Blog

Lassan tényleg elfogyunk?

A világ soha nem látott demográfiai változáson megy keresztül, aminek messzemenő következményei lehetnek. Egyes jóslatok szerint a Föld népessége a század végére csökkenő tendenciát vehet fel, amely csökkenés a nagy pestis járvány idején fordult elő utoljára.

A világ soha nem látott demográfiai változáson megy keresztül, aminek messzemenő következményei lehetnek. Egyes jóslatok szerint a Föld népessége a század végére csökkenő tendenciát vehet fel, amely csökkenés a nagy pestis járvány idején fordult elő utoljára.

A fogyó népesség, azaz a születések számának csökkenése világszerte a népesség elöregedéséhez és így a munkaerő számának csökkenéséhez is vezet. 

 Az elmúlt néhány évtizedben a termékenységi ráta jelentősen csökkent. 2000-ben a világ egészén nézve ez az adat 2,7 volt, ami jóval meghaladja a 2,1-es úgynevezett helyettesítési arányt. Ez az az érték, amely fölött egy népesség növekedni tud. Ma a termékenységi ráta 2,3-on áll és tovább csökken.

Ez a tendencia nemcsak a fejlett országokban figyelhető meg, hanem olyan országokban is, mint Kína és India, amelyek együttesen a világ népességének jelentős részét teszik ki.

 

Ennek a demográfiai változásnak sokrétű következményei vannak. A legnagyobb aggodalomra az ad okot, hogy ez milyen megterhelést jelent majd az országok szociális hálójára. Az elöregedő népességnek ugyanis egyre több és több nyugdíjat, támogatást, egészségügyi ellátást kell fizetni. A nyugdíjasok számának növekedésével ráadásul egyre kevesebb a munkaképes korú ember, aki hozzájárulhat a gazdasági termeléshez és így a nyugdíjrendszerek támogatásához.

Ez magasabb adókhoz, későbbi nyugdíjazáshoz, a megtakarítások alacsonyabb hozamához és potenciálisan akár költségvetési válsághoz is vezethet.

A hatás önmagában azonban túlmutat a gazdasági rizikókon. A fiatalabb generációk rendelkeznek a pszichológusok által "folyékony intelligenciának" nevezett, a kreatív gondolkodást és a problémák innovatív megoldását jelentő képességgel. Ez kiegészíti az idősebb munkavállalók tudását és tapasztalatát, ami áttörő innovációkhoz vezet. Az elöregedő társadalmak ezzel szemben általában kevésbé vállalkozó szelleműek és kevésbé hajlandók kockázatot vállalni. Ez megfojthatja a termelékenység növekedését és akadályozhatja a fejlődést.

A cikk szerzőjének olvasata szerint bár az alacsony termékenységi ráta válságnak tűnhet, fontos elismerni ennek a változásnak a pozitív oldalait. Mivel amint a fejlett államokban az emberek gazdagabbakká válnak, gyakran úgy döntenek, hogy kevesebb gyermeket vállalnak. Ez a szabad döntés lehetőségét helyezi előtérbe a hagyományos családi dinamikával szemben. Továbbá a hagyományos társadalmi modell erősítése mellett voksoló konzervatív narratívát egyszerűen hibásnak nevezi, lévén a döntés jó dolog és senki nem tartozik senkinek egy vagy több gyermek felnevelésével.

Azonban a liberálisok nyújtotta bevándorlást ösztönző megoldást bár nemesnek nevezi, erről is hasonlóan negatív előjellel vélekedik.

A fejlett országok ugyanis szinte kivétel nélkül a bevándorlás ösztönzését javasolták megoldásként a fiatal, képzett munkaerőhiány kezelésére. Annak ellenére, hogy ez segíthet az egyes országoknak a munkaerőhiány tüneti kezelésében, nem jelent átfogó megoldást a termékenységi ráták globális csökkenésére.

A szerző szerint a mesterséges intelligencia (AI) és a technológia fejlődése döntő szerepet játszhat a csökkenő születési arányok hatásainak mérséklésében. A mesterséges intelligenciával átitatott gazdaság nagyobb számú nyugdíjast támogathat a termelékenység növelésével. Emellett csökkentheti az idősgondozás munkaigényes jellegét is - igaz ezzel Harari általános állításának mondunk ellent, aki váltig állítja, hogy az AI és a robotizáció legutoljára a gondozási ágazatokba fog beszivárogni. Ezekre a technológiákra azonban igen hamar nagy kereslet mutatkozik a piacon, ami számottevő munkaerő átcsoportosítását, átképzését teszi lehetővé, ami ugyancsak egy placebo megoldással ér fel.

Szemlézte: Szepessy Marcell

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon