Blog

Még mindig vannak, akik visszafordítanák a brexitet

A brexit-párt nyert, de a maradás-pártiak továbbra is kampányolnak – írja a The Atlanticban Yasmeen Serhan.

utelagazas.jpg

A brexit-párt nyert, de a maradás-pártiak továbbra is kampányolnak – írja a The Atlanticban Yasmeen Serhan.

A politikai üzenetekkel borított ikonikus piros buszok újra megjelentek Nagy Britannia utcáin. De ellentétben a 2016-os kampány során népszerűvé vált járművekkel, melyek akkor a kilépést hirdették, a buszok ezúttal új üzenetet hordoznak:

„Brexit - Megéri?” szól a felirat.

Ezt a kérdést még mindig érdemes feltenni, állítják az Egyesült Királyság unióban való bennmaradását szorgalmazók, akik a kilépés utáni változatlan kereskedelmi és bevándorlási viszonyok mellett érvelnek. A februárban útnak indult busz, amely London mellett több mint két tucat várost fog még érinteni, egyik fő célja, hogy nyilvánosságra hozza a brit kormány kiszivárogtatott becslését, miszerint az EU-ból való kilépés heti 2000 millió fontba fog kerülni. Ez a szám határozottan több, mint a brexit-támogatók által mondott 350 millió font, melyet szerintük hetente nyert volna az ország a kilépéssel. Habár néhány brit törvényhozó a kezdeményezés mellé állt, a turné szervezői választói akaratként tüntetik fel a mozgalmat, és állítják, hogy semmilyen párttól vagy kormánytól nem kapnak pénzügyi támogatást.

„A brexit nem úgy megy végbe, ahogy azt a brit polgároknak ígérték, sőt, úgy nem is kivitelezhető” – mondta Chuka Umunna, a brit Munkáspárt egyik képviselője a buszos kampány elindulásakor a Westminsterben. „Világosan kell látnunk, hogy mi fog történni a brexit folyamat végén, és a választópolgároknak lehetőséget kell adni, hogy szavazhassanak a végső megegyezésről!”.

A második referendum ötlete az elmúlt hetekben egyre népszerűbbé vált, olyannyira, hogy a múlt hónapban a brexit egyik legfőbb támogatója, Nigel Farage is amellett foglalt állást, hogy egy második népszavazás során az ország bebizonyíthatná, hogy a brexit támogatottsága egyre nő. Pár héttel később a Guardian által publikált közvélemény-kutatás azt mutatta, hogy a britek 47 százaléka támogatná az újabb szavazást (függetlenül attól, hogy annak eredményétől mit remél). Mindezek mellett februárban Soros György milliárdos filantróp üzletember félmillió fontot adományozott a Best of Britain elnevezésű maradáspárti csoportnak, hogy lobbizzanak a brit törvényhozóknál, hogy szavazzanak nemmel, bármilyen megegyezés is születne Theresa May brit miniszterelnök és Brüsszel között.

További sorba illő fejlemény a „Hallgassatok Nagy-Britanniára” elnevezésű mozgalom elindulása, melyet egy újonnan alakult, az EU-ból való kilépést megakadályozni kivánó párt, a Renew indított útjára. A párt Emmanuel Macron francia miniszterelnök En Marche nevű mozgalmából merített inspirációt, amely tavaly több száz, a politikai életben addig járatlan képviselőt jelölt a parlamenti választásokon. Hozzájuk hasonlóan a Renew párt is politikai konszenzust kíván kialakítani brit parlamentben a kilépés ellen.

„Társadalmi változást és jólétet akarunk hozni, és új esélyt teremteni, de ezt csak az Európai Unión belül, megerősítve tudjuk elérni” – mondta Sandra Khadhouri, a Renew három vezetőjének egyike.

A brexit létjogosultságáról szóló vita újraindítása meglehetősen irracionális. Theresa May miniszterelnök és Jeremy Corbyn, a munkáspárt elnöke egyaránt kizárták az EU tagságról szóló második referendum támogatását. Corbyn szerint nem az a kérdés, hogy a kilépés megtörténik-e, sokkal inkább, hogy milyen formában. Kérdés, hogy a Renew-féle mozgalmaknak milyen hatása lesz a helyzetre.

Szemlézte: Őri-Kovács Márton