Mit hozhat Európának a Biden-kormányzat?

Matthew Karnitsching a Politico európai hasábjain arról ír: a republikánus jelölt vereségét sokan fogják ünnepelni Európában. Szerinte Trump elnöksége csak haragot és dühöt szült, s sokan attól féltek, hogy ha ismét négy évet tölthet majd el a Fehér Házban, azzal véglegesen tönkreteheti a transzatlanti kapcsolatokat.

Megjegyzendő, hogy Európa és az Egyesült Államok kapcsolatát a szerző az „európai jólét és stabilitás alapkövének” tartja. Szerinte Joe Biden igazi transzatlantista, így Angela Merkel és Németország számára a megválasztása a legjobb forgatóköny volt. A Politico szerint a demokrata jelölt győzelmével új erőt fognak kapni a tengerentúli kapcsolatok és megkezdődik annak egyfajta rehabilitiációja. Karnitsching úgy látja: sok európai döntéshozó rendkívüli lehetőséget lát Joe Biden megválasztásában, s ezáltal lehetőség nyílik, hogy új alapokra helyezzék a két kontinens kapcsolatait. A szerző szerint ez azonban túl optimista hozzáállás, és Biden nem lesz egy egyszerű vagy teljes mértékben megfelelő partner. Azonban ő is felteszi a kérdést magának és az olvasóknak: „Megragadja-e Európa a kapcsolat újjáépítésének esélyét?”

A kereskedelem kérdésében a Trump-kormányzat Európát az USA ellenfeleként kezelte. Többek között emiatt vezetett be védővámokat több európai termékre és nyersanyagra, például alumínium- és acéltermékekre. A szerző szerint hibás lenne arra várni, hogy a jövőben Biden visszatérne az egykori status quóhoz. Ezt azzal indokolja, hogy szerinte a Demokrata Párt hagyományosan az amerikai munkások pártja, így az utóbbi 4 évben újraértékelték a szabadkereskedelmhez való hozzáállásukat. Ezt mindenképp nagyban befolyásolta, hogy Trump a 2016-os választáson e kérdésben vitt el rengeteg szavazót Joe Bidenéktől. A szerző szerint tovább nehezíti egy jövőbeli lehetséges kereskedelmi megállapodás megszületését, hogy az Európai Unió továbbra is meg akarja adóztatni az amerikai óriási techcégeket. „Ennek ellenére Biden megnyithatja az ajtót egy újabb transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodáshoz.”

A környezetvédelem kérdésében már nagyobb egyetértés mutatkozik a felek között. Biden ugyan nem tudja elkerülni, hogy az Egyesült Államok formálisan ne lépjen ki a Párizsi Klímaegyezményből, de semmi nem akadályozza meg, hogy ne léptesse be az Egyesült Államokat újra. A szerző szerint e lépés egy komoly gesztus lenne Európa felé, amivel azt mutatná: igenis komolyan érdekelt abban, hogy közösen oldják meg a klímavédelem kérdését.

Kína kérdésében már nem ekkora az összhang. Míg az Egyesült Államokban a kínai dominancia feltartóztatását vagy megakadályozását mindkét párt támogatja, addig Európa a kérdésben megosztott: „Bár az Európai Bizottság csatlakozott Washingtonhoz és Kínát rendszerszintű riválisnak nyilvánította, nem minden európai főváros osztja ezt a véleményt. A legnagyobb akadály Németország, amely Kína legnagyobb európai kereskedelmi partnere”.

A szerző szerint Joe Biden komoly nyomást fog helyezni Berlinre, hogy feltartóztassa Kínát a jövőben. A legnagyobb amerikai kérés ez ügyben az lenne, hogy állítsa le Németország a kínai Huawei 5G infrastruktúrájának telepítését. „A legalapvetőbb kérdés azonban ez: vajon Európa kiáll-e az Egyesült Államok mellett és megpróbálja kordában tartani a kínai befolyást vagy sem?”

Védelempolitikai ügyekben Joe Biden nagy valószínűséggel követni fogja elődje útjait. A szerző szerint az új amerikai adminisztráció is ragaszkodni fog ahhoz, hogy a NATO-tagállamok tegyenek eleget a szerződésekben foglaltaknak és GDP-jük 2 százalékát védelmi kiadásokra fordítsák. A szerző szerint Joe Biden a kínai expanziót találja a legfenyegetőbbnek, így Európának megnövekedik majd a szerepe, hogy ellenpólust képezzen Oroszországgal szemben, és hogy meggátolja Moszkva további befolyásszerzését a kontinensen. E kérdéskörben a szerző felveti az iráni kérdést is. Míg Európa továbbra is kiáll az atomalku mellett, addig nem valószínű, hogy az Egyesült Államok vissza fog ebbe térni, hiába lesz demokrata az elnök.

Szemlézte: Lukács Zoltán Marcell

Forrás