A túl alacsony infláció csak elsőre hangzik jól, és veszélyt jelent az amúgy is gyengélkedő ausztrál gazdaságra – írja Jason Murphy.
Jelenleg az ausztrál infláció nullán áll. Ez arra figyelmeztet, hogy valami nagy gond van a gazdasággal. Az ausztrál statisztikai hivatal szerint január eleje és március vége között nem nőttek a fogyasztói árak. A nem létező infláció azt jelenti, a gazdaság a lehetőségeihez képest alulteljesít.
Az utóbbi időben már számítani lehetett arra, hogy nullára csökken az infláció, és a bejelentés után még rosszabbra fordult a helyzet, mivel az ausztrál dollár értéke csökkenni kezdett. Most az ausztrál jegybankon a sor, hogy kezelje a helyzetet.
A magas infláció természetesen nem jó a gazdaság számára, hiszen ha az árak túl gyorsan nőnek, a pénzünk hamar elértéktelenedik. Ugyanakkor a defláció még károsabb. Ha az árak folyamatosan csökkennek, logikus későbbre halasztani a fogyasztást, hiszen akkor olcsóbban tudunk vásárolni. Ezzel viszont a gazdaság motorját jelentő fogyasztói gazdaságot állítjuk le, ami válsághoz és tömeges munkanélküliséghez vezethet.
Az ausztrál jegybank, hogy elkerülje a deflációt, ún. infláció-célzást alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy éves szinten körülbelül 2 és 3 százalék között próbálja tartani az infláció szintjét, hogy ezzel a kiszámíthatósággal próbálja támogatni a gazdaságot. Mostanra azonban egyértelmű, hogy a jegybank stratégiája nem vált be.
Nemcsak ebben mutatkozik ki az ausztrál gazdaság gyengélkedése. Az ingatlanárak esése, a lassú bérnövekedés és a 8%-os alulfoglalkoztatottság mind ezt jelzik. A munkanélküliség körülbelül 5%-os. Ez egy évtizede talán elfogadható mértékű lett volna, azonban manapság, mikor heti néhány óra uberezés is munkaviszonynak számít, arra következtethetünk, hogy a valós érték ennél magasabb, legalább 6-7%-os.
Hogyan lehet kimászni ebből a helyzetből? Két lehetséges opció van. Az egyik, hogy a jegybank csökkenti az alapkamatot. Ebben az esetben a cégeket és a fogyasztókat arra ösztönzik, hogy kevesebbet takarítsanak meg, többet kölcsönözzenek, és többet költsenek. Ezzel a módszerrel elméletben be lehetne indítani a gazdaságot, de magában hordozza azt a veszélyt, hogy végül csak felveri az ingatlanárakat. Épp ezért a jegybank fél ezt meglépni, és az ausztrál alapkamat egyébként is viszonylag alacsony jelenleg, csupán másfél százalék. A másik opció az állami beruházások növelése. A fiskális politika eszközei lehetnek az infrastruktúrára és egészségügybe történő beruházás, az állami kiutalások (nyugdíjak, segélyek stb.) növelése, vagy az adócsökkentés.
Az ausztrál kormány közbelépése egyelőre még várat magára. Egyrészt, az eddigi 5%-os munkanélküliséget kielégítőnek ítélték, másrészt a kormány mindenképpen el akarja kerülni az államháztartási hiányt, még ha ennek nincs is valódi haszna vagy jelentősége.
Murphy szerint vitatott, hogy a fiskális politika valóban stimulálhatja-e a gazdaságot. A legcélravezetőbb talán a két megközelítés egyszerre történő alkalmazása lehet: az alapkamat csökkentése és az állami beruházások együttesen adhatnak egy kezdőlöketet a gazdaságnak, amit a fogyasztás fellendülése tovább vihet.
Szemlézte: Gyarmati Emese
