A térségben 15 hónap háború után érkezett el a fegyvernyugvás január közepén. A háborút a Hamász 2023 október 7-i váratlan támadása indította el, amely 1200 ember halálát okozta, és a terrorszervezet több, mint 250 túszt ejtett. A január 19-e óta tartó tűzszünet első szakaszában 33 túszt enged szabadon a terrorszervezet. A február elsejei cserével 18-ra emelkedett a számuk, és ezzel együtt 79-re csökkent azoknak a száma, akik még nem szabadultak a Hamász fogságából. Ugyanakkor vélhetőleg közülük már csak 45-en vannak életben.
A legutóbbi 3 túszért cserébe Izrael 183 rabot engedett szabadon. Így összesen 583-ra emelkedett az elengedett rabok száma.
A mostani rabok közül 18 életfogytiglan tartó, míg 54 hosszú börtönbüntetését töltötte.
Ennek feldolgozása sok izraelinek nehezen megy. Az aggodalmakat támasztja alá egy régebbi tapasztalat is. 2011-ben egy izraeli katona, Gilad Shalit szabadon engedéséért 1027 palesztin rabot engedtek el. Közöttük volt Yahya Sinwar is, akit az október 7-i támadás kitervelőjének tartanak.
A mostani háború megindítása óta Izrael lépéseit két, alapvető gondolat vezérelte.
Yarden Bibas, Ofer Kalderon and Keith Siegel are finally home. How we have worried, and awaited their return.
— יצחק הרצוג Isaac Herzog (@Isaac_Herzog) February 1, 2025
Yarden's reunion with his family is simply heartbreaking. We all remain deeply concerned for the fate of our beloved Shiri, Ariel and Kfir Bibas - as an entire nation we… pic.twitter.com/kNPL7UOKmu
Ez köszön vissza az izraeli elnök posztjában is, amiben kifejti, hogy Izrael addig nem nyugszik, ameddig az utolsó túszt is ki nem szabadította a fogságból. Emellett a társadalomban nagyon erős igény mutatkozott arra, hogy megbüntessék azokat, akik felelősek voltak a terrortámadásért. Ennek kicsúcsosodása volt Yahya Sinwar halála is – ami ugyan véletlenül következett be, de a hatása ugyanakkora.
A Hamász megbüntetéséért indított hadjárat keretein belül az izraeli hadsereg jelentős csapásokat mért a terrorszervezetre és jelentősen meggyengítette azt.
De milyen árat fizettek ezért a felek? Erre a kérdésre bonyolultabb a válasz, mint elsőre tűnik.
Az izraeli szárazföldi offenzíva 405 katona életét követelte, miközben izraeli részről alig volt civil áldozat. A másik oldalon a Palesztin Hatóság egészségügyi minisztere által szolgáltatott adatok szerint csaknem 50 ezer ember halt meg. A palesztinok által szolgáltatott adat ugyanakkor megkérdőjelezhető. Ennek alapja lehet az al-Ahli al-Arab kórház esete, ahol az áldozatok száma vélhetően negyede a hivatalosnak és a támadásért is nagyobb eséllyel a Hamász tehető felelőssé.
A legfontosabb kérdés pedig az, hogy az áldozatok közül ki minősül katonának? Ennek a megválaszolása szinte lehetetlen a jelenlegi körülmények között, tekintettel arra, hogy Hamász katonái nem viselnek egyenruhát a harcok alatt, és sok esetben gyerekek is tartoznak közéjük.
Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy az egészségügyi miniszter a Palesztin Hatóság alá tartozik hivatalosan, de a Hamász befolyása egyáltalán nem zárható ki, tekintettel arra, hogy ők fizetik. Ezáltal nem kizárható az sem, hogy mesterségesen növelt számokat közölnek propaganda célból.
Ehhez hozzátartozik az is, hogy a Hamász sok esetben emberi pajzsként használja a civileket, és a civil infrastruktúrába, vagy azok alá építették katonai bázisaikat. Ugyanakkor Izrael felelősségét sem szabad elfelejteni.
A kérdés már csak az, hogy ekkora pusztítás után mi tud megbékélést hozni?
Egyik oldalon ugyan elérhetik azt, hogy minden túsz szabaduljon, de a másik kitűzött cél – a Hamász elpusztítása – szinte biztosan nem valósul meg, hiszen Gázában szinte mindenki megtapasztalta a háború borzalmait. Emiatt pedig a Hamász valószínűleg gyorsan újra növelni tudja igencsak megcsappant létszámát.
Izraeli oldalon fontos azt is kiemelni, hogy egy esetleges béke, vagy legalábbis tartós fegyverszünet politikai válságot hozhatna az országba. Benjamin Netanjahu politikai felelőssége is komoly kérdés lehet. És a szabadon engedett rabok közötti újabb Sinwartól való félelem se feltétlenül a béke irányába terelheti a folyamatokat.
Mindemellett fontos szerep hárul a térség meghatározó muzulmán országaira is – kimondottan Iránra, Katarra és Szaúd-Arábiára. Remélhetőleg minden szereplő azon fog dolgozni, hogy tartós béke szülessen, de sajnos erre minimális az esély, tekintettel a régió elmúlt 80 éves történelmére, ahol egymást érték a háborúk.
Szemlézte: Fehér Szabolcs
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
