Blog

Kínai gyógyír a demográfiai válságra: akár már 3 gyermeket is vállalhatnak a házaspárok

A pekingi vezetés a hét elején bejelentette, hogy az összeházasodott párok az eddigi maximum kettő helyett akár már három gyermeket is vállalhatnak, tekintettel a legfrissebb demográfiai adatokra, melyek a születések számának drámai csökkenését mutatták a világ legnépesebb országában – írja a…

A pekingi vezetés a hét elején bejelentette, hogy az összeházasodott párok az eddigi maximum kettő helyett akár már három gyermeket is vállalhatnak, tekintettel a legfrissebb demográfiai adatokra, melyek a születések számának drámai csökkenését mutatták a világ legnépesebb országában – írja a Reuters hírügynökség.

Kínában a nők termékenységi rátája 2020-ban mindössze 1,3 volt. Annak érdekében, hogy középtávon fennmaradjon a népesség, a rátának a 2,1-es szintet kell megközelítenie, az 1,3-es érték alatt a népesség gyors ütemű fogyásba kezd.

Az egykepolitikát Kínában 1980-ban vezették be az akkori munkanélküliségi ráta fokozatos növekedése, a munkahelyek hiánya, a nagyszámú születésszám és az egy térségben élő emberek számának emelkedése miatt. Emellett a korlátozás fontos szerepet játszott a politikai tervrendszerben, intenzívebb gazdasági változásokat lehetett ennek köszönhetően előkészíteni.

2016-ban aztán Peking felszámolta az egygyermekes politikát, kétgyerekes korlátozássá bővítve annak érdekében, hogy a gyorsan elöregedő társadalom hordozta gazdasági kockázatokat még idejében elhárítsák,

azonban a lépés nem eredményezte a születések számának tartós növekedését. Ennek egyik oka, hogy a kínai városokban a gyermeknevelésnek magasak a költségei az ott lakók számára. A hónap elején lebonyolított népszámlálás azt mutatta, hogy a népesség az 1950-es évek óta az elmúlt évtizedben a leglassabb ütemben nőtt, 1,41 milliárdra. Az adatok azonnali aggodalmat váltottak ki. Szakértők és politikusok ugyanis attól tartanak, hogy

Kína még azelőtt megöregszik, mielőtt meggazdagodna.

kina_diagr.jpg

Forrás: BBC

A háromgyermekes politikát támogató intézkedésekkel most azt akarja a pártvezetés elérni, hogy leküzdjék az ország elöregedő népessége miatti nehézségeket. Az intézkedések között szerepel, hogy Kína a nagycsaládosoknak oktatási kedvezményt biztosít, növeli az adó- és lakhatási támogatásokat, szavatolja a dolgozó nők érdekeit és jogait, valamint a fiatalokat elkezdi oktatni a házasságról és a szeretetről.

Az támogatásoknak azért is van kiemeltem fontos szerepe, mert az embereket eddig sem az egy- vagy kétgyerekes korlát, hanem a gyermeknevelés hihetetlenül magas költségei tartották vissza a nagyobb családok alapításától.

A lakhatás, a tanórán kívüli foglalkozások, az ételek, az utazások, az egészségügyi ellátás mind-mind összeadódik - ismertette a főbb kiadásokat Yifei Li, a New York University Shanghai szociológusa. Szerinte nem valószínű, hogy a mostani lépés bárkit is gyermekvállalásra sarkall.

Henan tartomány fővárosából, Zhengzhou-ból származó Zhang Xinyu 30 éves édesanya a Reutersnek elmondta: a probléma az, hogy a nők viselik a legtöbb felelősséget a gyermekneveléssel kapcsolatban. Úgy érzi, ha a férfiak is többet tehetnének a gyermek felneveléséért, vagy ha a családtagok aktívabban tudnának segíteni egy friss kismamának, sokkal több nő vállalná, hogy akár két-három gyermeket is szül. Ő maga úgy érzi, hogy még csak egy második gyereket sem tudna reálisan vállani.

A Xinhua hírszolgáltató Weibo közösségi fiókjának közvélemény-kutatásában azt kérdezték, hogy készen állnak-e az emberek a háromgyermekes politikára (#AreYouReady hashteggel látták el a bekezdést).

A 31 000 válaszadó közül mintegy 29 000-en azt mondták, hogy ,,soha nem gondolnának rá”, míg a fennmaradó rész a következő lehetőségek közül választott: ,,készen állok és nagyon vágyom rá” , ,,napirendemen van”, vagy ,,tétovázok, és sok mindent meg kell fontolni”.

diagr_1.jpg

A felmérést később eltávolították a negatív reklámérték miatt. Az egyik felhasználó például azt kommentelte, hogy ,,Majd csak akkor lesz hajlandó három gyereket vállalni, ha adnak neki 5 millió jüant (785 650 dollárt)”.
Amellett, hogy egyelőre nem örvend széleskörű támogatásnak a háromgyermekes politika, felmerül a kérdés, hogy elegendő-e egy ilyen törvényt hozni, hogy megállítsák a társadalom elöregedését? A hongkongi Standard Chartered vezető közgazdásza, Shuang Ding szerint ez kétségtelenül egy jó irányba tett lépés, de mégis kissé félénk. Ráadásul szerinte legalább öt évvel ezelőtt kellett volna meghozniuk ezen intézkedéseket. Megdöbbentő például, hogy a tavalyi év végén egy kormányzati közlemény szerint 130 000 jüan (20 440 dollár) bírságot szabtak ki azon emberekre, akik harmadik gyermeket vállaltak.

Szemlézte: Spiesz Bianka