Blog

Hosszú távú hatásai lehetnek az osztrák korrupciós botrányoknak

Sebastian Kurz ügyesen felépített “jófiú” imidzse összeomlóban van az országot megrázó korrupciós ügyek miatt. Többek között erről is értekezik Matthew Karnitschnig a Politico európai kiadásának hasábjain.

Sebastian Kurz ügyesen felépített “jófiú” imidzse összeomlóban van az országot megrázó korrupciós ügyek miatt. Többek között erről is értekezik Matthew Karnitschnig a Politico európai kiadásának hasábjain.

A szerző szerint nem sokkal ezelőtt Brüsszelben még úgy tekintettek az ifjú kancellárra, mint az európai konzervativizmus jövőjére. E kép azonban egyre jobban megkopni látszik a miniszterelnök körül kibontakozó új fejlemények miatt.

A jelenlegi botrányok egyik főszereplője a Novomatic nevű cég, amely kaszinókat üzemeltet Ausztriában. A vállalatról korábban azt mondta az Ibiza-ügyben megbukott FPÖ-s alkancellár, Strache, hogy mindenkit ugyanúgy pénzel pártállástól függetlenül.

Karnitschnig szerint ez azt jelenti, hogy a cég minden politikai szereplőt megfizet szívességekért cserébe.

Konkrét bizonyíték van arra, hogy a vállalat volt igazgatója a jelenlegi pénzügyminiszteren keresztül üzent Kurz-nak, hogy találkozniuk kell, és meg kell vitatniuk egy adomány és egy olaszországi “probléma” kérdését. Az osztrák kormány tagadja, hogy a találkozó valaha is megvalósult volna, vagy hogy adományt fogadtak volna el. A cikk szerzője szerint a Novomatic volt vezetője az „olasz probléma” alatt egy adóvitát értett.

Kurz élesen kritizálta az osztrák pénzügyi hatóság nyomozását az ügyben, mondván nagyon sok hibát ejtett. E kommentár után azonban sokan azzal vádolták a kancellárt,

hogy megsértette az osztrák bírói és hatósági függetlenséget.

A pénzügyminiszter (és minden más érintett) a bizonyítékok ellenére is tagadja a korrupciós vádakat, és továbbra sem hajlandó lemondani a tisztségéről.

kurz_belso.jpg

Az osztrák hatóságok egy másik visszaélésre is felhívták a figyelmet. Az Osztrák Vagyonkezelő Holding, az ÖBAG igazgatója, Thomas Schmid ugyanis valószínűleg politikai kapcsolatainak köszönheti a posztját. A szóban forgó vezető nem rendelkezik vállalati múlttal vagy tapasztalattal, és a nyomozás szerint ő maga is részt vett az általa betöltendő poszt munkaköri leírásának megfogalmazásában, valamint beleszólása volt abba is, hogy kik bírálják el a jelentkezését.

A nyomozó hatóságok szerint Kurz korábban az alábbi SMS-el nyugtatta meg Schmid-et a munkával kapcsolatban:

Mindent megkapsz amit szeretnél ;* ;* ;*.

A miniszterelnök üzenetére érkezett válasz is eléggé szoros kapcsolatról tanúskodik: ,, :) :) :)Nagyon boldog vagyok… imádom a kancellárunkat”.

Az SMS-ek nyilvánosságra kerülése és a botrány kirobbanása után Schmid bejelentette, hogy bár törvényileg lehetősége lenne rá, nem kívánja meghosszabbítani a 2022-ben lejáró szerződését.

A botrányok és visszaélés ellenére egyelőre úgy tűnik, hogy nemigen csökken Kurz és pártjának az ÖVP-nek a népszerűsége. A korábban említett ügyek azonban ellentéteket szültek a kormánykoalícióban. A Zöldek élesen kritizálták a partnerüket, amire Kurz hevesen reagált, mondván a kisebbik kormánypárt által vezetett minisztériumokban burjánzik a korrupció és a nepotizmus.

Az ellentéteket tovább fokozza, hogy a néppárti irányítású belügyminisztérium megnehezítené a hatóságoknak, hogy nyomozzanak és házkutatásokat tartsanak politikusoknál, tisztségviselőknél.

A Zöldek által vezetett igazságügyi miniszter ugyanakkor hevesen elutasította ezt a javaslatot, mondván ez csorbítaná az osztrák jogállamiság helyzetét.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell