Az amerikai kormányzat egyre szélesebb körű és intenzívebb ellenőrző tevékenysége, valamint az egyéni szabadságok tiszteletben tartása közötti ingamozgás jellemzi az amerikai politikát – fogalmaz Karen J. Greenberg az American Conservative által közölt cikkében.
Greenberg cikkében a kormányzat egyre szélesebb körű és intenzívebb ellenőrzése, valamint az egyéni szabadságok tiszteletben tartása közötti inga képét tárja elénk, amely már régóta meghatározója az Amerikai Egyesült Államok nemzetbiztonsági politikájának. A 2001-es repülőgépes terrortámadásokkal és a terrorizmus ellen folytatott háború megkezdésével kezdi a történetet, mely után egyértelmű tendenciaaz erősebb kormányzati kontroll felé való eltolódás. Az alapító atyák bölcs, visszahúzódó államát állítja szembe évtizedünk túlterjeszkedő és ennek ellenére sikertelen államával szemben. Ugyanakkor az inga visszarendeződése hosszadalmas, lassú folyamat lehet.
A szerző rövid felsorolása mind az egyre terjedelmesebb állami kontroll irányába mutat. Példaként említi a Patriot Act megszavazását; a CIA titkos, az amerikai törvénykezés által elérhetetlen létesítmények létrehozását; az ezekben történő „megerősített kihallgatási módszerek”, tehát különféle kínzási technikák használatát; valamint a terrorizmus gyanújába kerültek bármiféle tárgyalás nélküli, határozatlan időre való fogva tartását. Ezen kívül megemlíti a 2013-ban Edward Snowden által kiszivárogtatott információkat, amely megerősíti, hogy az Igazságügyi Minisztérium jóváhagyta a lakosság bírói végzés nélküli megfigyelését, amellyel terjedelmes metaadat-állományhoz jutottak a nemzetbiztonsági szervek.
Mindazonáltal megjegyzi, a tendencia már George W. Bush második elnöksége során alábbhagyott, mutatkoztak jelek az enyhülés irányába; azonban a kínzási technikák betiltásával és Guantánamo bezárásának ígéretével először csupán Obama elnök állt elő. Ezek közül utóbbi nem is valósult meg. A lehallgatási botrányt követően a Fellebbviteli Bíróság törvényen kívül helyezte a programot. Mindezek ellenére Greenberg nem kívánja Obama elnököt az emberi jogok bajnokaként feltüntetni, sem az emberi jogi aktivisták sikereként elkönyvelni ezeket a változásokat.
Mondanivalójának középpontjában pont az ellenkezője áll. A kormányzat cselekedete megrögzött pragmatizmust mutat. A kínzási ügyekkel kapcsolatban a külkapcsolatokkal foglalkozó szenátusi bizottság megállapította, hogy amerikai törvényeket, nemzetközi megállapodásokat és az amerikai értékeket is sérti; és hozzáteszi, semmilyen bizonyítékát nem találta annak, hogy bármiféle pozitív hatással lettek volna a terrorizmus megelőzésére.
Greenberg megjegyzi, ha bármit is elértek ezekkel a technikákkal, az az, hogy még inkább elidegenítették a szövetségeseket, ráadásul olaj volt az Amerika-ellenes tűzre szerte a világban. 2013-ban ugyanezt állapította meg egy öttagú vizsgálóbizottság a megfigyelési botrány által exponált két nemzetbiztonsági projekttel kapcsolatban is.
A tanulság, amelyet Karen J. Greenberg le szeretne vonni, nem más, minthogy a 9/11 utáni biztonságpolitikai lépések és szigorítások csupán a gyengeség, valamint az amerikai intézményekbe vetett hit hiányának jelei. Végül megjegyzi, „az (állami) túlterjeszkedés, és nem a szabadságunk az, amely kevésbé biztonságossá tették (az országot)”. A következtetést le kell vonni − állítja Ms Greenberg. A Bush adminisztráció lépéseiből, az Igazságügyi Minisztérium memóiból és a republikánus elnökjelölt által támogatott „megerősített kihallgatási módszerek” újbóli bevezetéséből álló lánc csupán további veszélyeket rejt az Amerikai Egyesült Államok és lakosságának számára.
Szemlézte: Molnár Gergő
