Blog

Jön a Kanada-EU szabadkereskedelmi egyezmény

Belátható időn belül létrejöhet Kanada és az Európai Unió között az a szabadkereskedelmi egyezmény (CETA), melyről már közel öt éve folynak a tárgyalások. Az Unió tagállamainak külgazdasági és kereskedelmi minisztereinek pénteki pozsonyi találkozója után Cecilia…

ceta.jpg

Belátható időn belül létrejöhet Kanada és az Európai Unió között az a szabadkereskedelmi egyezmény (CETA), melyről már közel öt éve folynak a tárgyalások. Az Unió tagállamainak külgazdasági és kereskedelmi minisztereinek pénteki pozsonyi találkozója után Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos úgy nyilatkozott, a két ország közötti kereskedelmi egyezményt nem lehet újratárgyalni, „a CETA készen van”.

A hét folyamán aktivisták ezrei tüntettek a CETA és a TTIP ellen Németországban, valamint Brüsszelben. Az észak-amerikai kontinens államaival kötendő két kereskedelmi egyezményt elutasító tüntetők úgy látják, hogy azok ez európai sztenderdeket áshatják alá olyan területeken, mint például a munkavállalók jogai, a közegészségügy vagy éppen a környezetvédelem. Számos támadás érte a CETA-megállapodás keretén belül felállítandó, cégek és államok közötti vitás ügyek eldöntésére szakosított, független bírákból álló testületet.

A Kanada és az Unió közötti egyezmény aláírására a jelek szerint október 27-én kerül sor, ám ahhoz, hogy ténylegesen életbe léphessen, az Európai Parlament és az egyes tagállamok nemzeti parlamentjeinek támogatása is szükséges.

A liberális Trudeau-kormány számára a CETA-hoz hasonló szabadkereskedelmi egyezmények különös fontossággal bírnak abból a szempontból, hogy a vámokat és egyéb államok közötti korlátozásokat leépítő egyezmények a protekcionizmus ellen hatnak, továbbá a hazai gazdasági szereplők számára a külföldi termékek és szolgáltatások versenyt jelentenek, így hosszú távon Kanada a világgazdaságban is erősebb és befolyásosabb szereplővé válhat.

Ugyanakkor a kanadai kormányfő nem csak az atlanti térség felé nyit, hanem az ázsiai országokkal is minél élénkebb gazdasági együttműködésre törekszik. Li Keqiang kínai miniszterelnökkel szeptember 22-i találkozója után Justin Trudeau a közös sajtótájékoztatón kijelentette, hogy a két ország 2025-ig az egymás közötti kereskedelmet a duplájára szeretné növelni. Ugyanakkor az együttműködést hátráltatja az emberi jogok kínai helyzetéről szóló vita.

Habár a kanadai-kínai kereskedelmi együttműködést illetően számos kétség merülhet fel, az EU-val való tárgyalások Kanada szempontjából ígéretes kimenetele bizonyíthatja, hogy az észak-amerikai ország a liberalizmus, a szabad piac, a szabad kereskedelem és a minimális állami beavatkozás jegyében a jelenlegi kormányzat alatt még számos hasonló gazdasági együttműködést alakíthat ki mind a csendes-óceáni, mind az atlanti-óceáni térségben.

Szemlézte: Árpási Botond