Az Egyesült Államok sajátos játékot játszik Tajvannal. Az elmúlt évben határozottan barátságos lépéseket is tett a szigetország felé. Nancy Pelosi házelnök látogatása az egyik legjobb példája ennek. Washington nagyon erős diplomáciai konfliktust vállalt Tajpejért, megmutatva elkötelezettségét a távol-keleti szigetország megvédésére 2022. geopolitikai káoszában is.
Azonban a PR-manővereken kívül a helyzet aggasztóbbnak tűnik. A Biden-kormányzat decemberben jóváhagyta az adminisztráció hetedik fegyvereladási csomagját a kis sziget számára, de a konkrét szállításokban késés várható. Az ukrajnai háború óriási igényei nehezítik egyes fegyvertípusok, mint a Javelin páncéltörő és a Stinger légvédelmi rakéták leszállítását. Ezenkívül
az új F-16C vadászbombázók érkezésében is késés várható, ami igazán nem fogható az ukrajnai háborúra, hiszen Kijev egyetlen ilyen gépet sem kapott még.
Még aggasztóbb, hogy az amerikai kormány a saját fegyvereit is igyekszik minél távolabb tartani Tajvantól. Jó példa erre a Tajvanhoz legközelebb levő szövetséges szárazföldi támaszpont sora. Még 2022 novemberében hajtottak végre a Rjúkjú-szigetek hosszában gyakorlatokat amerikai és japán erők, és ennek során a fő szárazföldi bázisként Yonaguni szigetét jelölték ki. Ez a Japán és Tajvan között húzódó Rjúkjú-szigetlánc Tajvanhoz legközelebb álló tagja, 110 kilométerre a szigetországtól. Egyértelmű, hogy egy Kína ellen fellépő amerikai és szövetséges erők ezt kell, hogy használják elsődleges szárazföldi bázisnak. Az amerikaiak a hadgyakorlat során demonstrálták is az Ukrajnában már bizonyított precíziós rakétatüzérségi rendszerüknek, a HIMARS-nak a szigetre szállítását és felkészítését a harcra.
A hadgyakorlat után azonban a HIMARS eltűnt a szigetről, és az amerikaiak nem is tervezik a visszaszállítását. Pedig akár 300 km hatótávolságú, mozgó célok ellen is alkalmas rakétáival a fegyverrendszer gyakorlatilag Kína partjáig belőhetné a tengert, hatásosan elriasztva a kínai kommunistákat egy komoly támadástól.
Mindez arra utal, hogy Amerika igazából nem akarja Kína bajszát húzogatni.
Miközben egyre gyakrabbak és tömegesebbek a kínai légierő légtérsértései a sziget felségvizein – 2022-ben 1727 (!) kínai gép lépte át a légtér határát – az amerikaiak inkább egy lépést tettek hátra és az ukrajnai háborúra koncentrálnak. Folyik a fegyverkezés a Kína elleni esetleges légi-tengeri ütközetekre, de nincs Tajvan melletti egyértelmű kiállás.
Japán éppen ezt az amerikai óvatosság okozta űrt akarja kitölteni. Tokió 26 százalékos növekedést irányzott elő a hadügyi költségvetésben 2023-ra. Ez még mindig csak 1,12 százaléka a GDP-jének, tehát bőven van még tartalék.
Az összeg pedig elsősorban jól tervezett Kína-ellenes felkészülésre fordítódik.
Az egyik legfontosabb tétel a logisztika és a készültségi szint emelésére szánt összeg: ez azt jelenti, hogy először a mostani képességeket akarják szilárd bázisra állítani, biztosítani, hogy képesek ellátni és karbantartani meglevő fegyverrendszereiket egy hosszabb háborúban is. Ezenkívül nagy mennyiségű drón és cirkálórakéta beszerzéséről van szó. A drónoknak mind a csapásmérésben, mind a felderítésben eminens szerepük van a modern háborúban, így ez nem is szorul külön magyarázatra. A cirkálórakéták egyik fajtája a Tomahawk lesz, amellyel a flottát erősítik majd a csendes-óceáni ütközetekre. Ezekkel a rakétákkal, amelyek akár 2000 kilométerről is elérik céljukat, a japán hajók biztonságos távolságból támadhatják a kínai inváziós erőket.
A harmadik rakétatípus, amely haszonélvezője a költségvetésnek, a Type 12 felszín-felszín rakéta, amely alapvetően földi telepítésű, és szintén hajók elleni harcra szánják. A korábban említett Yonaguni-szigetre is szánnak ezekből a rakétákból, így pótolva az amerikaiak által megtagadott HIMARS üteget. Japán határozottan próbálja elriasztani Kínát egy komoly támadástól, nem riadva vissza a legkomolyabb költségektől sem. Nyilvánvaló, hogy Amerika agresszívabb fellépését pótolja Tokió, de jó kérdés, hogy ez Amerika inspirálására történik, vagy éppen annak érdektelensége, húzódozása miatti kényszerről van szó. Előző esetben egy jól átgondolt stratégiát látunk, második esetben a Biden-elnökség inkompetenciáját, amely a távol-keleti régió újrafegyverkezését hozza magával.
Szemlézte: Farkas Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
