A választási ígéretek gyakran nem tükrözik azt, ami végül az aktuálisan soron következő ciklusban megtörténik. De ha ettől eltekintünk, a brit választási kampányban olyan ígéreteket hallhattunk, ami már a "fantasy" műfajába is csak külső segítséggel férne be − írja Jeremy Warner a The Telegraph-ban.
A Konzervatív Párt a következő ciklus végéig nyolcmilliárd fonttal növelné az egészségügyi kiadásokat, a Liberális Demokraták adómentességet biztosítanának azoknak, akik keresete évi 12,500 font alatti, a UKIP tehermentesítené a minimálbéreket, míg a Munkáspárt 2019-ig 8 fonttal emelné óránként a minimálbért. Emellett természetesen megtalálhatók a legtöbb programban a kedvezményes lakásvásárlásra, kedvezményes egyetemi tandíjakra és természetesen gyermekgondozásra vonatkozó ígéretek, hogy azok az anyukák is visszatérhessenek aktív munkaállományba, akik 2-6 éves gyermekeket nevelnek.
Az utóbbi néhány hétben minden nappal új ígéret érkezett a már amúgy is széles palettához, de felmerül a nagy kérdés: honnan lesz mindezekre pénz? Eddig egyik párt sem sietett megválaszolni ezt a kérdést. Az utóbbi két-három ciklus eseményei alapján az elemzők azt mondták, a 2015-ös választások gazdasági racionalitás alapján fognak majd eldőlni: az nyer majd, aki jobban bánik a pénzzel. Ennek pont az ellenkezője volt megfigyelhető a kampánybeszédekben és ígéretekben. A megszorítások retorikája nem talált nyitott fülekre az egyszerű angol embereknél, ezért volt szükség egy gyors váltásra a jelszavak soraiban.
Az IMF elemzései szerint a deficit felszámolása és a gazdaság helyes mederbe terelése nem hogy a következő ciklus közepéig, de talán az évtized végéig sem fog sikerül. Az előrejelzések szerint a deficit nagyjából 7 milliárd fonton fog állni 2020-ra, ugyanakkor az OBR (Office for Budget Responsibility) elemzői azt mondják, az ország akár ugyanilyen mértékű többlettel is befejezheti az évtizedet, ha tartja magát az utóbbi öt évben kitaposott irányhoz. Bár ez a 14 milliárdos különbség a két elemzés között elsőre nagynak tűnhet, az IMF saját számításait jóval a választási kampány megkezdése előtt készítette, így ha a győztes tartja magát az ígéretekhez, talán még rosszabb is lehet a helyzet. Természetesen nem mehetünk el szótlanul a tény mellett, hogy egy ötéves gazdasági előrejelzés kevéssé jelent stabil és releváns igazodási pontot a politikai színtéren.
A választás utána a láthatáron egy újabb gazdasági mélyrepüléses időszaka sejlik fel, mikor még az előzőből sem sikerült teljesen felépülni, Sokan azt mondják egy ilyen eseménysorozat felkészületlenül fogja érni az amúgy is lábadozó Nagy-Britanniát.
Mindent összevetve, sok évvel az utóbbi idők legnagyobb gazdasági válsága után még mindig nem sikerült teljesen leküzdeni a deficitet, ráadásul ha a leendő brit kormány tartani szeretné az ígéreteit, talán három opció áll majd előttük: az adók emelése, a kiadások csökkentése vagy egy csoda, ami ugrásszerű gazdasági növekedésként fog megjelenni.
Béres Bence
