Blog

Miért alakulnak ki a politikai szekértáborok?

Egyre növekszik az Egyesült Államokban azoknak a száma, akik szerint a másik pártra szavazók nem csak meg vannak vezetve, de egyenesen rosszindulatúak. Mi vezetett odáig, hogy ma már a „megvetés kultúráját” éljük a közbeszédünkben? David Blankehorn szerint legalább 14 okot…

demokrata_republikanus.jpg

Egyre növekszik az Egyesült Államokban azoknak a száma, akik szerint a másik pártra szavazók nem csak meg vannak vezetve, de egyenesen rosszindulatúak. Mi vezetett odáig, hogy ma már a „megvetés kultúráját” éljük a közbeszédünkben? David Blankehorn szerint legalább 14 okot találhatunk, ezeket szemlézzük a The American Interest oldaláról.

1. A hidegháború vége és annak a világméretű Közös Ellenségnek a bukása, amely addig egy fronton tartott mindenkit.

2. A politikai identitáscsoportok felemelkedése. Mind a jobb-, mind a baloldalon megváltoztak a fő értelmezési keretek, ahogy a hangsúly áttolódott az egyesítő erejű értékekről a csoportidentitásokra. A balosok szerint a jobboldali tribalizmus bigottsága és rasszizmusa, a jobbosok szerint pedig a balosok identitáspolitikája és politikai korrektsége vezet az ország széthullásához – és mindkét oldalnak igaza van.

3. A növekvő vallási sokszínűség is ezt eredményezi. A jelenlegi vallási folyamatok Amerikában egyszerre tükrözik és járulnak hozzá az Államok politikai polarizációjához. Egyrészt a növekvő szekularizáció és ennek nyomán a korábban általánosan vallott értékek nyílt vitatása, másrészt pedig a vallásosság megerősödése több társadalmi rétegben. Így válik a rendkívül megosztó társadalmi témává az abortusz vagy az azonos neműek házassága. A vallásosság a pártválasztásban is nagy szerepet játszik, tovább növelve a távolságot a két párt között.

4. Növekvő faji és etnikai diverzitás. A sokszínűség hosszú távon erény, rövid távon azonban – vagyis éppen jelenleg – a társadalmi bizalom csökkenéséhez vezet.

5. A „Greatest Generation” távozása. Ezzel a névvel illeti az angolszász világ azokat, akik átélték a ’30-as évek nagy gazdasági világválságát, majd otthoni munkával vagy katonai szolgálattal részt vettek a második világháborúban. Az ő érett szemléletmódjukat és társadalmi elkötelezettségüket szemlélteti John Wayne, az 1930-40-es évek népszerű színésze („a Herceg”) reakciója 1960-ban J. F. Kennedy megválasztására: „Nem rá szavaztam, de ő most már az én elnököm is, és bízom benne, hogy jól végzi majd a munkáját”. Ehhez képest Rush Limbaugh amerikai konzervatív politikai kommentátor Obama megválasztása után azt nyilatkozta: „Remélem, belebukik”.

6. Földrajzi elrendeződés. Egyre jellemzőbb, hogy hasonló politikai gondolkodásúak környezetében élünk, ami erősíti a szélsőségességet és elmélyíti a politikai meggyőződéseket. A heterogén közösségek megfékezik az extremitást, a homogének felerősítik. 1976-ban az amerikai választók 25%-a élt olyan államban, ahol az elnökjelölt 20% feletti, „földcsuszamlás-szerű” győzelmet aratott, 2016-ban a 60%-a.

7. A politikai pártok átrendeződése. Korábban léteztek liberális republikánusok és konzervatív demokraták. Mára erős filozófiai átrendeződésen és polarizálódáson mentek keresztül, ami a nem választók arányának növekedésében is meglátszik: 1994 óta ez 15%-ról 36%-ra nőtt.

8. A Kongresszus házszabályainak gyengülése megnehezíti a rendezett és hatékony döntéshozást, hozzájárulva a bizalmatlan és ellenséges politikai vitákhoz.

9. Az új pártszabályzatok (jelölési, választási szabályok reformja, közvetített ülések, karrierpolitikusok visszaszorítása) célja a rendszer demokratizálása volt, valójában azonban teret nyitott annak, hogy a mérsékelt helyett a szélsőséges hangok lehessenek a leghangosabbak.

10. Politikai adományozók. Korábban a választási adományok jelölteket és pártokat támogattak – ma azonban a leggazdagabbak ideológiák erősítésébe fektetik a pénzüket.

11. Új politikai körzetek. A gerrymandering, vagyis a választási körzetek manipulálása politikai előny szerzése végett mára ahhoz vezetett, hogy a jelöltek nem a választási vereségtől tartanak, hanem hogy a saját pártjuk egy szélsőségesebb jelöltje veszi el a helyét.

12. A „médiagettók” elterjedése. Az analóg média működése egyszerre a hírek hitelesítései folyamatát is jelentette. A digitális média strukturálatlansága és követhetetlensége lehetővé teszi a véleménybuborékok kialakulását, és a megbízhatóság helyett pedig a zajos és felháborító hírek a politikai hírek szélsőségesedéséhez is vezetnek.

13. Az újságírói felelősség csökkenése. Az előbbi folyamat ugyanis az alacsony minőségű újságírást támogatja, ahol elmosódik a határ a hír és a vélemény között.

14. Ezek az okok azonban valójában csak okozatok, és épp ezért még biztosan számos más elemmel ki lehet egészíteni ezt a listát. Mindezek hátterében azonban az áll, hogy egyre inkább megváltozik annak a módja, ahogy egymásra tekintünk.

Mikből is áll ez az újfajta szemléletmód? Blankehorn számos jellemzőjét sorolja fel, többek között a bináris (vagy-vagy) gondolkodásmódot, a preferált értékek abszolutizálását, a bizonytalanság bűnként való értelmezését, a motivált érvelésmód előretörését, vagy annak a feltételezését, hogy az ellenfelet a rosszhiszeműség motiválja. Ezek mind ahhoz vezetnek, hogy a politikai ellenfeleket ellenségekként kezeljük, így mérgezve a közbeszédet, és elhitetve egymással, hogy nem létezik közös alap a nézeteltérésekhez.

És mivel egy mentalitásbeli hozzáállásról van szó, Blankehorn szerint a változást saját magunkkal kell kezdenünk, és akár rögtön szembenézve azzal, hogy a polarizációra való hajlamunk az emberi személyiségünk részeként bizony mindig velünk marad.

Szemlézte: Ottlik Domonkos