Blog

Migráció: számít az iskolázottság és a képzettség

Amerikának figyelembe kellene vennie az igénylő iskolázottsági szintjét és szakképzettségét a bevándorlási kérelmek elbírálásakor – veti fel februári cikkében Milton Ezrati közgazdász a City Journal hasábjain.

migracio_3.jpg

Amerikának figyelembe kellene vennie az igénylő iskolázottsági szintjét és szakképzettségét a bevándorlási kérelmek elbírálásakor – veti fel februári cikkében Milton Ezrati közgazdász a City Journal hasábjain.

Milton Ezrati szerint a képzettségi szinteket figyelembe vevő bevándorláspolitikai eszköztár kialakítása többféle hasznot hajtana az Amerikai Egyesült Államok számára. A közgazdász City Journalban megjelent februári cikke szerint a bevándorlók iskolázottság szerinti osztályozása egyszerre javítaná a bevándorlás gazdasági hatásait és csökkentené a téma körül napjainkban érzékelhető politikai feszültséget.

A Lord Abbett befektetési tanácsadó vezető kutatója kiindulópontként figyelmeztet arra, hogy az idei amerikai elnökválasztást megelőző jelöltállítási folyamat mindkét pártban heves vitákat gerjesztett a legális és illegális bevándorlás kérdései körül. Ezrati a bevándorlásellenes és a bevándorláspárti politikai narratívákat egyaránt gyakran cinikusnak tartja, ami pedig az érzelmeken és pártosságon keresztül a jó szakpolitika létrehozását korlátozza.

A jó bevándorláspolitika alapja Ezrati szemében a jobban iskolázott kérelmezők előnyben részesítése, mégpedig azért mert a jobb képességekkel rendelkező munkaerő több gazdasági hasznot tudnak hajtani a fogadó országok számára a munkaerőpiacon hasznosítható tudás nélkülieknél. Ezrati szerint az iskolázottsági szint ugyan nem tökéletes szignálja, de jó közelítése a gazdasági képességeknek)

A kép egyébként a közgazdász szerint az utóbbi évtizedekben javult – az amerikai statisztikai hivatal (Census Bureau) adatai szerint az elmúlt évtizedben az Amerikába bevándorlók 33 százaléka rendelkezett alapdiplomával, mintegy 16 százalékuk pedig mester- vagy doktori diplomával a zsebében érkezett Amerikába. Ezzel szemben 1970 előtt csak a beérkezők 25 százalékának volt diplomája és 12 százalékuk rendelkezett magasabb képzettséggel. A diplomások aránya az USA-hoz hasonlóan (vagy akár nagyobb ütemben) nőtt Kanadában, Franciaországban, az Egyesült Királyságban és Ausztráliában is.

Arra ugyanakkor jó szakpolitika nélkül Ezrati szerint nincs garancia, hogy a trendek folytatódnak. Ennek oka pedig egész egyszerűen az, hogy a következő években a migráció forrásországai közül a hangsúly azokra a területekre helyeződik át, ahol a magas iskolai képzettség kevésbé jellemző. Amerikában például az Ázsiából érkező bevándorlók teljes bevándorlásból való részesülésünknél jóval nagyobb arányban voltak képzettek – mintegy felük rendelkezett alapdiplomával és több mint negyedük mester-, illetve doktori fokozattal is. Az Ázsiából kiinduló migráció viszont alapvetően lassul, míg szemben a bevándorlás forrásaként egyre nagyobb szerepet kapó Latin-Amerikában jóval alacsonyabb a képzettség szintje.

További fontos momentum, hogy Ezrati szerint történelmi sajátosság az adott kultúrából kiinduló bevándorlók első generációjának általánosan magasabb státusza és jobb anyagi helyzete. Amikor az első, „úttörő” generációk (akik eredeti országukban is az elit tagjai voltak) megvetik lábukat új közegükben, akkor útjuk kevésbé jó pozíciójú emberek számára is példává válik. Emiatt a közgazdász szerint könnyen lehet, hogy az eddig képzett munkaerőt Amerikába küldő területekről a jövőben átlagosan képzetlenebbek indulnak útnak.

Mindenesetre Milton Ezrati az Amerika számára követendő példát Ausztrália és Kanada szakpolitikai megoldásában látja. Ezek az országok lényegében tudatosan diszkriminálnak: a képzettebb bevándorlók előnybe kerülnek a bevándorlási kvóták szétosztásakor. Ennek sikerét a közgazdász az adatokban is látja, hiszen e két országban (az adatforrástól függően) 38-67 százalék a legalább alapdiplomával rendelkező bevándorlók aránya az összes letelepedőből. Ezzel szemben az USA, az Egyesült Királyság és Franciaország csak a bevándorló személyes kapcsolatai és családegyesítési szándékai alapján diszkriminálnak, amit Ezrati nem talál elégnek.

Ezrati végül arra hívja fel a figyelmet, hogy a bevándorlás kérdése elkerülhetetlenül konfliktust hordoz magában (amit azonban jobban kezelnek, mint mások) és a legképzettebbek beilleszkedése sem lehet sikeres a bevándorlók túlságosan magas száma esetén. Mindenesetre a képzettség és képességek jutalmazása a közgazdász szerint csökkentené a téma körül összpontosuló érzelmi és politikai feszültséget.

Zulik Ákos