Ayaan Hirsi Ali 23 éves korában - mikor rádöbbent, hogy nem csak a radikális iszlám az egyetlen követhető út - elhagyta szülőhazáját, Szomáliát és Hollandiába menekült. Új életet kezdve politika pályára lépett, de miután magára haragította véleményével a holland iszlamistákat, az Egyesült Államokba kényszerült menekülni.
Hirsi Ali nem csak a radikális iszlám kritikusa. A nyugati feminizmust is élesen bírálja és felelősségre vonja, hiszen véleménye szerint nem foglalkoznak eleget a muszlim nők elnyomott helyzetével.
A nemrégiben intézetünknél vendégkutatóként tevékenykedő, Douglas Murray a Spectator hasábjain beszámolt arról, hogy
a New York Times-nak köszönhetően még a sok üldöztetést és szenvedést átélő Ayan Hirsi Alit is elérte a radikális baloldal kirekesztő kultúrája.
Hirsi Alit a kirekesztés a Prey: Immigration, Islam and the Erosion of Women’s Rights (Áldozat: az iszlám és a nőjogok eróziója) című új könyvében állított – közel sem sértő, mérsékelt - véleménye miatt érte. A Prey lerántja a leplet az Európába érkező tömeges migráció olyan súlyos következményeiről, mint például, hogy kiugróan megemelkedett az európai országokban az olyan bűncselekmények száma, mint a szexuális erőszak és a zaklatás.
A többi közt azért is kiemelt jelentőségű Hirsi Ali új könyve, mert eddig a radikális baloldal szándékosan elterelte a figyelmet, sőt nem hagyta, hogy nyilvánosságra kerüljenek a szexuális erőszakkal történő bűncselekmények számának megugrásáról szóló megrázó adatok.
A tények cenzúrázása miatt pedig az elmúlt húsz év során az arab országokból érkező tömeges bevándorlás negatív következményeiről aligha lehetett vitázni, hiszen még az olyan politikusok is túl kockázatosnak találták a témát, akik képesek lettek volna arra, hogy változást érjenek el.
Napjainkban már automatikusan „szélsőjobboldali bigottnak” nevezik azokat, akik meg merik említeni, hogy a más kultúrából tömeges – főleg férfi – bevándorlók érkezése negatív következményekkel is járhat a befogadó ország számára. Az iszlamista aktivisták pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy még ha ezek a súlyos problémák egyszer szóba is kerülnek, később ne kerülhessen többé erre sor.
A hetekben Hirsi Alival is hasonlóan bánt el a világhírű amerikai napilap, The New York Times. Már a könyv megjelenése napján megjelentetett egy hamis tényeket közlő, felkapott könyvkritikát, hogy egyszer és mindenkorra kivégezhesse Hirsi Ali írását.
A könyvkritika írója, Jill Filipovic Hirsi Ali személyes történetét próbálta felhasználni cikkében, miszerint az írónő „mind tudjuk, hogy egy olyan politikai menekült, aki meg akarja szüntetni a menedékjogot.”
Filipovic ellentmondásos kritikájából kiderül, hogy, vagy úgy írt a Prey című könyvről, hogy nem jutott el a 162. oldalig, vagy szándékosan átírta az ott leírtakat.
Hirsi Ali ugyanis könyve 162. oldalán leszögezi, hogy: „Miután magam is korábban szomáliai menedékkérő voltam, mára meg bevándorló így természetes, hogy támogatom a bevándorlást. Nem vetem meg azokat az embereket, akik úgy döntenek, hogy annak érdekében, hogy jobb és élhetőbb körülmények közt élhessenek, összepakolják javaikat és elhagyják országukat. Teljesen megértem őket, hiszen én magam is ezt tettem”
Az iszlámkritikus a könyvében leírja, hogy
azt tartja súlyos problémának, ahogyan a Nyugat képtelen kezelni a tömeges migrációból fakadó problémákat és nem vonja felelősségre azokat a bevándorlókat, akik különböző bűncselekményeket követnek el abból fakadóan, hogy nem hajlandóak elfogadni a befogadó ország törvényeit és kultúráját.
Jill Filipovic cikkében több ehhez hasonló téves és félrevezető megállapítást tett Hirsi Ali könyvéről. A következő kijelentése alapján ismét kiderül, hogy Filipovic nem olvasta el az egész könyvet. „A szerző szerint az lenne a krízisre a megoldás, ha megerősítenék a rendfenntartást, szigorúbb büntetőjogi szankciókat leptetnének érvénybe, valamint felszámolnák a magánéletet. Annak ellenére, hogy könyvében azt állítja, hogy mélyen átgondolta azt a paradox helyzetet, mikor liberális célokat illiberális eszközökkel akarnak elérni, mégis arra a következtetésre jutott, hogy a célok szentesítik az eszközt. Szerinte még a ’a német magánélet megszállottjait’ is meglehet győzni arról, hogy megoldás lehet bevetni a mesterséges intelligenciát, az arcfelismerést és a videómegfigyelést.” – állította Filipovic könyvkritikájában.
Harsi Ali azonban teljesen máshogy fogalmazta meg véleményét könyvében. A Prey 264. oldalán ugyanis a következők olvashatóak: „A biztonsági kamerákat, arcfelismerőket és a mesterséges intelligenciát nem csak olyan autoriter hatalmak használhatják, mint Kína.. Figyelemre méltó, hogy az Egyesült Királyság és Izrael állama olyan helyzetbe került, hogy biztonságuk lényegében ezektől a felügyelő eszközöktől függ. Lehet, hogy ízléstelennek tűnhet a magánélet megszállottja, Németország számára ilyen módon védelmezni egy országot, de őket is meglehetne győzni arról, hogy a veszélyesebb környékeken fontos lenne bevezetni ezeket a technikákat. Amikor a fővárosi kormányzat megkérdezte a Tübingeni embereket, hogy a nagyobb biztonság érdekében hajlandóak-e elfogadni a biztonsági kamerákkal való felügyeletet és fontosnak tartják-e növelni a rendőri intézkedéseket akkor a többség támogatta ezeket a felvetéseket. (…)
A nemzeti és regionális rendőröknek olyan különleges egységeket kell létesíteniük, amelyekkel nőket és a lányokat, kiemelt módon zsidó és LGBTQ közösségeket és iszlám disszidensek védelmezését szolgálják.”
Nagy nehezen végül a The New York Times írója is elismerte Harsi Ali elképesztő intelligenciáját, sőt még azt is hozzátette, hogy talán valamelyest fontos munkát végez. Az írónő méltatása azonban nem tartott sokáig, hiszen Filipovic egyből hozzá is tette, hogy „ugyanakkor a Prey című könyve túl abszolutista ahhoz, hogy igaz legyen.” A The New York Times cikke számos megválaszolatlan kérdést hagy maga után – azon felül is, hogy Filipovic egyértelműen nem olvasta el tüzetesen a könyvet, amelyet kritizált.
Douglas Murray szerint a cikk írójának célravezetőbb lett volna, ha ahelyett, hogy Hirsi Alit megbélyegzi és megpróbálja véleményét kiforgatni, leírta volna, hogy szerinte milyen megoldásokat lehetne adni azokra a problémákra, amelyeket az írónő könyvében felvetett.
A Spectator publicistája szerint Filipovic könyvkritikája beleilleszkedik abba a tendenciába, amelyet az utóbbi időben a The New York Times követ: „antirasszista” leple alatt valójában egyre több olyan újságírót vesz fel, akik ténylegesen rasszista megjegyzéseket tesznek és olyanokat bocsát el, akik állítólag „rasszista terminológiát használtak”.
Végül Murray hozzáteszi, hogy
Filipovic a rasszizmus eszközeit használva bélyegezte meg Ayaan Hirsi Alit, miután fekete bőrű, muszlim származású és bevándorló.
Miután azonban Hirsi Ali korántsem mondott kirekesztő véleményeket, a könyvkritika írója kénytelen volt olyan állításokat adni a szájába, amelyek alapján már „jogosan” rágalmazhatja, majd pedig ha sikerrel járt, el is hallgattathatja.
Szemlézte: Morvay Sáron
