Amerikai politikai körképünk 2016 elején
2017 januárjában hivatalba lép a Föld legerősebb államának új elnöke, egy hosszú, költséges, sok energiát igénylő kampánysorozat és választás után. A demokrata és republikánus elnökjelölt-aspiránsok között február eleje óta egyre keményebb küzdelem folyik a jelölőgyűlések és előválasztások megnyeréséért, amelyek a nyáron esedékes elnökjelölt-állító konvenciók kimenetelét döntően meghatározzák.
Az USA államformája
Mielőtt belevetnénk magunkat a választási küzdelmek és a kampányidőszak izgalmaiba, érdemes röviden áttekinteni az Egyesült Államok kormányformáját, valamint a választási rendszert, a választási szabályokat, amelyek szerint a mostani elnökválasztás is zajlik.
Az USA 1787-ben megalkotott alkotmánya létrehozta a prezidenciális kormányformát. Ebben a konstrukcióban a választópolgárok által választott elnök államfő és a végrehajtó hatalom feje is egyben. A két részből (Szenátus és Képviselőház) álló törvényhozás felé nem tartozik az elnök és az általa választott miniszterek és államtitkárokból álló kormány politikai felelősséggel (ellenben a parlamentáris és fél-prezidenciális rendszerekkel).
Az amerikai konstrukcióban megfigyelhető továbbá a három hatalmi ág határozottabb szétválasztása, valamint az ágak egymás irányában fennálló ellenőrző és ellensúlyozó funkciója (checks and balances).
A választási rendszer első ránézésre bonyolult és összetett szisztémának tűnhet, ám ennek ismertetése ugyancsak elemi fontossággal bír a most zajló választások megértéséhez. Ahhoz, hogy valaki az elnökválasztáson indulhasson, három kritériumnak kell megfelelnie: az Egyesült Államokban született állampolgárnak kell lennie, be kell töltenie a 35. életévét, valamint 14 éve az ország lakosának kell lennie. (A valóságban 1933 óta az elnöki pozíciót kormányzó, szenátor vagy katonai tábornok töltötte be.)
Demokraták, republikánusok
Az USA kétpárti rendszerében mind a Demokrata Pártot, mind a Republikánus Pártot egy-egy jelölt képviseli a választásokon. Mindez egyszerűnek hangzik, azonban itt következik a rendszer összetettsége: a két elnökjelölt kiválasztása a két pártban. Az elnökjelölteket kiválasztó küldöttekről a tagállamokban a jelölőgyűlésen (caucus) vagy előválasztással (primary) döntenek. Az így kiválasztott küldöttek döntenek majd a demokrata és a republikánus elnökjelöltről a pártok nyári elnökjelölt-állító konvencióján.
Az előválasztáson (primary) bárki szavazhat, ha előzetesen regisztráltatja magát; a jelölőgyűlésen (caucuson) viszont a párt regisztrált tagjai és delegáltjai vesznek részt. Minél több delegátust szerez az elnökjelölt-aspiráns, annál nagyobb lehet az esélye, hogy a konvención ő szerezze meg pártja elnökjelöltségét. Az egyes szövetségi államok különböző számú delegátust küldenek, ezért nem mindegy, hogy a jelölt melyik államban hány küldöttet állít maga mellé. A republikánus jelöltnek 1237 delegátus támogatására van szüksége, hogy elnyerje pártja elnökjelöltségét, a demokratának pedig 2383 küldöttet kell maguk mellé állítaniuk. Az így megválasztott két elnökjelöltre szavazhatnak a választópolgárok, ám nem közvetlenül, hanem az úgynevezett elektorokra szavazva (kiknek számát az adott állam lakosságszám-arányában állapítják meg), akik a jelölteket támogatják.
Ezt követően az elektori kollégium választja meg az elnököt. Az elnöki mandátum elnyeréséhez az 538 elektorból 270 támogatása szükséges. Az Alkotmány rendelkezései szerint az új elnök a választásokat követő év január 20-án kezdi meg munkáját. Fontos azt is megemlíteni, hogy az elnök egyszer újraválasztható, két ciklus betöltése esetén (egy ciklus 4 év) nem indulhat az elnökválasztásokon (mindez a hatalomkoncentrációt hivatott megakadályozni).
A kormányzati rendszer és a választási rendszer rövid alkotmányjogi ismertetése után érdemes röviden áttekinteni a legutóbbi elnökválasztásokat, valamint röviden a Barack Obama vezette kormányzat tevékenységét az elmúlt években a bel- és külpolitikában egyaránt. Különösen fontos megvizsgálni azokat az aktuális kérdéseket, amelyek többek között meghatározzák a mostani választási verseny kampánytémáit.
Obama nyolc éve
A 2008-as választásokon győztes demokrata elnökjelölt, Illinois állam szenátora történelmet írt, hiszen Barack Obama személyében megválasztották az Egyesült Államok történetének első afroamerikai elnökét. A demokrata jelölt ellenfele a republikánus John McCain volt, ám Obama minden kétséget kizáróan, magabiztosan győzött: az elektori szavazatok 67,8%-át szerezte meg, szemben a republikánus jelölttel, aki mindössze 173 voksot gyűjtött össze az elektori kollégiumban, ezzel 32,2%-ot szerzett. Négy évvel később, 2012-ben Obama duplázott, s majdhogynem hasonló arányban győzte le a Republikánus pártot képviselő Willard Mitt Romney-t, a szavazatok 61,7%-ának megszerzésével.
Obama 2008-as megválasztását az amerikai és a világ közvéleményének nagy része is örömmel fogadta: az új elnök karizmája, politikai üzenetei a Bush-adminisztráció teljes elutasítását hozta magával, és helyette egy alternatív lehetőséget állított fel. A pénzügyi válság, az afganisztáni és iraki katonai sikertelenségek nyomán megingani látszott az USA monopolisztikus hatalma a nemzetközi színtéren, és Obama számára világos volt: ezt az utat nem lehet folytatni.
Az adminisztráció legfontosabb feladatként a gazdasági viszonyok normalizálását, az ország nagyhatalmi státuszának megszilárdítását, a muzulmán országokkal való béke megteremtését jelölte meg. Ennek a politikának a gyakorlati kivitelezését azonban 2012-es újraválasztása után kevesebben támogatták: habár első ciklusában népszerűsége igen magas volt, egy 2013-as mérés alapján Obama támogatottsága 39%-os mélységben állt. Elemezők szerint történelmi tapasztalat, hogy második ciklusukra sokan kételkednek az elnökökben és így kevesebben is támogatják őket.
A közelmúlt is tele volt olyan eseményekkel, ami nehéz helyzet elé állította az Obama-adminisztrációt, és a közvéleményt is igen megosztották ezek az események. Érdemes gondolni az arab tavaszra, a többek között ennek eredményeként kitört szíriai polgárháborúra, majd az Iszlám Állam megjelenésére a Közel-Keleten; a menekültválságra; az ukrajnai válságra; valamint az amerikai-kubai kapcsolatok enyhülésére. Belpolitikai szinten meghatározóak a következő kérdések: melegházasság, fegyverviselés, avagy az egészségügy reformja, az úgynevezett Obamacare. Igen nehéz összeszedni az összes problémakört, de talán ezek a legfontosabbak, továbbá ezek azok a kérdések, amelyek előkerülnek a mostani elnökválasztáson is.
Kik versenyeznek most?
A fenti három témakör − kormányzati rendszer, választás menete, az Obama-adminisztráció bel- és külpolitikája − bemutatása után a továbbiakban a demokraták és a republikánusok néhány, legesélyesebbnek tartott elnökjelölt-aspiránsait mutatjuk be.
Hillary Clinton az egyetlen női elnökjelölt-aspiráns, a Demokrata Párt jelöltje. Támogatóinak meg kell nyernie azokat a fiatalokat, akik Obamát támogatták az előző két választáson. Ám ahhoz, hogy nagyobb esélye legyen a győzelemre, a fehér női középosztályt is maga mögött kell tudnia. Kampányának fontos üzenete, hogy élhető országot szeretne hátrahagyni a szavazók gyermekeinek és unokáinak. Gazdasági programjának része, hogy csökkenti a jövedelmi egyenlőtlenségeket, támogatja a középosztályt, valamint a nők helyzetén javítana olyan intézkedésekkel, mint a minimálbér emelése. Az iowai jelölőgyűlést szoros küzdelemben nyerte meg, a New Hampshire- i előválasztáson azonban második lett Bernie Sanders mögött.
Bernie Sanders, a másik demokrata jelölt szintén nagy eséllyel pályázik az elnökjelöltségre. Legnagyobb ellenfelét, Hillary Clintont legyőzte a már említett előválasztáson, és Iowa-ban is csak 0,3%-kal maradt le vetélytársa mögött. A vermonti szenátor legnagyobb bázisát a demokrata párt liberális aktivistái jelentik. Az önmagát „demokrata szocialistának” nevező Sanders a párt populista gyökereihez kíván visszanyúlni. Clintonnál határozottabban hangoztatja a gazdasági egyenlőtlenségeket, a stagnáló béreket, az egekbe szárnyaló adósságokat.
Ted Cruznak, Texas szenátorának nehéz feladata van, ha ő akar lenni a republikánusok elnökjelöltje: a párt különböző irányzatait kell maga mögött tudnia a keresztény konzervatívoktól a szabadelvűséget vallókig. Az Iowában 27,6%-ot szerző, ezzel győzedelmeskedő, New Hampshire-ben azonban a harmadik helyre szorult aspiráns úgy véli, a republikánusoknak akkor van esélyük nyerni, ha konzervatív pártként definiálják magukat. Üzeneteiben önmagát,mint az Obama liberalizmusától leginkább elfordulót jellemzi.
Donald Trump, az ingatlanfejlesztő, televíziós valóságshow-s sztár tavaly júniusban jelentette be, hogy indul a Republikánus Párt elnökjelöltségéért. Elemzések szerint Trump egyesítheti mindazokat, akik a legerőteljesebben kritikusak Obamával szemben. Támogatói között nagy eséllyel ott lesznek a felsőosztály képviselői is. Üzeneteiben azt ígéri, „Amerikát ismét naggyá teszi”. Habár a menekültválságról, az USA-ban elő muszlimokról vagy mexikóiakról néhol igen szélsőséges nézeteket vall, kétségtelen tény, hogy a jelölt-aspiránsok között ő vezeti a népszerűségi mutatókat. New Hampshire-ben a szavazatok több mint harmadát megszerezve nyert, Iowában azonban 3 százalékponttal Ted Cruz mögött végzett.
Marco Rubio a republikánus elit kedvence és támogatottja, aki sokak szerint folyamatosan erősödhet a következő előválasztásokon, akár a végső győzelemig.
A februártól nyár elejéig tartó előválasztások és jelölőgyűlések fogják a konvenciók kimenetelét meghatározni, ezért mindkét párt aspiránsai kemény küzdelmet folytatnak egymással a következő fél évben.
Árpási Botond
