Blog

Konzervatív sikereket hozott a választási szupercsütörtök Nagy-Britanniában

Angliában helyhatósági, Skóciában és Walesben pedig parlamenti választásokat tartottak múlt héten. 

Angliában helyhatósági, Skóciában és Walesben pedig parlamenti választásokat tartottak múlt héten.

A Strathclyde Egyetem professzora Sir John Curtice alapvetően két jelenséget figyelt meg a voksolások eredményeit szemlélve. Egyrészt a hatalmon lévő pártok mindenütt jól teljesítettek, amely minden bizonnyal nagyban köszönhető a sikeres oltási programnak és az azzal párhuzamos fokozatos újranyitásnak. Másodsorban pedig a már lezajlott Brexit továbbra is sokakat befolyásol az urnáknál. A BBC-ben megjelenő cikkében a politológus kitért arra az általa megfigyelt jelenségre is, mely szerint


a helyi választásokon sokan úgy voksolnak, hogy az aktuális brit kormánypártot „megleckéztessék”. Ennek ellenére a konzervatívok most komoly sikereket könyvelhettek el a tanácsi körzetekben.

Jóllehet, hogy Anglia körzeteinek mindössze felében (a 309-ből 143-ban) szavaztak múlt csütörtökön, az eredményt Curtice igyekezett kivetíteni az egész Egyesült Királyságra, és megjósolni, hogy egy brit parlamenti választáson (amelyre legközelebb 2024-ben kerül sor) hogyan teljesítenének a pártok.

nagybrit_diagr1.jpg

Az angol helyhatósági választások mellett a skót és walesi törvényhozói testületek összképe is megváltozott. A kormánypártok képesek voltak valamelyest megerősíteni pozícióikat, habár az abszolút többség kiharcolása mindkét országrészben 1-1 mandátum híján elmaradt.

Walesben továbbra is megtörhetetlennek tűnik az évtizedek óta hatalmon lévő Munkáspárt dominanciája,

a baloldali politikai csoport pedig képes lesz kormányt alakítani a függetlenségpárti Plaid Cymru nélkül.

Skóciában Nicola Sturgeon nacionalista pártja tovább növelte eddig is jelentős fölényét. Habár bíztak az abszolút többség kiharcolásában annak érdekében, hogy függetlenségi törekvéseikre vonatkozó jogszabályokat fogadhassanak el más párt támogatása nélkül, csalódottságra nincsen okuk, hiszen a 8 mandátummal rendelkező zöldek előreláthatólag partnerek lesznek e téren.

A regnáló skót miniszterelnök nem is rejtette véka alá, hogy első számú célkitűzésük lesz az újabb népszavazás kiírása a posztpandémiás időszakban. Az tehát biztos, hogy


a Boris Johnsonnal vívott csatározásai folytatódnak, vagy akár fel is erősödnek a következő években.

A skótok egyébként továbbra is rendkívül megosztottak a kérdéssel kapcsolatban. Habár néhány hónapja a közvélemény-kutatások már jelentős függetlenségpárti fölényt jeleztek, az európai viszonylatban rendkívül sikeres oltási program előrehaladtával párhuzamosan növekedett a maradni vágyók száma.

nagybrit_diagr2.jpg
Szemlézte: Irlanda Balázs