Donald Trump a szuperkedd után megerősítette vezető pozícióját az elnökjelöltségért folytatott versenyben. Egy váratlan fordulatot leszámítva Trump Clintonnal fog összecsapni novemberben, de a republikánus demagóg nem nyerhet − írja Freddy Gray a The Spectator honlapján megjelent cikkében, amelyben a szerző Trump népszerűségének okait vizsgálja.
Trump sorra győzedelmeskedik, de ellenfeleit a vereségeik még mindig nem kovácsolják egységbe. Úgy néz ki, a Republikánus Párt a második helyen álló Ted Cruz mögött áll, de messze nem egységesen.
Kivéve egy váratlan, drámai fordulatot, Donald Trump lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje a november 8-i elnökválasztáson. Az, hogy egy demagóg lesz a világ legerősebb államának vezetője, jelzi, hogy valami nincs rendben az Egyesült Államokban, olvasható az írásban. Trump Amerikájában a kapzsiság nem csak jó, de kívánatos is, ahogyan a gonoszság gyönyörűnek számít. „Ismét naggyá tesszük Amerikát” − idézi a szerző a jelölt-aspiránst.
Veszélyben lehetnek azok az elemzők, akik úgy vélik, Trumpnak nincs esélye a győzelemre. Novemberben nagy valószínűséggel az a Hillary Clinton lesz Trump ellenfele, aki a „tökéletes példája annak az elitnek, amit az amerikai szavazópolgárok gyűlölnek”.
Egyes kritikusok ahhoz a Barry Goldwaterhez hasonlítják Trumpot, aki „lázadó” kampányával megnyerte a szélsőjobboldalt magának 1964-ben, azonban hatalmas vereséget szenvedett el Lyndon B. Johnson demokrata jelölttől. A szerző vitatja ezt a párhuzamot Trump és Goldwater között, mondván, hogy alábecsülik Trump erejét: népszerűségével és a választók irányában mutatott sokoldalúságával, sokkal inkább hasonlít Ronald Reaganhez.
Trump igazi ereje abban rejlik, hogy a különböző társadalmi rétegeket, csoportokat egyaránt meg tudja szólítani: nők, férfiak, feketék, fehérek, spanyol ajkúak, evangéliumi keresztények, házasok, egyedülállók, értelmiségiek között egyértelműen ő a legnépszerűbb a republikánus aspiránsok közül. A pénzügyi válság és a gazdaság növekvő pályára állítása után is a társadalom jelentős része elégedetlen a rendszerrel − dühüket pedig Trump testesíti meg, véli a cikk írója.
„Vigaszként szolgálhat, hogy Trump valószínűleg nem lesz elnök.” Közvélemény-kutatások szerint, habár kifejezi a szavazók dühét, az amerikai társadalom nagy része még mindig elutasító véleménnyel van az elnökjelölt-aspiránsról. A szerző úgy gondolja, ha Clinton lesz az elnök, a világ nagy problémával fog szembekerülni.
Ha végezetül Donald Trump veszít is, átmeneti népszerűsége okot adhat az aggodalomra a liberális demokrácia híveinek. Amerikai választópolgárok milliói világossá tették, hogy nem akarnak Jeb Bush-hoz hasonló vezetőt az országuk élére. Trump vetélytársai csak olyan eszközökkel tudják felhívni magukra a figyelmet és szavazatokat nyerni, amilyeneket az általuk kritizált ellenfelük szokott használni (például Rubio Trump nemi szervére vonatkozó kijelentése). Azonban nagy eredményeket így sem tudnak elérni.
A cikk szerzője felhívja a figyelmet a posztmodern választói magatartásra: ha Trump azért jó, mert rossz, jobb elkerülni egy Trump-adminisztrációt. „És mi várható 2021-ben és 2028-ban?” − teszi fel a kérdést a szerző.
Könnyű megfeledkezni a második világháború utáni viszonylagos békéről és prosperitásról, ami Amerika gazdasági és katonai ereje nélkül nem jöhetett volna létre. „Az USA globalizációhoz való viszonya segített abban, hogy gazdagabbak legyünk.” A szerző John F. Kennedy-t idézi: „A szabadságnak magas az ára, de az amerikaiak mindig megfizették ezt az árat”. Ezért a szolgálatért cserébe Amerika keveset kapott viszonzásul: az európaiak lenézik a fogyasztói kultúrát, míg az iszlám világban sokan a Sátán névvel illetik a nagyhatalmat.
A középosztály stagnáló élethelyzete, a közel-keleti kudarcok, Kína felemelkedése mind olyan tényezők, amik a vereség érzetét keltik a társadalomban. Az elemzés szerint Trumpra használható a „fasiszta” kifejezés − nem csak Mussolini-idézete, vagy a Ku Klux Klánnal való viszonya miatt. A szabad vállalkozással szemben előnyben részesíti a nemzeti szocializmust, míg gazdaságpolitikájában hangsúlyos elem a protekcionizmus. Külpolitika tekintetében Mexikó, Kína, Oroszország legyőzéséről beszél. Az írás kiemeli, hogy az IS legyőzésével kapcsolatban nincs koherens terve, de ez senkit nem érdekel.
Sokak számára azért vonzó Trump, mert nem a megszokott jelszavakat hangoztatja („Amerika őr a szabadság falain”), valamint eltörli a republikánus Bush-kormányzat kellemetlen emlékeit (gazdasági válság, vesztes háborúk).
A szerző megállapítása szerint Donald Trump felemelkedése logikus következménye Obama elnökségének. A 2008-as nagy várakozások a demokrata elnökkel szemben 2016-ra kudarc érzését keltették a társadalomban. Trump az élő példája annak, hogy az elmúlt évtized történelme következtében az USA kezdi elveszíteni erejét, hatalmát a nemzetközi porondon.
Az elemzés Sigmund Freud idézetével zárul, aminek realitását évtizedekig elutasította a közvélemény, azonban Donald Trump bebizonyíthatja, hogy igaza volt Freud-nak: „Amerika a leggrandiózusabb kísérlet, amit a világ valaha látott. De félek, ez nem lesz sikeres.”
Árpási Botond
