Blog

Mit csinált Kubában Barack Obama?

Barack Obama elnök március 20-án történelmi jelentőségű látogatást tett Kubában. Az 1959-es kommunista forradalom óta ez az első alkalom, hogy amerikai elnök látogat a szigetre, ami fontos lépés az 1960 óta tartó embargó megszüntetése felé. Az USA nagy élelmiszercégei már a…

kuba.jpg

Barack Obama elnök március 20-án történelmi jelentőségű látogatást tett Kubában. Az 1959-es kommunista forradalom óta ez az első alkalom, hogy amerikai elnök látogat a szigetre, ami fontos lépés az 1960 óta tartó embargó megszüntetése felé. Az USA nagy élelmiszercégei már a kubai bioélelmiszerek importjában rejlő lehetőségeket fontolgatják, Fidel Castro, a szigetország volt elnöke azonban ellenségesen reagált.

Obama látogatásának csúcspontja a Havannai Nagyszínházban tartott beszéde volt, melynek fő témái a múlt sérelmeinek elhagyása, Kuba és az USA közös jövője, illetve a szigetország kulturális és gazdasági felzárkózásához szükséges lépések voltak. Michael C. Desch, a Notre Dame Egyetem politológia professzora szerint az üzenet Raúl Castro elnök felé körülbelül ez volt: „Tudom, hogy hamarosan eltűntök és most beszélni fogok a Kubaiaknak arról, mi következik utána”.

A látogatás fogadtatása mindkét oldalon pozitívabb volt a fiatalabb generációk körében, akik nem ismerik vagy nem élik meg annyira személyesen a hosszú szembenállás gyújtópontjait, mint az USA meghiúsult inváziós kísérlete a Disznó-öbölben, vagy az ezután kirobbant rakétaválság. Fidel Castro, a még mindig életben lévő és nagy tiszteletnek örvendő exelnök és forradalmi vezér azonban az állami tulajdonú Granma újságban publikált levelében elítélően nyilatkozott. A Disznó öbölbeli inváziós kísérletet elfogadhatatlannak nevezte, emlékeztetett a két ország szerepére a dél-afrikai apartheid megszüntetésében, és hogy míg Kuba a baloldali forradalmi erők mellett avatkozott be, az USA és Izrael sokáig támogatta a rasszista rezsimet. Castro emellett kritizálta Obamát, amiért nem említette, hogy forradalma felszámolta a faji diszkriminációt − bár azt tekintve, hogy a most Fidel öccse, Raúl Castro által vezetett kormány elsöprő többsége fehér, nem meglepő, hogy ez nem szúrt szemet az USA első fekete bőrű elnökének.

Bár az embargó feloldásának legnagyobb nyertesei a nagy nehézségek árán önellátó Kuba vállalkozói és ’50-es évekbeli autókkal járó, otthoni internetkapcsolat nélkül felnövő fiataljai lennének, az USA gazdasága is jól járna. Több nagy élelmiszercég képviselői fognak májusban a szigetországba látogatni, hogy megvizsgálják az ott termelt bioélelmiszerek amerikai exportjának lehetőségeit. A kubai farmereknek a Szovjetunió 1990-es összeomlása óta nem volt lehetőségük műtrágyát és mesterséges fertőtlenítőket használni az embargó miatt, így egyedülálló mennyiségben és hozzáértéssel, ráadásul rendkívül olcsón termelnek bioélelmiszereket, amelyekre rohamosan nő az igény az USA-ban. A kérdés az tehát, hogy sikerül-e félretenni a politikai ellentéteket a közös gyarapodás érdekében.

Daniel Corsano