Blog

Nem áll jól Trump a közvélemény-kutatásokban

Nem áll jól Trump Bidennel és Warrennel szemben a Fox News közvéleménykutatása szerint – írja Frank Camp a Daily Wire-ban.

Nem áll jól Trump Bidennel és Warrennel szemben a Fox News közvéleménykutatása szerint – írja Frank Camp a Daily Wire-ban.

Október 6. és 8. között folytatott felmérést a Fox, melyben 1003 regisztrált republikánus szavazót kérdeztek az elnökjelölti versengésről. A kérdés arra vonatkozott, hogy ha a 2020-as választásokat aznap tartanák, kit választana Biden és Trump közül. A válasz 50%-ban Biden volt, míg Trumpot csak 40% támogatta.

Ezzel nem volt vége, ugyanis a kérdést még kétszer feltették, csak Elizabeth Warrenre és Bernie Sandersre rákérdezve. Ezúttal sem szerepelt jobban az elnök. A válaszadók 50%-a szavazna Warrenre, míg újra 40% szavazna Trumpra. A harmadik kérdésnél pedig 49% választotta Sanderst és szintén 40% választotta Trumpot.

A három ellenfél a Demokrata Párt csúcsjelöltjei közé tartozik, a RealClearPolitics szerint Biden vezet országosan a demokrata szavazatok 29.2%-val, míg Warren a második helyen áll 23.4%-al, és Sanders a harmadik 15.2%-al. A következő két jelölt,  Pete Buttigieg és Kamala Harris nem érik el a 10%-ot.

Az előválasztásban érintett államokat tekintve Trump továbbra is versenyben van, de mivel sokkal kevesebb felmérés van az egyes államokban, mint országosan, a számokban nem lehet teljesen megbízni. Iowában például Trump vezet Biden és Warren előtt, ugyanakkor Sanders 51%-al nyerne, ha ő lenne az induló. Észak-Karolinában pedig, ahol 2016-ban 3.6%-al nyert, mindhárom jelölt ellen elbukna az elnök. Hasonló a helyzet Wisconsin állammal, melyet három éve csupán 0.7%-al nyert meg.

Az országos felmérések szinte kizárólag azt mutatják, hogy mindhárom jelenlegi demokrata csúcsjelölt legalább 5%-kal vezet Trump előtt. Ezen adatok szerint Joe Biden lenne Trump legesélyesebb kihívója, aki 49.9-43 százalékos megoszlásban nyerne.

Lehetséges, hogy az elnökkel szembeni eljárás lehetősége növelte meg hátrányát a kihívóival szemben, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy bármelyik hasonló közvélemény kutatás kizárólag az adott pillanatra és a társadalom egy adott szegmensére vonatkozik.

Szemlézte: Fellegi Benjámin