Blog

Komoly kihívással néz szembe a világkereskedelem

A nagy kikötők egyre túlterheltebbek, a fogyasztók pedig ennek megfelelően egyre többet kénytelenek várni csomagjaikra – veti fel a problémát a Financial Times.

A nagy kikötők egyre túlterheltebbek, a fogyasztók pedig ennek megfelelően egyre többet kénytelenek várni csomagjaikra – veti fel a problémát a Financial Times.

A világ nagy kikötőiben mindig is jellemzőek voltak a késések és fennakadások, elsősorban a kedvezőtlen természeti tényezők (köd, vihar stb.) miatt. A világjárvány időszaka ugyanakkor – a Financial Times szerzőinek elmondása szerint – a tengeri teherszállítás 65 éves történetében eddig nem tapasztalt bonyodalmakat hozott. Mindez arra világított rá, hogy

a kikötők sürgősen új beruházásokra szorulnak

– ezt már John Manners-Bell, a Transport Intelligence nevű tanácsadó cég ügyvezető igazgatója állapította meg. A portál beszámolójának megjelenése idején világszerte több mint 350 hajó vesztegelt áruforgalmi csomópontokon kívül, felszabaduló helyekre várva. Természetesen ez problémák sorát vonja maga után:

állandósulnak a késések és az ellátási hiányok, emelkednek az árak, a vevők pedig elégedetlenné válnak.

Egy 76 köbméteres konténer bérleti díja megsokszorozódott az elmúlt egy évben. Tavaly ilyenkor egy Távol-Kelet és Észak-Európa közötti transzportra alig 2.000 dollárért lehetett foglalni, míg idén nyárra az árak már 10.000 dollár fölé kúsztak – derül ki a brit napilap egy másik cikkéből

A koronavírus-világjárvány természetesen elvitathatatlan szerepet játszik a kialakult helyzetben. Mint azt a szerzőpáros megjegyzi, a sok határzár, a szigorú előírások és a karantén mind lassították az ellátási lánc működését, miközben a pandémia időszakában még elterjedtebbé vált a globális online vásárlás. Hozzáteszik ugyanakkor, hogy a probléma már előtte is érzékelhető volt, hiszen a világkereskedelem szüntelenül élénkült. A folyamatok automatizálásának és dekarbonizálásának igénye, valamint az egyre nagyobb szállítóhajók jelentette kapacitásbeli kihívások egyébként is nyomást helyeznek az elavuló infrastruktúrára.

Néhány szállítási vállalat a nehézségekre reagálva kikötők fejlesztésébe kezdett el befektetni, hogy hajói prioritást élvezhessenek – tér ki rá a portál.

A jövőben ez bizonyára bevett szokássá válik, és szükség is lesz rá, ha a kereskedők lépést akarnak tartani a fogyasztói igényekkel. A környezetbarát infrastrukturális fejlesztésekben vélhetően az államoknak is szerepet kell vállalniuk. Az Egyesült Királyságban legalábbis (ahol a kikötők túlnyomórészt a magánszektor tulajdonában állnak) az üzemeltetők a kormánytól várják a segítséget a terminálok környezettudatos fejlesztéséhez, amely például elektromos hajótöltő-állomásokat foglalhat magába.

Szemlézte: Irlanda Balázs