Aris Roussinos az Unherdre írt cikket, amelyet az The American Conservative-on Rod Dreher is szemlézett, „Amerika monumentális egzisztenciális válsága” című rövid írásában. (a monumentális itt szójáték – az angol monument, műemlék szóra rímel a monumentális, azaz hatalmas, utalván a különböző műemlékek elleni támadásokra).
Roussinos azzal indít, hogy leírja: 1998-ban adta be Mohamed Atta szakdolgozatát a hamburgi műszaki egyetemen, a szíriai Aleppo városának Bab-al-Nasr negyedéről, mely szerinte „az emberi léptékű muzulmán-keleti város” mintája, amit nem „erőszakolt meg” a Nyugat acél- és üvegdobozainak liberális modernitása. Atta szerint a szír építészek szolgaian majmolták a kortárs épületekben Le Corbusier négyszögletes formáit, melyek a francia gyarmatosítás jelképei Atta szerint, ellentétben a tiszta, ősi iszlám építészettel. Három év múlva Atta még konkrétabban fejezte ki megvetését a Nyugat modernista építészete ellen, amikor belevezette az American Airlines 11-es számú járatának eltérített gépét a World Trade Center ikertornyainak egyikébe.
Roger Scruton, a közelmúltban elhunyt nagy angol konzervatív filozófus egyik tanítványa és csodálója, Marwa al-Sabouni szerint is tragikus szimbóluma a Közel-Kelet kudarcos fejlődésének a modernista építészet helyi adaptálása. Al-Sabouni érvelése szerint a liberális modernitás anómiája az építészetében is tetten érhető, és romboló hatással van a muzulmán kultúrára.
Bár al-Sabouni maga nem iszlamista, osztja Atta nézetét, miszerint a Közel-Kelet instabilitása nem inherens probléma, hanem Nyugatról „importált” probléma, a liberális modernitás átvétele következtében bekövetkezett identitásvesztés folyománya.
Roussinos kijelenti: az épített örökség valóban egy adott civilizáció és kultúra kifejezője, műemlékei azok szimbolikus letéteményesei és egy társadalom egészségi állapotáról is árulkodnak. Nem meglepő tehát, mondja a szerző, hogy a liberális modernitás „végső válsága” a nyugati kultúra épített emlékei feletti háborúban csúcsosodik ki.
A szobordöntési hullám, amely Amerikából immár Európába is elért, nyilvánvalóan nem esztétikai, hanem politikai ügy. A szobordöntögetők valójában Amerika európai alapjainak, alapító atyáinak európai örökségének akarják eltörölni az emlékét.
A kontinentális Európa legnagyobb megrázkódtatása, amelyben hasonlóan megsemmisülni látszott egy egész kultúra fontos szimbóluma, a Notre Dame leégése volt. Az emberek, akik a lángokban álló szerkezetet siratták, nem csak magát az épületet, hanem egész kultúrájukat siratták, amelyet az jelképez.
Roussinos szerint mi európaiak már most olyanok vagyunk, mint a középkor parasztjai, akik a római kori romok között dolgozgattak földjeiken. Mi is a már valójában leomlott, elveszett nagy civilizáció romjai között élünk. A nyugaton tomboló képromboló mozgalom nem más egyesek szerint, mint egy civilizáció összeomlásának meséje.
A szerző Orbán Trianon évfordulóján elmondott beszédét hozza fel ellenpéldaként. Ebben Roussinos szerint tetten érhető volt, hogy a magyar miniszterelnök a műemlékeket mint a magyarság Kárpát-medencei megmaradásának tanúságtételét emelte ki. Ráadásul Orbán a magyarság, mint civilizáció alkotót nemzet megmaradását Roussinos szerint mintegy a Nyugat ellenében tételezte, egyfajta különálló közép-európaiságot előtérbe helyezve, és erőteljes Nyugat kritikát megfogalmazva, Kínát és a Keletet pedig pozitív példaként említve.
Orbán Roussinos szerint a kommunista múlt építészeti örökségének eltörlésén dolgozik, a régi kockaépületeket tradicionalista homlokzatokkal fedeti el, és mindenütt, ahol csak lehet, helyreállíttatja a régmúlt építészeti remekeit.
Roussinos párhuzamot von Putyin Oroszországával és Erdogan Törökországával, ahol, ugyan eltérő módokon, de szintén építészeti jelképekkel nyilvánítják ki a vezetők országaik különállását az összeomlófélben lévő liberális modernitástól.
Roussinos idézi Marc Andreesent, a „befolyásos szoftvermérnököt”, aki arra biztatja a Nyugatot, hogy kezdjen el újra építkezni, hogy visszanyerje civilizációs önbizalmát. Igen ám, de mit építsünk − teszi fel a kérdést Roussinos? A pénz hatalmát kifejező acél és üveg felhőkarcolókat? Vagy tábori kórházakat, hogy felvegyük bennük a harcot a globalizáció tömeges megbetegedéseket okozó kórjaival?
Ez is azt bizonyítja Roussinos, hogy ugyan le lehet rombolni a régi szobrokat és műemlékeket, csak éppen nincs mit a helyükbe állítani. Ahogyan az eltörölni kívánt köztéri emlékek egy közösség azonosságát és történelmét fejezték ki, most, mivel ezek a közösségek megszűnőfélben vannak, nincs mit kifejezni a Nyugaton.
Ahogyan Scruton tanítványa, al-Sabouni fogalmazott, az iszlám civilizáció helyreállítása a muzulmán identitás visszanyerésén keresztül vezet. De mit mondhat el egy olyan civilizáció, amely önmaga gyökereit tépi ki? Az ilyen civilizáció elsorvad és meghal. A csak pusztítani, de építeni immár nem képes liberális civilizáció egy lassan, téglánként összedőlő épület. Mivel a pusztulás lassan megy végbe, az épület lakói észre sem veszik, amíg egy napon az egész építmény látványosan rájuk nem omlik, zárja Roussinos.
Szemlézte: Tóth-Bíró Zsófia
