a kuvaiti háborúhoz, a nyugati hatalmakkal való konfrontációhoz, majd az amerikai invázióval Irak káoszba dőléséhez vezetett.

Az energiaválság megoldása egy soktényezős egyenlet, aminek nem feltétlenül nettó pozitív a vége, még ha meg is oldódik az a probléma, amiért létrejött, mint a mostani esetben. Óvatosan kell tehát bánni az új eladókkal és az új ellátási rendszer kiépítésével, mert mire a nagyobb geopolitikai problémát megoldottuk, újabbak keletkezését segítettük elő. Amit a stratégiai réven nyertünk, elveszthetjük az energiazsarolás vámján.

Források:

https://tnsr.org/2022/05/oil-for-atoms-the-1970s-energy-crisis-and-nuclear-proliferation-in-the-persian-gulf/

Mendersshausen, Horst: Coping with the (1973) Oil Crisis: French and German Experiences. Baltimore, London: Johns Hopkins University Press, 1976

Írta: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon