Az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke között éleződő feszültség ismét előtérbe helyezte a sokat vitatott kérdést.
Egy hónappal ezelőtt a vártnál végül jóval nagyobb sajtóvisszhangot váltott ki az Európai Unió két vezető tisztviselőjének, Ursula von der Leyen bizottsági és Charles Michel tanácsi elnöknek Ankarában tett látogatása, amikor is előbbinek szék híján végül egy nem éppen közeli kanapéról kellett becsatlakoznia uniós kollégája és Recep Tayyip Erdoğan török elnök beszélgetésébe – tekint vissza a kínos esetre Politico. A Bizottság első női elnöke az Európai Parlament előtt tartott beszédében leszögezte, hogy az esetben mögött egyértelmű szexista indíttatást vél felfedezni, fogalmazásából pedig sokan arra következtettek, hogy
von der Leyen kritikája arra a Michelre is irányult, aki gondolkodás nélkül helyet foglalt Erdoğan mellett.
A két uniós elnök közötti viszony a kezdetek óta igencsak fagyos. A Politico szerzői több olyan értekezletről és tárgyalásról is beszámoltak, amelyeken közösen képviselték a szervezetet, a szerepek azonban nem egészen voltak világosak, illetve elfogadhatóak a felek számára. A cikk több olyan konferenciát is felelevenít, amely során Michel beszélt, a Bizottság pedig nehezen viselte, hogy az egykori belga miniszterelnök nagyobb befolyással bír az ilyen eseményeken. A kötélhúzás első fő színtere Afrika volt, sokak szerint ugyanis
a két elnök egymásra licitálva utazott lépten-nyomon az Afrikai Unió székhelyének otthont adó Addisz-Abebába.
Az EU intézményei közötti feszültség persze valamilyen szinten mindig is jelen volt, hiszen tíz tisztviselő is elnöki titulussal bír a sajátos államszövetségben. Ugyanakkor a szóban forgó két szerv közötti rivalizálás a legjelentősebb, hiszen a Bizottság a szupranacionalitás, az Európai Tanács pedig a kormányköziség fő letéteményese, szerepük pedig kiemelkedő. Mint arra a portál rávilágít, a 2007-ben elfogadott Lisszaboni szerződés csak tovább élezte a csatározást, mivel létrehozta az Európai Tanács elnöki posztját.A Politico szerzői az aktuális felállással kapcsolatban érdekes szempontot vetnek fel. Egyes diplomaták szerint ugyanis az
Európai Tanács most éppen azért fizet meg, amiért egy relatíve gyenge Bizottságot jelölt, éppen annak reményében, hogy az majd engedelmesebb lesz a nemzeti kormányoknak.
Von der Leyen negyed évszázad óta az első olyan elnök, aki nem töltött be korábban kormányfői tisztséget, míg elődje, Jean-Claude Juncker 19 évig volt Luxemburg miniszterelnöke, mielőtt átvette volna a Bizottság vezetését. Néhányan viszont éppen úgy látják, hogy a 2019-ben hivatalba lépő német politikusban tombol a bizonyítási vágy, illetve ki szeretne törni Angela Merkel árnyékából, akinek 14 éven át minisztere volt. Ennek egyértelmű következménye, hogy a Bizottság szerepét és befolyását igyekszik növelni.
Amikor Merkel nincs jelen, szupersztár akar lenni, a német kancellár viszont továbbra is a minisztereként tekint rá, nem pedig egyenrangú félként. Egy ilyen szituációban természetes lehet a túlkompenzáció
– fogalmaz egy diplomata. Egy másik, EU-hoz közel álló tisztviselő meglátása szerint ugyanakkor éppen Michel az, aki túlkompenzál, és a felejthető miniszterelnöki ciklusa után igyekszik kibővíteni jelenlegi posztjának feladatkörét. Mint hozzáteszi, a belga politikus talán méginkább Emmanuel Macron bábja, mint von der Leyen Merkelé. Ennek lehet az egyik következménye, hogy Michel a lehető legaktívabban részt kíván venni az Unió külügyeinek alakításában. Az mindenesetre biztos, hogy a szervezet belső hierarchiájának pontos meghatározásában és közös hangjának megtalálásában továbbra is komoly problémák adódnak.
Szemlézte: Irlanda Balázs
