Blog

Meg is van az új olasz kormány első konfliktusa

Giorgia Meloni október végén tette le hivatalosan esküjét, ezáltal pedig egy olyan ország élére került, amelyet az orosz-ukrán háború hatása, az eurozóna legalacsonyabb foglalkoztatási aránya, magas infláció, az energiaválság és 150%-os államadósság sújt. Mindezeken felül Olaszországot is érinti az…

Giorgia Meloni október végén tette le hivatalosan esküjét, ezáltal pedig egy olyan ország élére került, amelyet az orosz-ukrán háború hatása, az eurozóna legalacsonyabb foglalkoztatási aránya, magas infláció, az energiaválság és 150%-os államadósság sújt. Mindezeken felül Olaszországot is érinti az Európa-szerte komoly viszontagságokat okozó illegális bevándorlás is.

Nemrégiben történt, hogy Meloni kabinetje megtagadta a bevándorlókat szállító NGO hajók kikötését. Matteo Piantedosi belügyminiszter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem kivitelezhető, hogy idegen hajók, amelyek kimentik a migránsokat a tengerből, előzetes engedély és a hatóságokkal való megegyezés nélkül érkezzenek az olasz partokra.

Piantedosi kiemelte, hogy az ilyen hajók által szállított illegális migránsok adják az Olaszországba érkező menedékkérők 16%-át. Hozzátette:

Olaszország továbbra is kötelességének érzi a segítségnyújtást, viszont az európai szolidaritásnak európai realitássá kell alakulnia.

Az illegális bevándorlással kapcsolatosan felmerült az Olaszország és Líbia közötti szerződés megújítása is, amely 2017 óta él, illetve a tervek alapján további három évig lenne érvényben. A EU által támogatott megállapodás alapja elsősorban az anyagi támogatás a líbiai parti őrségnek, amely 2017 óta csaknem 100 000 illegális bevándorlót állított meg.

Az olasz partokhoz visszatérve, a szóban forgó vízi jármű az Ocean Viking nevet viselő hajó, amely a kikötési engedély megtagadása után francia fennségterületen ért partot. A Gaceta de la Iberosfera beszámolója alapján az Ocean Viking személyzete október 20. és 23. között 73 illegális bevándorlót mentett ki (közülük öt gyereket), mindössze 110 tengeri mérföldre a tunéziai Sfax kikötővárostól.

Azonban a tengeri törvényeket felrúgva nem kötött ki Tunéziában – vagyis a parthoz legközelebb -, ahol a hajón utazók megfelelő orvosi ellátásban (15 egészségügyi központ, kórház és klinika működik a városban) és akár az UHCHR – az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala - segítségében részesülhettek volna.

Nem ez volt az egyedüli lehetőség, amit az Ocean Viking elszalasztott: október 27-én kevesebb, mint 100 km-re Málta partjaitól, folytatta útját immáron 234 migránssal az olaszországi Cataniáig. Azonban a nemleges válasz következtében, a francia hatóságok engedélyezték a kikötést Toulon kikötőjében, egyúttal pedig élesen bírálták Meloni kabinetjének döntését.

Meloni a francia reakciót érthetetlennek és indokolatlannak tartotta, hiszen Olaszország idén csaknem 90 000 migránst már befogadott. Hozzátette, elsősorban az Európai Uniónak kellene még nagyobb gondot fordítania határvédelmére.

Szemlézte: Nyilas Sára

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon