Blog

Jöhet az ötödik választás Izraelben?

Két éven belül már a negyedik parlamenti voksolásra került sor Izraelben, amelynek most sincs egyértelmű győztese. Netanjahu minden bizonnyal megtesz mindent annak érdekében, hogy ne kerüljön sor ötödik szavazásra, hiszen számára komoly presztízsvesztés lenne és alkalmatlannak tűnne a…

Két éven belül már a negyedik parlamenti voksolásra került sor Izraelben, amelynek most sincs egyértelmű győztese. Netanjahu minden bizonnyal megtesz mindent annak érdekében, hogy ne kerüljön sor ötödik szavazásra, hiszen számára komoly presztízsvesztés lenne és alkalmatlannak tűnne a kormányzásra.

 

Az idei választásokat a tavaly létrejött egységkormány felbomlása miatt kellett megtartani, az abban részt vevő pártoknak ugyanis nem sikerült megegyezésre jutni a költségvetést illetően.

A Központi Választási Bizottság eredményei alapján, sem Netanjahunak, sem riválisainak nincs egyértelmű Knesszet-többsége. Az ideológiailag erősen megosztott baloldal a 120 fős parlamentben összesen 57 mandátumot kapott. A jobboldali pártok közül a Likud 30, a korábban Netanjahu szövetségese, Naftali Benett által vezetett Yamina párt 7, valamint a Mansour Abbas által vezetett arab Raam párt 4 mandátumot szerzett meg. Yair Lapid legnagyobb ellenzéki frakciója, a Yesh Atid párt csak egy mandátummal gyarapodott ez előző választáshoz képest, 17 helyet szerzett meg idén.

diagr1.png
Forrás: The Times of Israel

Noha a kormányfő által vezetett Likud párt szerezte meg a legtöbb szavazatot, ez még így sem elegendő ahhoz, hogy kormányt alakítson. Ugyanakkor a Jair Lapid vezette baloldal - kizárólag a liberális, illetve baloldali pártokra alapozva - szintén nem tud kormányképes többséget szerezni.

Az arab képviselet tekintetében az idei választáson jelentős változás következett be, ugyanis az Egyesült Arab Listából kivált tradicionalista Raam párt meglepően jól szerepelt és akár a kormány összetételét is meghatározhatja, amennyiben sikerül koalícióra lépnie valamelyik féllel. A párt vezetője, Mansour Abbas kampánya során egyik tömb mellett sem tette le a voksát és korábban úgy nyilatkozott, hogy azt a miniszterelnök-jelöltet támogatja majd, amelyik előnyösebb ajánlatot tesz.

A patthelyzetet egyébként jól mutatja az alábbi diagram, amelyen kék színnel az új parlament Netanjahu mellett álló képviselőinek a száma, pirossal az őt ellenzők, zölddel pedig az arab képviselet nagysága van feltüntetve.

diagr2.pngForrás: The Times of Israel

A centrista Kék-Fehér párt élén álló Beni Gantz pedig jelenleg abban reménykedik, hogy nem alakul új kabinet.

A legutóbbi választás előtt ugyanis létrejött egy átmeneti kormányzásról szóló egyezmény, a Likud és a Kék-Fehér párt között, melynek értelmében amennyiben 2021. november 17-ig nem sikerül új kormányt alakítani, akkor automatikusan Beni Gantz lesz az ügyvivő kormány miniszterelnöke.

Netanjahu számára tehát úgy tűnik, a mostani az utolsó lehetőség arra, hogy hetedik alkalommal is kormányt alakíthasson. Ehhez azonban gőzerővel kell dolgoznia egy koalíció létrehozásán, nem véletlen tehát, hogy az arab Raam pártot sem zárja ki a lehetséges partnerek közül. Amennyiben az elkövetkező napokban egyik fél sem képes stabil koalíciót felépíteni, egy újabb, ötödik választásra is sor kerülhet a nyáron.

Papp Lídia elemzése