Több, mint két éve tart az ukrajnai háború és láthatóan a felek továbbra is a fegyveres megoldás mellett tették le a voksukat. Ennek ellenére már több béketerv is született a konfliktus lezárására. Viszont fontos látni, hogy mivel ezek nem tudták mind a két fél igényét teljesen lefedni, a háború befejezésének képe le is került a napirendről. Cikkünkben megpróbálunk rávilágítani, hogy a fegyveres összecsapás rendezésére tett kísérletek miért vallottak kudarcot.
A háború kitörését követően elég gyorsan megérkezett az első béketerv, méghozzá az oroszoktól. Nyilván az orosz lépés a villámháborús terv összeomlásának eredménye, azonban ez az egy tárgyalás tekinthető közeli pontnak a háború befejezését illetően. Egyes szakértők a 2022-es márciusi orosz ajánlatott tartották a legelőnyösebbnek Ukrajna számára. Ebben ugyanis Moszkva gyakorlatilag biztonsági garanciákat adott Kijevnek, amelyben egyszerre szerepeltek az amerikaiak és a britek is.
Vagyis egy esetleges külső támadás esetén az angolszász hatalmak is beavatkozhatnának, amelyet az oroszok is elfogadnak. Cserébe természetesen Kijevnek le kellett volna mondania a hőn áhított NATO tagságról és hadserege képességeinek jelentős részéről.
Ezen egyezmény még ígéretesnek is tűnhetett, azonban azt is érdemes figyelembe venni, hogy az oroszok már korábban sem tartottak be általuk elismert garanciákat/egyezményeket. Gondoljunk itt a Krím, vagy éppen Ukrajna területi szuverenitásának kérdéseire. Ezek mellett az is felmerült, hogy Ukrajnának a tervben le kellett volna szerelnie haderejének nagy részét.
A garanciáknál érdemes kitérni arra, hogy csakis a külső támadás esetén körvonalazódott az egyezmény szerinti angolszász jogos intervenció. Az ukránok bizalmatlanságát erősíthette a 2014-es orosz krími hibrid/proxy módszer, amely alkalmazásával akár egy belsőleg megszervezett hatalomátvétel keretein belül Moszkva könnyen megváltoztathatta volna a korábbi nyugatbarát kijevi vezetést egy oroszbarátra. Az orosz belső támogatású „hatalomátvétel” pedig nem számított volna „külső támadásnak”, így az angolszászok biztonsági garanciája nem ért volna sokat.
Ha ettől a kezdeti 2022-es isztambuli „próbálkozástól” eltekintünk, akkor a háború további két évében már nem nagyon tudunk „komolyabb” diplomáciai törekvésekről beszámolni. Ugyan voltak próbálkozások, azonban azok nagy többsége igencsak egyoldalúra sikeredett.
Ukrajna sokkal inkább arra használta fel a különböző nemzetközi fórumokat, hogy további támogatókra tegyen szert. Zelenszkijnek inkább csak a „globális Nyugaton” sikerült partnerekre lelnie, ugyanis olyan feltörekvő hatalmak, mint Brazília, Indonézia, India, Szaúd-Arábia vagy éppen a Kínai Népköztársaság nem álltak be a „nyugati” oldalra. Egy példa erre a júniusban megtartott svájci békekonferencia, ahol Kijev továbbra is maga mellé tudta ültetni a Globális Nyugat országait. Vagyis a konferencia inkább a szövetségesek kitartásának „feltérképezéséről” szólt.
I arrived in Switzerland for the Global Peace Summit. There will be two days of active work with countries from all parts of the world, with different nations that are nonetheless united by a common goal of bringing a just and lasting peace in Ukraine closer.
— Volodymyr Zelenskyy / Володимир Зеленський (@ZelenskyyUa) June 14, 2024
The Peace Summit… pic.twitter.com/DhS54e1Xk0
Értelemszerűen így az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió vált meghatározó támogatóvá. Ebből a szempontból érdemes kitérni arra, hogy az unió tagállamainak jelentős része továbbra is támogatóan lép fel Ukrajnát illetően. A frissen beiktatott brit munkáspárti kormány (Keir Starmer vezetésével) pedig tovább folytatja Rishi Sunak támogató politikáját. Egyedül az amerikai elnökválasztás jelenthet vízválasztót a képletben, azonban itt is megoszlanak a vélemények.
Vannak, akik szerint Donald Trump győzelme esetén Amerika radikálisan változtatna eddigi Ukrajna politikáján. Azonban vannak, akik szerint egy esetleges republikánus győzelem sem hozna komolyabb változásokat, hiszen amerikai érdek Oroszország feltartóztatása.
Oroszország nyilván kerülte a Nyugat és Ukrajna által levezetett fórumokat és Kijevhez hasonlóan további „szövetségeseket” keresett a háborús céljainak eléréséhez. Voltak államok, amelyek Moszkvát választották, gondolhatunk itt Észak-Koreára, vagy éppen Iránra. A világ élvonalában lévő Kínai Népköztársaság azonban sokkal finomabban támogatja Moszkvát. A kínaiak nem álltak ki teljes mellszélességgel az oroszok mellett, azonban kettős felhasználású termékekkel továbbra is ellátják Moszkvát. Kína kulcspozícióban van a háborút illetően, hiszen Peking ipari támogatása nélkül Oroszország nehezen lenne képes véghezvinni birodalmi ambícióit. Nyilván
a kínaiak számára ez egy előnyös pozíció, hiszen az ukrajnai háborúval a „Nyugat” és Oroszország is sokat veszít, így Kína gyakorlatilag a „nevető harmadik” pozícióját töltheti be.
Oroszország a közelmúltban sokkal inkább a háború folytatására rendezkedett be. Ezt bizonyítja a kormányfői személycsere, hiszen az új miniszterelnök Mihail Misusztyin éppen a keménykezű Keynes-i iskola (állami beavatkozás pártolásának) egyik prominens tagja. Misusztyin pedig nem is rest még több erőforrást átcsoportosítani, azaz hosszú távra tervezni a háborút illetően.
Ráadásul mind az ukrán, mind pedig az orosz vezetés bele vezényelte magát egy igencsak veszélyes manőverbe. Kijev ugyanis a „mindent vissza” politikával gyakorlatilag arra kondicionálta a lakosságát, hogy sikerül legyőznie Oroszországot a honvédő háborúban. Moszkva ezzel szemben belement egy olyan háborúba, amelyben láthatóan nem tud komoly előretörést véghezvinni. A 2022-ben annektált megyékből szinte csak Luhanszk megyét tudta teljesen megszállni, a maradék megyéket (Donyeck, Zaporizzsja, Herszon) két év után sem sikerült. Gyakorlatilag egy alkotmányos korlátja is van az oroszok részéről, hogy békét kössenek, hiszen a 2022-es annexió Oroszország részévé tette a négy ukrán megyét. Ezért is tűnt elfogadhatatlannak ukrán részről a júniusi putyini terv, amelyben az orosz elnök a tűzszünet első feltételeként a négy megyéből való ukrán kivonulást szorgalmazta.
A jelenlegi helyzet kifejezetten nehézzé tette a két fél lehetséges tárgyalását. Mind Kijev, mind Moszkva továbbra is hisz katonai győzelmében.
Hiszen Ukrajna a Nyugat támogatásában, míg Oroszország a jelentősebb stratégiai készleteiben bízhat. Ez utóbbi már csak azért is fontos, mivel Oroszország önmagában még tovább is képes folytatni a háborús politikáját, míg az ukrán vezetés leginkább a nyugati támogatásokban és természetesen országának harci moráljában bízhat. Ezen két elem bármelyikének kiestével a jelenlegi ukrán vezetés komoly hátrányba kerülhet a fronton.
Mivel egyik fél sem tudott átütő sikert elkönyvelni, emiatt még nem is feltétlenül a béke, hanem sokkal inkább a fegyveres konfliktus befagyasztása, vagyis a tűzszünet tűnhet a legreálisabb megoldásnak. Vannak példák a világtörténelemben, ahol nem kötöttek békét, mégsincs aktív fegyveres konfliktus. Itt gondolhatunk a koreai háborúra (1953 Panmindzson-i tűzszünet) vagy éppen a II. világháború utolsó epizódjára, a japán-szovjet háborúra. A jelenlegi ukrán morálról nehezen képzelhető el, hogy Kijev egy békében mondjon le meghatározó területekről (Donyeck, Krím, Dnyeper bal partja). Úgy a mostani orosz vezetés sem engedheti meg a kivonulást, hiszen az könnyen Putyin székébe is kerülhetne.
Írta: Szabó Bence
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
