Európa stratégiai autonómiájának kérdése már az ukrajnai invázió kezdete előtt is kiemelt témaként szerepelt a kontinens politikai diskurzusában, azonban Moszkva agressziójával égető kérdéssé vált. A NATO szerepének átalakulása, valamint az Egyesült Államok Kínával való rivalizációja lényegében meghatározhatja Európa stratégiai jövőjét, ezzel párhuzamosan azonban a kontinens vezető hatalmainak védelmi törekvései lemaradásban vannak. Nathalie Tocci, az Istituto Affari Internazionali igazgatója, valamint Federica Mogherini, valamint Josep Borell főképviselők tanácsadója a Texas National Security Review-ban elemezte Európa védelmi lehetőségeinek jövőjét.
Az ukrajnai invázió nem csupán arra világított rá, hogy Oroszország továbbra is akut fenyegetést jelent az európai biztonsági rendszer jövőjét illetően, de arra is, hogy a kollektív Nyugat fordulóponthoz érkezett. Ez azonban - Tocci szerint – nem a semmiből következett be, éppen ellenkezőleg, egy folyamat következménye. Az európai biztonsági rendszeren, valamint a geopolitikát meghatározó, normatív alapokon nyugvó multilaterális világrenden az elmúlt évtizedekben mélyebbnél mélyebb repedések jelentek meg: ilyen volt például, amikor Moszkva megtámadta Grúziát, vagy éppen az Arab Tavasz eseményeit követően a dzsihadista terrorizmus fellángolása. A többi között ezek következményeként
az európai döntéshozókban megszületett a felismerés, hogy a kontinens többé már nem a „prosperáció, a szabadság, és a biztonság” földje, hanem a kitettség és az interdependencia okozta bizonytalanság határozza meg azt.
Az elmúlt években a biztonsági együttműködés egyre inkább központi kérdéssé vált, főként amint az Amerika, illetve a NATO által nyújtott garanciák kérdőjeleződtek meg. Az önállóságra való törekvések a Krím-félsziget 2014-es annexiója után megerősödni látszottak: a NATO-tagok védelmi költségvetése 2014 és 2022 között 140 milliárd dollárral, 15%-kal növekedett. Ezen felül a következő évekre az Európai Bizottság 200 milliárd eurós növekedést jósol.
Az Európai Unió országainak védelmi ráfordításai (2005-2021, millárd USD)
Adatok forrása: SIPRI Yearbook: Armaments
Ez a ráfordításbeli fejlődés azonban nem feltétlenül jár együtt az európai stratégiai autonómia sikeres kialakításával, valamint a védelmi képességek megerősödésével. Ennek oka, hogy az eddigi interdependencia következtében
Európának gyakorlatilag nulláról kellett kezdenie az építkezést.
Az egyik kiemelt probléma a védelmi ráfordítások fenntarthatóságának kérdése. Tekintve, hogy a kontinensnek energia-, valamint megélhetési válsággal kell szembenéznie a következő néhány évben, bizonytalan, hogy a legfontosabb szereplők mennyiben képesek továbbra is vállalni a katonai költségek jelenlegi szintjét. Ez a bizonytalanság ráadásul kifejezetten rossz hatással van az egyébként is gyengélkedő védelmi iparra, hiszen kétséges, hogy hosszú távon mennyire éri meg a kapacitások növelésébe való befektetés.
Ennél is kritikusabb problémát jelent a kontinens biztonsági struktúráját jelentő védelmi fragmentáció, azaz a tagállamok között hiányzik az együttműködés a fejlesztések területén, így koordináció híján számos hiányosság figyelhető meg. Erre megoldást azonban csak az jelenthet, hogy az európai hatalmak növelik a ráfordítást, mitöbb ezt együttműködve teszik. Az Unió által koordinált kezdeti együttműködési formák erre jó lehetőséget adhatnak, azonban hatékonyak csak hosszú távon lehetnek.
Ezzel együtt a jövőben kiemelt kérdést jelent az európai biztonsági architektúra szerepe a NATO-n belül, valamint a teljes szövetség rendeltetése az újonnan kialakuló világrendben. A nyáron kiadott új stratégiai koncepció (amelyet itt és itt elemeztünk) utóbbira egyértelmű választ ad: annak ellenére, hogy Oroszország jelenti a legfőbb fenyegetést, a jövőt Kína felemelkedése fogja meghatározni. Ezen esetben – ahogy a fentiek is alátámasztják – a szövetség továbbra is Európa biztonságának garanciája marad, ami azonban válaszút elé állítja a kontinenst. Egyrészt lehetséges, hogy az európai hatalmak elfogadják az amerikaiak kulcsszerepét, és az Európán kívüli világban tevékenykednek. Tocci szerint ez kifejezetten előnyös lehetne például a Közel-Keleten, vagy Afrikában, amely területek rossz tapasztalatokkal rendelkeznek az Egyesült Államokkal kapcsolatban, azonban a Maliból való francia kivonulás demonstrálta trendek mást mutatnak.
A másik lehetőség, hogy kialakítják a NATO „európai pillérét”, ami az amerikai és az európai érdekeknek is megfelelne.
Összefoglalva tehát az európai védelmi rendszernek a stratégiai autonómia kialakításához a közeljövőben radikális fejlődésen kell keresztül mennie, azonban ezt hosszú távon is fenn kell tartani. Ehhez azonban nem elég, ha az államok növelik saját védelmi ráfordításukat: koordinált és átfogó lépésekre van szükség a teljes együttműködés kialakításának érdekében.
Szemlézte: Szenes Eszter
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
