Peking terjeszkedésének egy fontos célpontja az Indiai-óceán s annak stratégiai pontjai. Azonban a térségben elhelyezkedő Indiának szintén kritikus jelentőségű ez a terület, s nem szándékozik közvetlen tengeri környezetét átengedni Pekingnek. Egy közeledő diplomáciai látogatás kapcsán értekezik a Foreign Policy a két nagyhatalom viszályáról.
Mint írtuk korábban, Peking már második tengerentúli bázisát nyitotta meg, ezúttal az Atlanti-óceán partján, a Nyugattal hagyományosan rossz viszonyban lévő Egyenlítői-Guineában. Azonban az első tengerentúli bázis, a Vörös-tenger déli bejáratánál, az Indiai-óceán medencéjének északnyugati csücskén fekvő Dzsibuti elhelyezkedése az, ami igazán jelzi a távol-keleti nagyhatalom prioritásait. A hamarosan útra kelő Wang Yi kínai külügyminiszter is a közelben kezdi afrikai „turnéját”, Eritreában, hogy aztán innen utazzon Kenyába, majd tovább a Comore-szigetekre, s végül Madagaszkárra. Ezek az országok azonban már a végpontjai annak a befolyási övezetnek, amelyet Kína az Indiai-óceánon kiépített korábban. Ide tartozik az említettek mellett Srí Lanka vagy a Maldív-szigetek is.
A terjeszkedési potenciált Peking számára a nyilvánvalóan meglevő gazdasági erő mellett az adta, hogy ezek az országok egyszerűen túl közel vannak Indiához, annak minden stratégiai hátrányával.
Korábban ezek az államok egyszerűen nem tudták ellensúlyozni Új-Delhi súlyát és kívánságait, azonban Kína megjelenésével ez sokkal egyszerűbbé vált. India egyszerű hibákat is vétett: a Tamil Tigrisekkel vívott polgárháború során például megegyezésre ösztönözte a srí lanka-i kormányt, míg Kína kompromisszum nélkül támogatta a felkelők leverését. Srí Lanka győzött, és ennek megfelelően Kínához közeledett a továbbiakban, amely meg is szerezte az üzemeltetési jogát egy nagyon fontos colombói kikötőnek. Természetesen az inga visszalendült, s Srí Lanka az utóbbi években már Kína túlságosan nagy befolyását ellensúlyozandó nyit India felé. A kínai pénzügyi fölény és stratégiai előrenyomulás azonban nem ütközött valamiféle végleges gátba: inkább csak a sakkjátszma egy újabb fordulójához érkeztek a nagyhatalmak, amelynek kimenetele attól függ, hogy melyiküknek sikerül valamiféle nagyon nehezen elmozdítható pozíciót szereznie, akár politikai, akár gazdasági téren. Nagyon sok függ természetesen a haditengerészeti képességektől, amelyek tekintetében egyelőre Kína jár előbbre, már csak jóval nagyobb gazdasági erejénél fogva is.
Hasonló folyamatok zajlottak le a Maldív-szigeteken is, ahol elsősorban a helyi politikai erők küzdelmének egy fontos pontjává vált a két nagyhatalommal való viszony. Míg 2018-ig a kormány, most az ellenzék hangoztatja a Kínával való szorosabb kapcsolatok fontosságát. Ebből a körből úgy lehetséges kilépni, ha valamelyik nagyhatalom képes pártok közötti konszenzussá, általános stratégiai érdekké tenni a szigetcsoport számára a kapcsolatok erősödését. Ez jelenleg azonban nem látszik elérhetőnek,
inkább csak a belpolitikai feszültségek súlyosbodnak az egyre komolyabb nagyhatalmi nyomás hatására.
A Comore-szigetekre, Madagaszkárra és Kína kelet-afrikai partnereire nem vetül ilyen erővel az indiai-kínai vetélkedés árnya, azonban ha ezeken a pontokon India nem próbálja meg ellensúlyozni a kínai túlsúlyt, akkor az egész Indiai-óceánon, s így a saját környezetében is súlyosan eltolódhat a hatalmi egyensúly. India helyzetén nem segít az sem, hogy az országban erősödik a hindu nacionalizmus, ami elidegeníti a térség muszlim közösségeit, és így a hozzájuk kapcsolódó kormányokat. Természetesen Hszincsiang-Ujgur muszlim csoportjaival való brutális kínai bánásmód Peking helyzetét sem javítja, de úgy tűnik, Kína ezt tudja úgy kommunikálni, vagy legalábbis pénzügyi erejével ellensúlyozni, hogy nem szít brutális Kína-ellenes érzelmeket. Ezzel szemben India muszlim szomszédjai, Banglades és természetesen Pakisztán sietve igyekeznek kapcsolataikat szorosabbra fűzni Kínával. Pakisztánnak ez a sok évtizedes, Indiával meglevő konfliktus egy újabb fordulója, de Bangladesben relatíve új fejlemény.
Kína elsősorban túlságos agresszivitása miatt kerülhet hátrányba a játszmában,
ha kritikus mértékben világos lesz, hogy befektetései és befolyása nagyon súlyos függőségbe taszítja az óceán medencéjének országait. Ha Kína nem képes diplomatikusabban, mérsékeltebben fellépni, India ebből még akár komolyan profitálhat is. Így az óceánért való vetélkedés még nem dőlt el. Fontos országokon belüli, országok közötti konfliktusok forrása lehet még a következő években, s India helyzete nagyon komolyan befolyásolhatja a Nyugat esélyeit is a Kínával lassan kialakuló új hidegháborúban.
Szemlézte: Farkas Dániel
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!
