Blog

Így képeznék a jövő mérnökeit Európában

Az észt TalTech is részt vesz az európai műszaki egyetemek tervezett uniós projektjében.

taltech.jpg

Az észt TalTech is részt vesz az európai műszaki egyetemek tervezett uniós projektjében.

A Baltic Times angol nyelvű baltikumi hírportál jelentette, hogy a Tallini Műszaki Egyetem (TalTech) összefogott több vezető európai felsőoktatási intézménnyel, és egy olyan javaslatot nyújtot be az Európai Bizottságnak, ami létrehozná az EuroTeq Mérnöki Egyetemet. A kezdeményezés egyszerre adna teret az oktatás és kutatás területén a résztvevő európai műszaki egyetemek közös ambícióinak és tenné lehetővé az üzleti alapú együttműködést globális technológiai óriásokkal, írja a cikk.  

Amennyiben a Bizottság úgy dönt, hogy felkarolja a projektet, a közös oktatás akár már idén ősszel is megkezdődhetne. Az észt TalTech diákjainak ez azt jelentené, hogy a jövőben joguk lenne bármelyik partneregyetemen tanulni az általuk választott tárgyakat. A vizsgákat pedig mind online, mint személyesen le lehetne tenni.

Az EuroTeq Mérnöki Egyetemen folyó oktatás és az általa kibocsátott diplomák egyaránt megfelelnek majd az Európai Unió által támasztott és a globális követelményeknek. Az egyetem folyó oktatás arra fókuszál majd, hogy kielégítse a jövő követelményeit.

A TalTech rektora, Jaak Aaviksoo elmondta, hogy az EuroTeQ kezdeményezés az egyetemek közötti együttműködés teljesen új szintjét jelenti majd, és megnyitja az észt diákok előtt a lehetőséget, hogy Európa legjobb egyetemein tanulhassanak tovább. A projektben való részvétel azt is jelzi, hogy a tallini műszaki egyetemet magasan jegyzik Európában, tette hozzá a rektor. A TalTech mellett az EuroTeQ Mérnöki Egyetem tagegyeteme lenne a müncheni műszaki egyetem, az eindhoiveni egyetem, a francia Ecole Polytechnique, valamint egy-egy dán és cseh egyetem. Az új európai felsőoktatási intézmény mintegy 10 ezer diákot és közel 15 ezer kutatót hozna össze. A résztvevő egyetemek összköltségvetése elérné a 2,3 milliárd eurót, emelte ki a Baltic Times.

A TalTech oktatási ügyekért felelős rektorhelyettese, Hendrik Voll a kezdeményezést „az európai csúcsegyetemek schengeni övezeteként” írta le, amely lehetővé teszi majd a diákoknak, hogy a tagegyetemek legjobb tárgyait vehessék fel és azok legjobb projektjeiben vegyenek részt.

A kezdeményezésnek az is lényeges jellemzője, hogy az oktatás során a diákok az üzleti szereplők által felvetett, a való életből vett problémákat oldjanak meg. Az új szuperegyetem arra is törekszik majd a Baltic Times szerint, hogy minél nagyobb arányban szerepeljenek a tananyagokban a gyakorlati, illetve az interdiszciplináris elemek.
„Ezt a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy a kutatóink és diákjaink olyan cégeknél tölthetik el a gyakornokságukat, mint a BMW vagy az Ubisoft,” emelete ki Voll, hozzátéve, hogy az EuroTeQ ajtót nyit majd az észt mérnökök számára is ahhoz, hogy európai nagyvállalatoknál helyezkedhessenek el.

Az egyetemeken kívül az EuroTech Egyetemi Szövetségnek tagjai lesznnek olyan nagyvállalatok is, mint a német Siemens és BMW, a francia olajipari óriás Total, a holland kamiongyártó DAF, és olyan észt cégek és szervezetek, mint a svéd Telia észtországi leányvállalata, az online pénzátutalásokra szakosodott Transferwise, az észt energiaipari vállalat, az Eesti Energia, az Észt Információs Rendszerfelügyeleti Hatóság, és az Információs Technológiai és Telekommunikációs Szövetség.

Szemlézte: Tóth-Bíró Zsófia