Blog

Kanada és az EU: együtt a világjárvány ellen

Az Európai Unió és Kanada egy uniós kezdeményezésen alapulva közös megoldással rukkolnának elő a WHO finanszírozási hiányosságainak orvosolására.

Brice de Schiethe – az Európai Unió megbízott kanadai nagykövete – elmondása alapján az Unió részéről már Trump bejelentése előtt körvonalazódott a május elejére tervezett konferencia, ahol az EU elsősorban Kanada támogatására számít. Mindkettő szerint ugyanis azzal, hogy Donald Trump visszavonta az Egyesült Államok támogatását a WHO-tól, egy hatalmas lyuk keletkezett a szervezeten, amit muszáj most közösen betömni, és a „globális kooperáció fontosabb most, mint valaha”.

Schiethe azt állítja, jelenleg Kanada az EU legszorosabb partnere, és az ő transzatlanti szövetségük kiemelten fontos a jelenlegi, világjárvány generálta helyzetben. Az ország és a szervezet a WHO finanszírozási hiányosságainak csökkentése mellett többek között törekszik a félreinformálás és a világon terjengő hamis információk lecsökkentésére is.

A szorosabb együttműködés alapjait az EU–Kanada kereskedelmi megállapodás teremti meg, és ennek mentén a két fél igyekszik elsősorban a világjárvány utáni gazdasági helyzet megsegítésére és az egészségügyi ellátási láncok biztosítására helyezni a hangsúlyt.

Többször is elhangzott Kanada és az Unió részéről is: nem akarják, hogy a konferencia átpolitizálttá váljon, azonban még ha el is akarunk tekinteni ettől, akkor sem tudunk teljesen: a május eleji konferenciára Kanada mellett a Bill and Melinda Gates Foundation, a Világbank és egyéb, főként egészségügyi szervezetek is hivatalosak.

Habár a kanadai kormány még nem erősítette meg, hogy Trudeau jelen lesz, arról már érkezett hivatalos bejelentés, hogy az ország továbbra is folytatja a munkát és az együttműködést nemzetközi partnereivel, így a WHO-val is, elmondásuk szerint ugyanis „Kanadának fontos szerepe van a Covid-19 járványra adott globális válaszban” és így a világjárvány legyőzésében.

Szemlézte: Markó Alíz Izabella