Az Egyesült Államok rendelkezik a legjelentősebb gazdasággal a világon. Az amerikai dollár pedig mai napig messze a legfontosabb fizetőeszköz a nemzetközi kereskedelemben. Ráadásul a pandémiát követően az amerikai gazdaság gyors növekedési pályára állt. A különböző makrogazdasági mutatók pont arra mutatnak rá, hogy az Egyesült Államok kifejezetten jól teljesít. Ennek ellenére mégsem egységes a politikai kép a gazdaságot illetően. Mondhatni megmaradt fő kérdésként az erősebb államot támogatók (demokraták) és a még gyengébb állami beavatkozást hirdetők (republikánusok) vitája. Cikkünkben kísérletet teszünk az amerikai gazdaság állapotának feltérképezésére, megpróbálunk rámutatni azokra a nézeteltérésekre, amelyekkel a két párt tenne kísérletet a nem mindenben remekelő amerikai gazdasági rendszer orvoslására.
Az Egyesült Államok gazdasága rendkívül erős. A makrogazdasági mutatók erre kiválóan rávilágítanak. Az ország 330 milliós lakosával képes 29 billió USD (amerikai dollár) értékű GDP-t (bruttó hazai termék) termelni. Csak összehasonlításként, a Kínai Népköztársaság 1,4 milliárd lakossal 18 billió USD értékű GDP-vel rendelkezik. Amerika az elmúlt években igencsak gyorsan tudott növekedési pályára állni. A pandémia okozta sokkból 2022-re visszaállt az általánosnak számító 2,5%-os éves növekedésre. Európa például kevésbé tudott megfelelő választ adni az egyre csak felbukkanó válságokra. Az öreg kontinens legerősebb gazdasága, Németország, nem tudott az amerikaiakéhoz hasonló növekedést elérni. Ráadásul nemcsak a GDP mutatóban áll jól Amerika, hanem a magas foglalkoztatottságban is, hiszen a munkanélküliség a magyar értékhez közel álló 4,4%-on áll.
Összességében elmondható, hogy a különböző makrogazdasági mutatók egy igencsak erősödő Amerikát vizionálnak. Ennek ellenére igencsak komoly a politikai törésvonal alakult ki az évek során a két vezető párt között.
A fokozódó feszültség pedig egy egymással ellentétes politikát sürget: demokrata oldalon az erősebb állami beavatkozást, míg republikánus oldalon éppen ennek ellentétjét láthatjuk.
Tehát érzékelhető, hogy hiába mutatnak jól a GDP adatok, mégiscsak van egy jelentős társadalmi réteg, amely nem éppen tartja megfelelőnek a jelenlegi helyzetet. Mondhatni válaszút előtt áll Amerika, amely leginkább a jelenlegi geopolitikai/külső tényezőkből és a sajátos amerikai trendekből vezethető le.
Az új kihívások mögött természetesen külső tényezők is állnak. Ilyen például Kína, amely gyakorlatilag a legnagyobb exportáló hatalommá vált, átvette a korábbi amerikai exportpiacok felett az irányítást. Peking kiválóan felhasználta a neoliberalizmusból fakadó előnyöket (nyugati FDI) és felépített olyan “brandeket”, amelyek bizonyos szektorokból kihagyhatatlanok. Gondoljunk csak a Huawei-re (telekommunikáció), a BYD-ra (elektromos autó), vagy éppen a SMIC-re (chipgyártás), amelyeket az amerikaiak egyértelműen riválisnak tekintenek. Nem hiába próbálta Donald Trump, korábbi republikánus elnök kizárni a kínai rivális vállalatokat az amerikai piacokról, méghozzá jelentős vámokkal, vagy éppen listázással. Később Joe Biden demokrata elnök is fenntartotta ezeket a vámokat, sőt még ki is terjesztette, gondoljunk csak a kínai chipgyártásra (félvezetők és technológia).
Vagyis érzékelhető, hogy Amerika már nem teljesen érdekelt abban, amiért a 20. században oly erősen harcolt: a szabadkereskedelemben.
Az ugyanis mindig a legerősebb export hatalomnak az érdeke, ez pedig mára egyértelműen Kína. A töréspont azonban ott lehet a két párt között, hogy Donald Trump tovább növelné a védővámokat, míg a demokraták nem feltétlenül emelnék azokat minden ország import termékével szemben.
A külső tényezőkön túl nem lehet elmenni a belső kihívások mellett sem. Az amerikaiak felfogása nem hasonlítható az európaihoz, amely jelentősen a jóléti államból merítkezik. Az újvilágban sosem volt nagy hagyománya az állami beavatkozásnak, sőt, kifejezetten nehézkesek voltak a történelemben az állam általi válságkezelések, ugyanis mindig volt egyfajta bizalmatlanság az állammal szemben. Ide sorolható az 1933-ban, a demokrata Franklin D. Roosevelt által meghirdetett New Deal, amikor még a demokraták körében is „problémás” volt az állam által felerősödött költekezés (a szakirodalom Keynesi válságkezelésnek is nevezi a keresleti oldal „felpörgetését”). A gazdasági világválságban megszületett „amerikai típusú gondoskodóbb állam” egészen a hidegháború végéig megmaradt.
Az 1970-es években már kínálati oldali válságok (dráguló olaj árak) rázták meg a nyugati világot. A 80-as években hatalomra kerülő republikánusok pedig pont az 1930-as években adott demokrata válaszok szöges ellentétével oldották meg az olajválságot.
A neoliberális gazdaságpolitika gyakorlatilag Ronald Reagan hatalomra kerülése után lépett elő vezető gazdasági modellé.
Adócsökkentés, leépülő (szociális) kiadások, globális szabad tőkeáramlás, vállalkozói kedv erősítése és még lehetne sorolni. Ezen két példa (a New Deal és a neoliberalizmus) jól demonstrálja a két párt közötti ellentéteket a gazdaság menedzselésével kapcsolatban. Mondhatni ezek a gazdasági szemléletek a mai napig meghatározzák az amerikai közbeszédet. Gondoljunk csak a 2008-as válság kezelésére, amikor a demokrata Barack Obama újra az állami szerepvállalás erősítésével próbálta kezelni a válságot (jelentős költekezések, szociális intézkedések – „Obamacare”). Donald Trump ezzel szemben újra csökkentett az állami kiadásokon, megpróbálta növelni a hazai ipari termelést, növelni az amerikai munkások foglalkoztatottságát és az ország versenyképességét.
Mondhatni a jelenlegi vita megint egy erősebb vagy éppen pont gyengébb államról szól. A demokraták szociális intézkedéssel (gyermekek után járó adókedvezmény) és az adók emelésével (társasági adó) erősítenék az állami szerepvállalást. A Kamala Harris vezette demokraták a szociális kihívásokra progresszív adóemeléssel reagálnának, így az évi 400 ezer USD kereset alatt nem emelnének adót. Ráadásul jobban szorgalmazzák a közösségi közlekedést és a zöld átállást, mint jobboldali riválisaik. Azonban a vállalkozók nem feltétlenül lennének boldogok egy demokrata győzelem esetén, ugyanis jelentősen nőne a tőke nyereségre kivetett adó.
Kamala Harris’s proposals would raise the top tax rate on capital gains to 38.3 percent—the 2nd highest in the OECD.https://t.co/kNazYT9U7Y pic.twitter.com/k1S2BOOCgu
— Tax Foundation (@TaxFoundation) October 30, 2024
A republikánusok ezzel szemben a meglévő állami szerepvállalások gyengítése mellett tették le voksukat. Ide tartozik az adócsökkentés, amely minden amerikai csoportot érintene (vállalkozó, munkás, középosztálybeli.) Trump továbbá csökkentené az energiaárakat (infláció egyik eredeztetője), a diákok hitelállományát stb… Trump gazdaságpolitikai víziója erősebb gazdasági növekedést prognosztizálhat, azonban a jelentősebb növekedés mindig magasabb inflációval jár együtt, így nem csoda, hogy célzottan az energiaárakra is választ ad a republikánusok jelöltje.
Érdemes rámutatni, hogy az Egyesült Államok könnyebben tudta átvészelni a gazdasági válságokat, még úgy is, hogy a két gazdasági filozófia nem feltétlenül kompatibilis egymással, ugyanis elképesztő erőforrásokkal (tőke, nyersanyagok, képzett munkaerő, technológia) rendelkezik.
The U.S. economy grew at a 2.8% annualized rate in the third quarter, per the “advance” real GDP estimate from @BEA_News. This follows an increase of 3.0% in the second quarter https://t.co/t1Gd6CaKot pic.twitter.com/cS6v795iB5
— St. Louis Fed (@stlouisfed) November 3, 2024
Összességében látható, hogy vannak közös ügyek, amelyek mentén konszenzus van. Ilyen a kínai termékekre kivetendő vámok fenntartása vagy éppen növelése, a különböző technológiai embargók fokozása. Azonban a republikánusok nemcsak Kínára, hanem az Európai Unióra vagy éppen a szövetséges Japánra is kiterjesztenék a vámokat, megcélozva a német, illetve japán autóipart. Gazdasági kérdésekben megmaradtak a történelmi hagyományok. A demokraták tovább szélesítenék a szociális hálót, amelyet értelemszerűen adóemeléssel fedeznének (erősebb állami szerepvállalás és újraelosztás), míg a republikánusok inkább adó csökkentéssel és a vállalkozói kedv erősítésével oldanák meg az Amerikát érintő válságot.
Írta: Szabó Bence
Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon
