Blog

Melyek lehetnek az ukrajnai háború következményei?

Hová fajulhat a Nyugat és Oroszország szembenállása? Matthew Nimetz a Quillette oldalán fejtette ki nézeteit az ukrán háború eddigi tanulságairól.

Hová fajulhat a Nyugat és Oroszország szembenállása? Matthew Nimetz a Quillette oldalán fejtette ki nézeteit az ukrán háború eddigi tanulságairól.

Nimetz szerint ugyan még korai végleges kijelentéseket tenni az ukrajnai háborúról, de van miről beszélni Putyin drámai lépése és a Nyugat reakciói kapcsán. A történészek szeretnek arról vitatkozni, hogy objektív, hatalmas erők vagy hatalommal rendelkező egyének döntései alakítják-e inkább a történelmet. Ez a kérdés felmerül az ukrajnai háború értékelésekor is. Az, hogy a Nyugat hogyan válaszol erre a dilemmára, meghatározza azt is, hogyan megyünk innen tovább.

Nimetz szerint néhány alapvető történelmi erő már eddig is ott mozgott Közép-Európában, ami a konfrontációt elkerülhetetlenné tette, és ezt a veszélyt számos alkalommal jelezték már a hidegháború vége óta. De

mégsem törhetett volna ki ez az erőszakos háború a főszereplők pszichéje és döntéseik nélkül.

A Quillette szerzője szerint Trump "America First" politikáját Moszkvában úgy értelmezték, hogy Oroszország megvalósíthatja saját geopolitikai célkitűzéseit, mivel Amerika magába fordul és elfordul a nagy nemzetközi szövetségi rendszerektől is. Putyin a korábbi orosz háborús sikereken felbuzdulva újra emlegetni kezdte a szovjet birodalom hajdani dicsőségét, a Szovjetunió széthullását, ami pedig szerinte Oroszország biztonságos határvonalait őrizte.

Eközben Európában Merkel a pragmatikus politikájával szorosabbra fűzte a szálakat Németország és Oroszország között, miközben a britek kivonultak az európai közösségből - jelentősen meggyengítve azt a világrend változása idején.

Hszi Csin-ping Kínája ugyanakkor elégedetten nézheti a Nyugat és Oroszország konfliktusát: Kína fogja a legtöbbet nyerni mindebből, miközben Hszi nyugodt világpolitikusként jelenhet meg a nyilvánosság előtt.

A világfolyamatok láttán Putyin azt érezheti, hogy Oroszországnak megvan a hatalma ahhoz, hogy helyreállítsa a szerinte egyensúlytalan állapotot a világrendben. Putyin háborús döntése ugyanakkor pusztításhoz és halálhoz vezet, s ennek hatására Európa is átgondolja biztonsági rendjét. A szerző úgy látja: el kell fogadnunk a tényt, hogy a világháború utáni rend két pillére kidőlt. Az egyik az ENSZ-féle eszme, hogy a nemzetközi viták csak békésen rendezhetők, a másik, hogy a nemzetközi határokat csak egyetértéssel lehet megváltoztatni. Ugyanakkor azok a pillérek még állnak, hogy a nagyhatalmak nem harcolnak egymással közvetlenül, és hogy a nukleáris fegyvereket nem vetik be.

A szerző szerint az, hogy a régi struktúrákat még vissza lehet-e építeni, vagy új elveket építenek be helyettük, még nem dőlt el, még idő kell annak kigondolásához. Kína mindenképp a tárgyalóasztalnál lesz majd.

Fontos tanulság az is az ukrajnai háború kapcsán, hogy a "soft power", a puha erő hasznos tud lenni, de ha egy hatalom a kemény erőt használja, akkor az előbbi lekerül a terítékről. Az EU-nak is kemény döntést kell hoznia:

felépítik az európai államok a saját haderőiket és kilépnek a világpolitika színpadára, vagy sem?

A szankciókról sok szó esik, de kérdés, mennyire hatásosak, el tudják-e érni az áhított célokat? A szerző szerint a helyi lakosságot súlyosan érinthetik, de kérdéses, hogy a politikai vezetés megváltoztatja-e ezek miatt a politikáját: a szerző úgy látja, a legtöbb esetben ez nem következik be. Nimetz végül arról ír: szerinte Oroszországban is ez fog történni, az emberek tűrni fogják a nehézségeket, és a moszkvai politika nem fog ettől megváltozni.

És a nukleáris hadviselés? Oroszország most is utalt arra, hogy mindenki gondoljon az atomfegyvereire, aki be akar avatkozni Ukrajnában. A szerző arra figyelmezteti az Egyesült Államokat, hogy látni kell: a világ újra veszélyesebbé vált. Európának pedig látnia kell a régi vágású hatalompolitika valóságát. Kínának át kell gondolnia, hogy belevág-e a mostani orosz-ukrán háborúhoz hasonló kalandba Tajvan ügyében - ahelyett, hogy a Nyugattal együttműködve békés eszközökkel építené a globális biztonságot.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: RG

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!