Blog

Nem hivatalos NATO szövetség tervével kecsegtet az új USA-Kenya nemzetközi megállapodás

Május 24-én Washingtonba látogatott William Ruto kenyai elnök, az amerikai-kenyai külkapcsolatok felállításának 60. évfordulóján. A találkozón a többi között a térség stabilitásának megőrzése mellett a két ország stratégiai együttműködésének kiterjesztése és napirendre került. Joe Biden amerikai…

Május 24-én Washingtonba látogatott William Ruto kenyai elnök, az amerikai-kenyai külkapcsolatok felállításának 60. évfordulóján. A találkozón a többi között a térség stabilitásának megőrzése mellett a két ország stratégiai együttműködésének kiterjesztése és napirendre került. Joe Biden amerikai elnök egy jelentős befektetési csomagot is belebegtetett, mely az ő szavaival élve: „Jelentős nem-hivatalos NATO szövetségessé tenné Kenyát.” De mit jelenthet ez az ország és kiterjedtebben Afrika jövőjére nézve?

Az utóbbi évek nem voltak kegyesek a NATO számára Afrikában. 2020 és 2023 között az orosz Wagner csoport támogatásával sorra döntötték meg a francia-barát rezsimeket a Száhel-övezetben. A Kínai Népköztársaság pedig jelentős, sokszor a célországok GDP-jét többszörösen meghaladó pénzügyi befektetésekkel igyekszik növelni saját befolyását a kontinensen.

afrikadiagram.png

Május 24-én a Kenya-USA diplomáciai kapcsolatfelvétel 60. évfordulóján William Ruto, kenyai elnök Washingtonba látogatott, ahol személyes tárgyalásokat folytatott Joe Biden amerikai elnökkel.

A találkozónak több célkitűzése is volt, de a legfőbb gyűjtőtényező az Egyesült Államok gyengülő befolyásának megerősítése a régióban, amit egy Kenyának nyújtott jelentős gazdasági befektetési csomag segíthet.

Az első, 300 millió dollár értékű beruházási kör nagy segítséget jelenthet az adósságválsággal és árrobbanással küszködő kenyai gazdaságnak, valamint a 2015 óta fellendülő kenyai csúcstechnológiai iparnak, az úgynevezett „Szilikon-szavannának.” Joe Biden szavaival élve, amennyiben ez a kezdeményezés sikerrel jár, azzal „Kenya jelentős, nem-hivatalos NATO szövetségessé válhat.”. Kérdéses ugyanakkor, hogy ez a gazdasági együttműködés mennyi sikert jelenthet hosszú távon.

Kína 2000 és 2022 között ugyanis 6,7 milliárd dollár értékben fektetett már be a kenyai gazdaságba, mely jelentősen túlszárnyalja az eddigi amerikai beruházásokat. 

Azt, hogy ez a társulás mennyi hasznot hozhat, még nehéz megmondani, a rohamosan közeledő amerikai elnökválasztások pedig kérdésessé teszik, hogy ezen baráti kapcsolatok egy esetleges adminisztráció-váltás esetén mennyire maradnak meg.

Szemlézte: Csapó Gergely

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon