„A tory győzelem Európa veresége” című cikkében Patrick J. Buchanan a brit választási eredményeket, és ezeknek lehetséges következményeit értékeli a The American Conservative oldalán. Véleménye szerint David Cameron a legsikeresebb konzervatív vezető Margaret Thatcher óta, ez a siker azonban országának széteséséhez és a britek Európai Unióból való kilépéséhez is vezethet. Theodore Dalrymple a City Journalnak írt cikkében eközben a brit krízis több dimenziójáról írt.
A szerző úgy látja: a toryk sikeres lejárató kampányt indítottak a Munkáspárttal szemben, nem csak arról sikerült meggyőzniük a közvéleményt, hogy Milibandék túl szélsőséges nézeteket vallanak, de arról is, hogy az általuk vezetett kormány a szecesszionista Skót Nemzeti Pártnak (SNP) lenne kiszolgáltatva. A Munkáspárt északi bástyáját is elvesztette, Skóciában alulmaradt az SNP-vel szemben.
Buchanan szerint ennek egyik következménye az lesz, hogy a skótok hamarosan új népszavazást fognak követelni az elszakadásról, amelynek az előzőnél sokkal nagyobb esélye lesz a sikerre. Ehhez Angliában is támogatókat találhatnak: az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) és az EU-szkeptikus tory képviselők is népszavazást ígértek az EU-ból való kilépés kérdéséről 2017-ben, amely számukra pozitív kimenetelű lehet, ha az EU-párti skótok elszakadnak és nem szavaznak; így érdekük, hogy támogassák a kezdeményezést. A skót önállósodás a Konzervatív pártnak is kedvezne, egy Angliából, Wales-ből és Észak-Írországból álló Egyesült Királyságban biztosítva lenne többségük.
Skócia önállósodása reflexreakciókat váltana ki Európa több pontján: ugyanígy szakadna el Katalónia Spanyolországtól, Veneto tartomány Olaszországtól és Flandria Belgiumtól. Az EU-n belül a felbomlást pártoló erők erősebbek, mint azok, akik a politikai és gazdasági kötelékek erősítését célozzák. A transznacionalizmus, a globalizmus, a határok megnyitása és eltörlése, illetve a transznacionális szervezetek megerősítése már nem tűnnek olyan fontosnak, mint a második világháború utáni időkben. „Jean Monnet, Európa Atyja már a múlté.” Eljött Marie Le Pen és Nicola Sturgeon ideje: 2015 a patriotizmus, a populizmus és a nacionalizmus éve. Az államok szeretnék visszaszerezni a határaik feletti ellenőrzés jogát az EU-tól és korlátoznák a bevándorlást is. Elsősorban a mediterrán térségről érkező arab, afrikai és muszlim menekültek számát akarják csökkenteni, akik nem tudnak asszimilálódni az európai társadalmakba. Buchanan szerint az európaiak vissza akarják szerezni függetlenségüket, olyan nemzeteket akarnak kiépíteni, amelyek kifejezik igaz identitásaikat: valami olyasmit akarnak elérni, amiért az amerikaiak kezdtek el harcolni 1775-ben, amikor maguk is szakítani akartak brit anyaországukkal.
Theodore Dalrymple a City Journalnak írt cikkében a brit krízis több dimenziójáról írt: először is problémát okoz a választópolgárok és a közvélemény-kutató intézeteket felkészületlensége. Emellett Cameronék újraválasztása sem oldja meg a politikai legitimáció kérdéseit, a Konzervatív Pártnak a választási rendszer sajátosságai miatt elegendő volt a felnőtt lakosság 24,7%-ának szavazata a győzelemhez. Az egyes pártokra érkezett szavazatok súlya sem egyenlő. Például 25974 szavazat volt szükséges egy SNP képviselő megválasztásához, míg egy UKIP képviselőéhez közel 4 millió kellett. Dalrymple szerint Cameron diadalmámora rövid életű lesz, hiszen valódi gondjai csak most kezdődnek. Az EU tagságról való népszavazást nem fogja tudni kikerülni, a kilépés következményeként a skótok pedig mindenképp az Egyesült Királyságtól való elszakadást fogják választani.
Nagy Britannia egyik előnye eddig politikai stabilitása volt, ami most megszűnt, ez pedig komoly válságot okozhat a pénzügyi szektorban. A politikai napirendet inkább a politikusok ambíciói által létrehozott, légből kapott problémák határozzák meg; a tényleges, mély gondokat, pl. az ország alacsony produktivitását, vagy az egyre erősödő kulturális és képzettségi törésvonalakat nemhogy nem kezelik, de meg sem említik.
Rózsa Kitti
