Blog

Miért van világvége-hangulat az amerikai médiában?

Donald Trump beiktatása óta az amerikai újságok, magazinok sorra cikkeznek az új elnök intézkedéseinek beláthatatlan következményeiről, sőt, egyesek már a Trump miatt bekövetkező, közelgő apokalipszisről beszélnek. De kik látják ennek a beláthatatlan hírfolyamnak leginkább a…

trump_baloldal_1.jpg

Donald Trump beiktatása óta az amerikai újságok, magazinok sorra cikkeznek az új elnök intézkedéseinek beláthatatlan következményeiről, sőt, egyesek már a Trump miatt bekövetkező, közelgő apokalipszisről beszélnek. De kik látják ennek a beláthatatlan hírfolyamnak leginkább a kárát? Főként az olvasók, akik egyre inkább elfordulnak a médiától.

New York Times, New York Magazine, a közösségi média – és még sokan mások. Mi a közös bennük? Voltaképpen az a rengeteg félelemkeltő tartalom, amit a fogyasztóikra zúdítanak – főként Donald Trump elnökségével kapcsolatban. Nincs könnyű dolga egy átlagos amerikai hírolvasónak, aki mindinkább elveszti a fonalat a média által keltett hangzavarban, írja Heather Wilhelm, a National Review publicistája.

„Fárasztó híreket olvasni.” „Sokkal kevésbé figyelek rájuk, mint korábban.” „Még azt sem tudni, melyik hír igaz.” Ez a három mondat remekül jellemzi az amerikaiak médiával és politikával kapcsolatos érzéseit 2017–ben: miközben egymás után jelennek meg felháborodott, indulatos cikkek a Trump–adminisztráció „világvégét okozó döntéseiről”, Heather Wilhelm szerint az Egyesült Államokban voltaképpen semmi drámai nem történt.

Ugyanis az oroszok továbbra sem vették át a hatalmat.

Az USA – mexikói határ fele pedig történetesen egy folyó. Ráadásul különféle logisztikai és pénzügyi akadályok miatt nem valószínű, hogy a határra tervezett fal valaha is megépülne.

És mi a helyzet az egészségügyi reformmal? Nyilvánvaló, hogy Kongresszusban ülő republikánusoknak jelenleg fogalmuk sincs, merre induljanak el, állítja a szerző.

Az elnök autoriter törekvéseire pedig Francis Fukuyama adott csattanós választ a Politico hasábjain: „Trump valóban diktátor lenne? Még az Obamacare-t sem tudja visszavonni.”

De a félelemkeltés ennek ellenére is folytatódik a hírekben. Vegyük például a New York Times március 28–i cikkét: „Trump elnök a bolygónkat veszélyezteti”, írja a lap az Obama–korszak klímavédelmi törvényeinek visszavonására reagálva. Ez egy olyan, meglehetősen optimista nézetet vesz alapul, hogy az amerikai kormánynak mindenre kiterjedő befolyása lenne a globális mechanizmusokat, így a klímaváltozást illetően is.

De felhozhatjuk példának Trump „bűnlajstromát”, mely a napokban jelent meg a New York Magazine-ban. A cikk „Az összes rémisztő dolog, amelyet Donald Trump tett” címet kapta. Természetesen a „rémisztő dolgok” sorába beletartozik Trump kísérlete az egészségügy reformjára, melyet egyébként a politikai bukás iskolapéldájaként jellemeztek a lapban.

Ha nem változik meg a média félelemkeltő retorikája, akkor egy bizonyos ponton túl az olvasóknak is elegük lesz: „Annyi egymásnak ellentmondó hang van…hogy lépést tartani a hírfolyammal hatalmas erőfeszítéseket igényel. Meghatározni az igazságot a protokoll bonyodalmai, a rendeletek, jogszabályok, ideológiák, névtelen források, egymásnak ellentmondó tudósítások, tagadások, nyilatkozatok és tweetek között – ez egyszerűen túl sok. Így lehetetlen élni!”kritizálta a Buzzfeed újságírója, Katherine Miller múlt héten a közösségi médiát. Ám állításai a mai hírek esetében is ugyanúgy helytállóak, véli Wilhelm.

Számos amerikai pedig már döntött. Elegük lett a média jelenlegi működési rendjéből, a folyamatos pánikkeltésből, a híráradatból és a közösségi média félkész tudósításaiból. Elfordultak a hírektől, ez pedig világnézetüktől függetlenül rossz hír minden amerikai számára.

Szemlézte: Illés Gergő