Blog

Kanada: Trudeau csúnyán ráfizet a régmúlt hibáira

A liberális miniszterelnök arcfestéses botránya meghozta a várt eredményt az ellenzéknek, a Konzervatív Párt mindössze egy hét alatt megfordította az erőviszonyokat, írja a Global News.

trudeau_pride.jpg

A liberális miniszterelnök arcfestéses botránya meghozta a várt eredményt az ellenzéknek, a Konzervatív Párt mindössze egy hét alatt megfordította az erőviszonyokat, írja a Global News.

A legfrissebb Ipsos felmérés szerint a pár napja még 7%-kal vezető Justin Trudeau-t keddre már 4%-kal előzte meg a konzervatív Andrew Scheer, mivel a jelenlegi kormányfő 32%-ra esett vissza, míg Scheer már 36%-kal a legesélyesebb jelölt a kanadai miniszterelnöki posztra. A botrányt követően az Új Demokrata Párt és a Zöld Párt népszerűsége is megnőtt, így most ők 15, ill. 11%-on állnak.

A Trudeau-ról nemrég nyilvánosságra került fotó, amelyen fekete arcfestésben vesz részt egy iskolai tanévzárón, úgy tűnik, nagyobb hatással volt a választásokra, mind bármi eddig a kampányban. A felmérésből az is kiderült, hogy míg az ország 45%-a elégségesnek találta a kormányfő bocsánatkérését, addig 20% úgy gondolja, hogy a viselkedése teljességgel megbocsáthatatlan, és sürgősen le kellene mondania. Rajtuk kívül minden hatodik ember azt válaszolta, hogy Trudeau-nak azért nem kell elhagynia a hivatalát, de ő többet már nem fog rászavazni.

Trudeau-val együtt a kormány értékelése is lesüllyedt, és tízből már csak négy kanadai érzi úgy, hogy a Liberális kormányzat jól teljesít, és ebből csak 7 százalék, aki erősen helyesli a munkájukat.

Darrel Bricker, az Ipsos elnöke maga is meglepődött a felmérés eredményein. „Jó ideje nem láttam semmi olyat egy kampányban, ami ilyen gyors hatást váltott volna ki, mind ez a fotó. Normál esetben ezek a dolgok fokozatosan nyilvánulnak meg, de most elég egyértelmű, hogy ez az incidens rendkívül nagy befolyással bírt a Liberális Párt esélyeire, és most már a legnagyobb ellenfelük mögött kullognak” – nyilatkozta a Global News-nak.

Szemlézte: Orbán Tamás