A Foreign Policy szerzője szerint Ausztrália példája jól jelzi, hogy van élet a távol-keleti óriással folytatott kereskedelmen túl.
Ahogyan a világ politikai és gazdasági súlypontja az indiai–csendes-óceáni térségre helyeződik át, egyre kiemeltebb figyelem hárul Ausztrália és Kína különösen feszültté vált kapcsolatára. Tavaly ilyenkor mi is beszámoltunk arról, hogy Peking kereskedelmi háborút hirdetett Canberra ellen, amiért a szigetország a nemzetközi közösség egyik leghangosabb tagjaként követelte a koronavírus eredetének független vizsgálatát.
Noha politikai ellentétek már az ezt megelőző évtizedekben is húzódtak a két állam között, a felek mindig igyekeztek azokat pragmatikus módon teljesen függetleníteni az egyre szorosabbb gazdasági kapcsolatoktól
– írja Jeffrey Wilson kutató a Foreign Policy hasábjain. Ez a kimondatlan alku azonban 2020 végére megtört.
A két ország kereskedelme jelenleg úgy néz ki, hogy Ausztrália a világ jelentős exportőreként a termeléshez elengedhetetlen nyersanyagokat (földgáz, szén, vasérc) és mezőgazdasági árucikkeket ad el a hiánnyal küzdő ázsiai gazdasági óriásnak, amely „cserébe” különböző késztermékekkel, technológiai eszközökkel árasztja el a szigetország piacát. Fontos még megjegyezni, hogy Ausztrália azon kevés országok egyike, amely Kínával szemben exporttöbbletet élvez.
A kereskedelmi háború a Peking által foganatosított, ausztrál eredetű importcikkekre vonatkozó korlátozásokban merült ki, tehát tulajdonképpen egyoldalúnak tekinthető. Canberra nem tett szimmetrikus válaszlépést, hiszen nehezebben tudta volna pótolni a kieső termékeket. A távol-keleti nagyhatalom egyébként már alkalmazott hasonló szankciókat más országokkal szemben, noha egyáltalán nem ilyen átfogó formában, hanem csupán egy-egy árucikket célozva. A tavaly kibontakozó viszály tehát precedens nélküli, ezért annak végkifejlete fontos tanulság lehet a Nyugat számára.
Mostanra világossá vált, hogy a Kínai Népköztársaság számításai – nevezetesen, hogy gazdasági nyomásgyakorlással jobb belátásra bírja a számára elfogadhatatlanul viselkedő államot – egyáltalán nem jöttek be.
Ausztrália ugyanis gyorsan és hatékonyan képes volt diverzifikálni a felvevőpiacát, már csak azért is, mert ahogy Kína Oroszországhoz és Indonéziához fordult plusz szénért, úgy a szigetország épp azokat a réseket volt képes betölteni a többi energiaimportra szoruló ázsiai országban, amelyeket a megemelkedő kínai kereslet miatt csökkenő orosz és indonéz szállítmányok teremtettek – magyarázza Wilson, aki ennek fényében úgy véli, hogy egy nyitott nemzetközi piacon az arányok bizonyos szankciók kivetése után is rendeződnek.
Ráadásul, mivel idén a kereslet az árakkal együtt felfutott, az ausztrál szénkereskedők jobb évet zártak, mint tavaly. Összességében pedig csak elenyésző mértékben, mindössze a teljes export 0,25%-ával csökkent a kivitel értéke. A szerző véleménye szerint Peking próbálkozása olyannyira kudarcba fulladt, hogy a végén még kontraproduktívvá is vált, hiszen a meglepően pozitív tapasztalatoktól felbátorodva Scott Morrison kormánya még inkább nyomatékosította a Kínai Népköztársasággal szembeni álláspontját, melynek egyik fő eleme az AUKUS-megállapodás megkötése volt.
Szemlézte: Irlanda Balázs
