Blog

Izraelt folyamatosan bombázzák, a világ pedig háborús bűnnek állítja be a zsidó nép önvédelemét

Május 14-én, Izrael állam kikiáltásának 73. évfordulóját ismét háborús körülmények közt kellett „ünnepelni”. Míg a világ nagy részén felerősödött az Izrael ellenesség és népszerűvé vált az országot elnyomó, diktatórikus, apartheid rezsimként beállítani, addig arról alig esett szó, hogy hogyan…

Május 14-én, Izrael állam kikiáltásának 73. évfordulóját ismét háborús körülmények közt kellett „ünnepelni”. Míg a világ nagy részén felerősödött az Izrael ellenesség és népszerűvé vált az országot elnyomó, diktatórikus, apartheid rezsimként beállítani, addig arról alig esett szó, hogy hogyan törekszik a Palesztin Hatóság és a Hamász arra, hogy eltörölje a zsidó nép hazáját a térképről.

izrael_nyito_2.jpg

A világtörténelem egyik legnagyobb tragédiája, a Holokauszt után, 1948. május 14-én Izrael állam kikiáltásának napja egy új kezdetet és reménységet adott a zsidó nép számára, hogy a náci Németország végső terve mégsem sikerült teljesen. Ugyanis nem csak, hogy a zsidó népet nem sikerült eltörölni a világ színéről, de a zsidó emberek kétezer év száműzetés után újra Izraelben, otthonukban élhetnek, valamint független nemzetként, immár 73 éve meg is tudják magukat védeni, mely az egyik biztosítéka annak, hogy a zsidó nép kiirtására soha többet nem kerülhet sor.

Azonban, ahelyett, hogy a világon együtt örülnének annak, hogy a zsidó nép a Holokauszt borzalmai után ismét meg tudja magát védeni az életükre törő ellenségeiktől, egyre többen háborodnak fel ezen.

izrael_belso.jpg

A konzervatív politikai kommentátor, Ben Shapiro is kiemelte műsorában, hogy ahogyan más országoknak, úgy Izraelnek is joga van az önvédelemhez. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha más országokat akár csak egyetlen rakétával is megtámadnának, fel se merülne, hogy joguk van-e megvédeni magukat. Eközben a zsidó államnak sokak szerint még azután sincs joga kiiktatni az országra támadó terroristákat és központokat, hogy

a Hamász idáig egy hét alatt több mint 3100 rakétát lőtt ki izraeli városokra és civilekre, melyekből 450 sikertelenül Gázai övezetben élőkre esett.

Shapiro arra az izraeli-palesztin konfliktusról szóló felkapott videóra is reagált, melyben Trevor Noah azt állítja, hogy annak ellenére, hogy Izrael képes az önvédelemre, nem kellene megtámadnia azokat, akik nem képesek erre. Ahogy Shapiro is kifejti, a videóban ismét úgy állították be Izraelt, mintha a Palesztin civilekkel harcolna, miközben a valóságot nem említik, miszerint önvédelme során az országot fenyegető Hamász terroristáit iktatja ki.

Joe Biden egyértelmű Izrael melletti kiállása sokak számára meglepő volt, hiszen eddigi elnöksége alatt nagyobb támogatást nyújtott a paleszin arabok felé. Ahogyan azt már korábbi cikkünkben említettük, áprilisban jelentős összeggel, 90 millió dollárral támogatta a terroristákat szponzoráló Palesztin Hatóságot.

Azonban felmerülhet a kérdés, hogy a Hamász miért Biden elnöksége kezdetén, és miért nem a Trump-éra alatt támadta meg Izraelt, miközben az egykori amerikai elnök olyan provokatív lépéseket tett, mint Jeruzsálem Izrael fővárosaként való elismerése és az amerikai nagykövetség áthelyezése Jeruzsálembe.

Annak ellenére, hogy Trump elkötelezetten és egyértelműen támogatta Izraelt és számos intézkedést hozott a Palesztin Hatóság és a Hamász terrorizmusának megfékezése érdekében, valamint elérte, hogy több arab ország békét kössön Izraellel, mégsem alakult ki elnöksége alatt a jelenlegi helyzethez hasonló elhúzódó háborús konfliktus. Azonban a Hamász, a palesztin aktivisták és politikusok erőteljes nyomást gyakorolnak az új amerikai elnökre, hogy vonja vissza Trump Izraelt támogató intézkedéseit.

Ahogy előző cikkünkben beszámoltunk róla, többek közt az úgynevezett Squad – amely a radikális demokrata képviselők csoportja – ismét erőteljesen harcol „Palesztina felszabadításáért” a Hamásszal együtt: ezzel pedig nemcsak az Izrael-ellenes, hanem antiszemita érzületeket is felszabadított. A Bidenre helyezett nyomásgyakorlást jól szemlélteti az, ahogyan a Squad reagált az amerikai elnök Izrael mellett kiálló nyilatkozatára.

Ilhan Omar egyenesen „undorítónak és erkölcstelennek” nevezte az amerikai kormány Izrael melletti állásfoglalását.

Omar és a Squad többi tagja emellett felháborodottságának is hangot adott, hiszen szerintük Izrael támogatása szembe megy az emberi jogok melletti kiállással.

A Squad és Bernie Sanders a napokban szintet lépett az Izrael elleni gyűlölet kifejezésében, mikor egyöntetűen mindannyian arra szólították fel az amerikai elnököt, hogy vonja meg az Izraelnek nyújtott pénzügyi támogatást, hiszen azzal szerintük az Egyesült Államok „súlyos emberjogi sértéseket” támogat. A „Palesztina felszabadításáért” harcoló Squad és további politikusok, aktivisták ráadásul

akárhogyan is próbálják úgy beállítani, hogy Izrael államának és a cionizmusnak a kritizálása nem számít antiszemitizmusnak, a hetekben több országban is jelentősen megnövekedett az antiszemita támadások száma a palesztin „szolidaritási” tüntetések során.

A Daily Wire írásában beszámolt arról, hogy egy londoni palesztinokkal „szolidarító” tüntetés antiszemita felvonulássá vált. A tüntetők különféle káromkodással illették a zsidókat és olyan szövegeket kántáltak mint hogy „erőszakoljátok meg a zsidók lányait és szabadítsátok fel Palesztinát”. Boris Johnson miniszterelnök Twitter bejegyzésében azonnal elítélte a felvonuláson hangzott súlyos antiszemita kijelentéseket.

Ahogyan az angliai kormányfőnek, úgy Bidennek is - a radikális demokraták és a Hamász nyomása ellenére - tettekkel kell kiállnia Izrael mellett, ugyanis az Egyesült Államokban, pontosabban New Yorkban is számos erőszakos cselekményt követtek el a napokban zsidó emberek ellen.

Az egyik ilyen eset során a palesztin aktivisták vérsere vertek egy amerikai zsidót, akinek üzletbe kellett bemenekülnie a „jó ügy érdekében tüntető felszabadító aktivisták” elől.

Biden és alelnöke azonban nem reagált az esetre és a konfliktus miatti növekvő antiszemita támadásokra.

A hetekben sokak a Black Lives Matter ügyéhez hasonlították a palesztin-ügy felkarolását. Aggasztó, hogy népszerűvé vált a Kamala Harris unokahúga, Meena Harris által is népszerűsített bejegyzés, melyben az olvasható, hogy nem lehet úgy kiállni az emberi jogok mellett, hogy közben a palesztinok elnyomása felett szemet hunyunk.

Azonban a háborús helyzet ennél súlyosabb problémát hozott ismét a felszínre. Felmerül a kérdés, hogy hogyan támogathatják úgy az emberjogi szervezetek és aktivisták az alapvető emberi jogokat, hogy közben szemet hunynak a palesztin arabok valódi elnyomói, a Hamász és a Palesztin Hatóság terrorizmusa, háborús bűncselekményei és antidemokratikus tevékenységei felett, valamint úgy, hogy közben saját félrevezetéseikkel erősítik fel az antiszemitizmusba torkolló Izrael-ellenességet?

Szemlézte: Morvay Sáron