Blog

Menekülnek a nagytőkések New Yorkból

A leggazdagabb réteg költözési ambíciói mögött – talán nem meglepő módon – pénzügyi megfontolások állnak. Rainer Zitelmann, a National Interest honlapján elérhető írásából kiderül, hogy a magyarázat elsősorban az adórendszerben és a politikai széljárásban keresendő.

A leggazdagabb réteg költözési ambíciói mögött – talán nem meglepő módon – pénzügyi megfontolások állnak. Rainer Zitelmann, a National Interest honlapján elérhető írásából kiderül, hogy a magyarázat elsősorban az adórendszerben és a politikai széljárásban keresendő.

A világ pénzügyi központjának kikiáltott New York Cityben hemzsegnek a gazdag emberek, erősen hozzájárulva a város gazdasági virágzásához. A befektetői elit azonban egyre érezhetőbben szivárog el, az immár többéves trend pedig előbb-utóbb akár gondokat is okozhat a metropolisznak. Célpontjukként sokan Olaszországot választják.


Lássuk, miért cserélik le manhattani penthouse-aikat egyre többen toszkánai villákra! A válasz egyrészt - és elsősorban - az adórendszerben keresendő.


New York Cityben nem kevesebb, mint három sávban valósul meg a közteherviselés, azaz az emberek szövetségi, állami és helyi járulékot is kötelesek fizetni. Ezzel szemben több állam (például Texas és Florida) elengedi az utóbbi kettőt. Az üzletemberek számára további elégedetlenségére ad okot a progresszív adózás, hiszen bevételük növekedése nagyobb arányú közteher megfizetéssel járhat.

Itt jön a képbe Olaszország, ahol három éve egy kifejezetten „gazdagcsalogató” adórendszert helyezett kilátásba a kormány – olvasható a National Interest webes felületén megjelent cikkben. Ennek értelmében


egy olyan csomagot kínálnak, amelyben egy előre rögzített összeget kell fizetniük a külföldön befektetőknek.


A 100.000 euróban meghatározott járulék roppant kedvező lehetőséget kínál az amerikai tőkéseknek, akiknek odahaza akár a bevételük feléről is le kell mondaniuk.


Az ügyletből ugyanakkor Olaszország is profitál. A szerző értesülése szerint 2019-ig a reformmal csaknem félezer embert sikerült az országba csábítani.


A már évtizedes viszonylatban vergődő olasz gazdaságon aligha segít az ebből származó plusz adóbevétel, a nagy mennyiségben beáramló tőke viszont annál inkább, hiszen a vagyonosok a mediterrán országban folytatják tovább luxus életüket.


Az olasz politikusok azt remélik, hogy a befektetők beszállingózása egy dominóhatást vált ki, látva a méltányos körülményeket. Ezt a szempontot sokszor alábecsülik – tartja Zitelmann –, mondván Németország egyre kevésbé vonzó a gazdagok számára a feléjük tanúsított ellenséges hozzáállás miatt.

New Yorkban hasonló helyzet kezd kialakulni. A tetemes közterhek mellett a demokraták piacbefolyásoló politikája is komoly fejtörést okozhat.


A magukat szocialistának valló erők, köztük Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő nyíltan gazdagellenesek.


Ocasio-Cortez legutóbb egyébként a Capitol Hill ostromakor hívta fel magára a figyelmet, akciójával akkor blogunk is foglalkozott.


Érdekes módon egy Trump által előirányzott reform is érzékenyen érintette a befektetőket, az exelnök ugyanis eltörölte azt a kedvezményt, amely értelmében a New York-iak a magas állami adó összegét levonhatták a szövetségiből – számol be a cikk.


Egyelőre rejtély, hogy mi lesz a folyamat vége, mindenesetre érdemes odafigyelni az Egyesült Államok legnagyobb városában zajló gazdasági változásokra, hiszen az ottani nagytőkés viszonyok alakulása a világpolitikára is képes hatást gyakorolni.

Szemlézte: Irlanda Balázs