Blog

Lehet, hogy Joe Biden nem indul újra az elnökségért

Miközben sok demokrata szavazó csodálja, amiért megverte 2020 őszén Trumpot, az idén 80 éves elnök pártjában kevesen lelkesednek a 2024-es újraválasztásáért - írja a New York Times.

Miközben sok demokrata szavazó csodálja, amiért megverte 2020 őszén Trumpot, az idén 80 éves elnök pártjában kevesen lelkesednek a 2024-es újraválasztásáért - írja a New York Times.

Joe Biden amerikai elnököt kevesen tartják inspiráló személyiségnek. Gyakran tűnik úgy, mintha nehézségei lennének a beszéddel, a gondolatok összefűzésével, korának megfelelően nem túl dinamikus. Eddig ő adta a modern elnökök között a legkevesebb médiainterjút, és a diplomáciában már több gondot okoztak a száján furcsán kicsúszó kijelentései.

Persze vannak sokak számára pozitívnak tűnő tulajdonságai is. Először is, sokan dicsérik, amiért képes volt 2020-ban megverni Trumpot az elnökválasztáson, összefogva a Demokrata Párt eddigi legnagyobb választási koalícióját. Ezenkívül a COVID-19 járvány alatt végigkormányozta az országot, Ukrajna orosz agressziója után pedig képes volt egybefogni a Nyugatot, és hatásos választ adni az invázióra. Mindezzel együtt a demokraták szénája rosszul áll politikailag.

A választókat leginkább a jelenlegi gazdasági válság és a negyven éve nem látott mértékű infláció érdekli,

nem is beszélve a baloldali kultúroffenzíva sokak számára visszatetsző elemeiről. A gyermekek oktatása fölötti szülői felügyelet korlátozása miatt – ami lehetővé tenné a csak tanárok által meghatározott szexuális oktatást – a demokraták már elvesztettek Virginiában egy választást.

Most pedig közelednek a novemberi az időközi választások és egyelőre nagyon rosszul áll a szénájuk, potenciálisan elveszíthetik a törvényhozás mindkét háza fölött az ellenőrzést. Mindezek után kellene a jelenleg kormányzó pártnak 2024-ben rajtkőhöz állnia az éppen a nyolcvankettőt töltő elnökkel.

Nincs sokkal több szerencséjük az alelnökkel sem, nem lehet azt mondani, hogy Biden egy erős utódot épített magának,

mint például Eisenhower tette azt Nixonnal, vagy éppen az elnöksége alatt elhalálozott Warren Harding Calvin Coolidge-al. Kamala Harris nem túl népszerű, és nem éppen az egyesítő, inspiráló erejéről ismert, inkább a biztos demokrata bástya, Kalifornia párton belüli küzdelmein nevelkedett.

Sok demokrata valamiféle új, karizmatikus vezetőt vár, a leírások alapján egy új Kennedyt, aki teljes generációs ugrást hajt majd végre, akár a korai negyvenes éveiben jár, és képes összefogni a pártot. Persze felmerültek korábbi indulók is: Pete Buttigieg jelenlegi közlekedésügyi miniszter, Beto O’Rourke, egy texasi szenátori szék várományosa, vagy éppen Amy Klobuchar minnesotai szenátor.

Érdekes, hogy a demokraták már nem Trump elleni küzdelemre készülnek. Azt egy egyszerűbb harcnak tekintik, úgy érzik, ellene képesek egy széles választási összefogást összehozni. Inkább

az országos politikai karrierjét lassan, az alapoktól építgető Ron DeSantis az, aki ellen kevésnek találják a demokrata párt régi gárdáját.

Konkrétan azt emlegetik, hogy az ő demokrata megfelelőjére lenne szükség, aki képes szembeszállni vele.

Biden személyének a lelépése azonban azzal fenyeget, hogy kiújulnak a párton belüli harcok. Emlékezzünk, 2020-ban csak az mentette meg a heves belharcoktól a demokratákat, hogy a baloldal jelöltje, Bernie Sanders viszonylag korán kritikus hátrányba került. Kérdéses, hogy mi lesz a párt sorsa egy újabb baloldal és centrum közötti harcban, nem verik-e szét még jobban a választói közönségüket, s nem indul-e egy – egyébként teljesen esélytelen – radikális baloldali jelölt 2024-ben. A radikális baloldal már most sem egyértelműen áll mögötte, amint az egyik legfontosabb képviselőjük, Alexandria Ocasio-Cortez interjújából ki is derül.

Mindezek a veszélyek azonban borítékolva voltak már akkor, amikor 2020-ban először nyerte meg az elnökjelöltségért folyó harcot Joe Biden. Mindenki látta, hogy törékeny, öreg, és talán az első-utolsó ciklusát tölti ki. Ha 2020-ban ezt bevállalták a demokraták, itt az idő, hogy választ adjanak az utódlásának a kérdésére is, ha érvényesek akarnak maradni az amerikai politikai életben.

Szemlézte: Farkas Dániel

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon

Share this with others: