Blog

Lesz előrelépés a rohingyák ügyében?

„Mianmarnak módot kell találnia, hogy a rohingyák biztonságosan és tisztességes körülmények között térhessenek vissza” – mondta Boris Johnson brit külügyminiszter Bangladesben tett látogatása során.

rohingya.jpg

Mianmarnak módot kell találnia, hogy a rohingyák biztonságosan és tisztességes körülmények között térhessenek vissza” – mondta Boris Johnson brit külügyminiszter Bangladesben tett látogatása során.

Közel 700 ezer ember menekült Mianmarból a szomszédos Bangladesbe augusztus óta. A délkelet-ázsiai országban zajló eseményeket az ENSZ „az etnikai tisztogatás tankönyvi példájaként” emlegeti.

A mianmari hadsereg a nyár óta egy katonai offenzíva során üldözi el falvaiból az ország muszlim vallású lakosait, az ország nyugati részén található Rakhine államból. Az „indokot” a katonai fellépésre egy rohingya fegyveres csoport által elkövetett támadás szolgáltatta augusztus 25-én. Ezt követően a hadsereg egy jogellenes megtorló hadjáratba kezdett aminek keretében civileket mészárolnak szisztematikusan, falvakat égetnek porig és ezzel még szörnyűbb körülmények közé taszítva ezt az – egyébként állampolgársággal nem rendelkező – 1,1 milliós kisebbséget.

Boris Johnson tárgyalt a bangladesi kormánnyal, majd ellátogatott egy határ menti menekülttáborba is. Jelenleg a Cox Bazar táborban több mint 500 ezer menekült él szörnyű körülmények között. A brit külügyminiszter üdvözölte a „vendégszeretet és könyörületet” amit a kormány tanúsít a menekültekkel szemben és megerősítette szándékát, hogy megoldást találjon a helyzetre.

Meg voltam lepődve, hogy Bangladesben és az Egyesült Királyságban is ugyanolyan értékelésre jutottak a teendőkkel kapcsolatban. Közösen kell közvetítenünk az álláspontunkat a nepjidai kormánynak” – mondta.

Banglades és Mianmar megegyezett arról, hogy heti 1500 menekültet szállítanak vissza a táborokból. Ez hiába előremutató, a segélyszervezetek aggódnak a kivitelezhetőségről és a visszatértek jogainak biztosításáról.

Johnson következő állomása Mianmar, ahol Aung Szan Szú Csível, az ország de facto vezetőjével fog tárgyalni a menekültválságról és a Rakhine tartományban uralkodó állapotokról.

A hír a BBC oldalán jelent meg.

Szemlézte: Berkes Rudolf