Blog

Kezd Ecuador belefáradni Julian Assange ügyébe

Az ecuadori külügyminiszter szerint az ország tisztségviselői nem fognak a továbbiakban közbenjárni a szökevény ügyében – írja a Reuters nyomán a Guardian.

Az ecuadori külügyminiszter szerint az ország tisztségviselői nem fognak a továbbiakban közbenjárni a szökevény ügyében – írja a Reuters nyomán a Guardian.

Ecuador külügyminisztere úgy nyilatkozott nemrégiben, hogy országa nem fog a továbbiakban Julian Assange, a WikiLeaks alapítója nevében közbenjárni a brit kormányzattal közös tárgyalásokon, ahol a dél-amerikai ország londoni nagykövetségén évek óta tartózkodó Assange helyzetéről van szó.

José Valencia külügyminiszter a Reutersnek adott interjújában azt mondta: Ecuador egyedüli felelőssége az, hogy Assange jólétét biztosítsa. A nyilatkozat apropója az volt, hogy az ausztrál nemzetiségű Assange beperelte Ecuadort, mivel az új feltételeket szabott Assange ott tartózkodásával kapcsolatban.

„Ecuadornak nincs semmilyen kötelezettsége további lépések megtételére” – mondta Valencia. „Mi nem vagyunk Assange úr ügyvédei, sem a brit kormány képviselői. Ezt az ügyet Assange és Nagy-Britannia kell, hogy megoldja.”

Ezzel a nyilatkozattal az ország eltávolodik korábbi gyakorlatától; korábban ugyanis Ecuador kvázi összekötőként működött a brit hatóságok és Assange személye között. Assange 2012 óta él a nagykövetségen Londonban, miután a brit bíróság elrendelte a Svédország felé való kiadatását, hogy kihallgassák egy szexuális zaklatás vádjának ügyében.

A vádat azóta visszavonták, de Assange barátai és támogatói szerint a WikiLeaks-alapító attól fél, hogy a nagykövetség elhagyása után letartóztatnák és kiadatnák az Egyesült Államoknak.

A brit külügyminisztérium egyelőre kerüli az események kommentálását.

Greg Barns, Assange egyik ausztrál védőügyvédje szerint „az események mostani fordulata megmutatták: szükség lehet Ausztrália közbelépésére, hogy megsegítse egyik állampolgárát, aki valós veszélyekkel kell, hogy szembenézzen”.

A WikiLeaks-vezérre, ami amerikai diplomáciai és katonai titkokat hozott nyilvánosságra Assange vezetése alatt, az Egyesült Államokban vádesküdtszék előtti kihallgatás vár.

Valencia külügyminiszter azt mondta, felzaklatta Assange legutóbbi lépése, amikor is keresetet adott be egy ecuadori bíróságon a nagykövetség új követeléseivel kapcsolatban, miszerint Assange-nak magának kell fizetnie orvosi és telefonszámláit, valami fel kell takarítania háziállata (egy macska) után. „A nemzetközi megállapodásokban Assange szennyesének kitakarítása nincs Ecuador kötelezettségei között” – mondta Valencia.

Lenin Moreno ecuadori elnök szerint a menedéknyújtást, bár határozatlan időre szólt, nem örökösnek szánta országa. Ezzel együtt kifejezte aggodalmát az USA felé való kiadatás lehetőségével kapcsolatban. A külügyminiszter azt nyilatkozta, hogy nem tárgyalt az Egyesült Államokkal Assange helyzetével kapcsolatban.

2017 decemberében Ecuador megadta Assange számára az ecuadori állampolgárságot, és szerette volna kinevezni a diplomáciai küldöttség Nagy-Britanniában és Oroszországban tevékenykedő tagjává, mert így garantálni tudta volna, hogy Assange biztonságban elhagyja a nagykövetséget. Nagy-Britannia azonban megtagadta a kérést.

Szemlézte: Gyarmati Emese