Blog

Nemek közötti egyenlőség Kanadában – az alkoholizmusban is

A nemek közötti egyenlőségért folyó küzdelem még közel sem ért véget, de legalább a nők egy dologban beérik a férfiakat – az alkoholizmusban. A női egyenjogúsághoz vezető utat azonban nem az üres borosüvegeknek kéne szegélyezniük – írja Kristen Pyszczyk a CBC Canada hírportálon.

kanada11_1.jpg

A nemek közötti egyenlőségért folyó küzdelem még közel sem ért véget, de legalább a nők egy dologban beérik a férfiakat – az alkoholizmusban. A női egyenjogúsághoz vezető utat azonban nem az üres borosüvegeknek kéne szegélyezniük – írja Kristen Pyszczyk a CBC Canada hírportálon.

Kanadában a nők körében jelentkező túlzott alkoholfogyasztás jelentős egészségügyi problémává kezd válni, amelyre kevés figyelem irányul. 2001 és 2017 között az alkohol okozta elhalálozások száma 26%-kal emelkedett a nőknél, míg a férfiaknál az arány ehhez képest csak 5% volt. Ugyan még mindig több férfi hal meg alkoholproblémák miatt, azonban a jelek arra utalnak, hogy a nők hamarosan beelőzhetik őket az alkoholizmus terén. Statisztikai adatok szerin a 10-16 éves korosztályban több lány kerül kórházba alkoholmérgezés miatt, mint fiú.

Az első hullámos kanadai feministák a 19. század eleji alkoholellenes mozgalom (Temperance movement) idején baltákkal a kezükben rohamozták meg és verték szét a kocsmahelyiségeket. A mozgalom a nőknek elsőként adta meg a lehetőséget, hogy a politikában részt vegyenek, és olyan jelentős női egyenjogúságért harcoló aktivisták szerezték meg a kezdő lendületet, mint Susan B. Anthony. Az alkoholellenes mozgalom főként a nők ügye volt, hiszen gyakran szenvedtek bántalmazástól és szegénységtől a részeges férjeik miatt.

Azonban napjainkban a nők alkoholfogyasztását már a női egyenjogúság részeként ünneplik. Amy Schumer amerikai stand-up humorista híresen támogatja a feminizmus e vonatkozását. A 2015-ös Kész Katasztrófa (Trainwreck) című vígjáték filmes plakátján Schumer egy papírzacskóból issza az alkoholt, a szeszes ital mindennapos fogyasztása pedig a film központi eleme. Ezek a viccesnek szánt képsorok azt mutatják be, hogy a férfiakhoz hasonlóan a nők is viselkedhetnek ittas állapotban felszabadultan és felelőtlenül. Ez a kiváltság ugyanis eddig a férfiaké volt, a nőket nem volt szokás kétbalkezes ittas bunkóként ábrázolni.

2014 környékén nagy port kavart a kanadai hírekben egy ittas és gyakran cselekvőképtelen nők ellen elkövetett zaklatási sorozat. Sokan a nőket tették felelőssé a történtekért, míg a feministák a szabad alkoholfogyasztáshoz való jogukat hangoztatva keltek a védelmükre. A nőknek természetesen nem szabadna szexuális zaklatás áldozatává válniuk, bármennyi alkoholt is fogyasztottak. Azonban valahol az alkoholellenes mozgalom és napjaink között félúton a férfiak alkoholproblémájára a nők alkoholizmusa lett a megoldás. Ez nem az a fajta egyenlőség, amire törekednünk kellene: az alkohol ugyanis sokkal ártalmasabb egy nő szervezetének, valamint a függőség is könnyebben alakul ki, mint a férfiak esetében.

A probléma része, hogy a versenyszférában dolgozó nők szakmai hátrányba kerülhetnek, ha tartózkodnak az alkoholfogyasztástól egy olyan világban, ahol az italfogyasztás a vállalati kultúra szerves része. A szakmai előmenetel szempontjából kulcsfontosságú kapcsolatépítő „networking” események, az ügyfelekkel való tárgyalások vagy a meetingek során is gyakran kerül sor alkoholfogyasztásra. A nyomás miatt pedig nehéz az italt visszautasítani. Azonban egy olyan környezetben, ahol az alkoholizálás nincs kordában tartva, a nőket nagyobb eséllyel éri zaklatás, valamint hamarabb alakulhatnak ki a függőségi problémák is. Az iszákos vállalati kultúrában való részvétel ugyan előnyt jelenthet rövidtávon, azonban a munka világában az egyenlő mennyiségű italfogyasztás nem vezet a nemek közötti egyenlőséghez. A vállalatok jobban tennék, ha a női alkalmazottaik érdekében újragondolnák az alkohol szerepét az intézményi kultúrában.

A probléma másik vonatkozása a napjainkban uralkodó trend, a „mommy juice” (anya itala) rekreációs jellegű alkoholfogyasztás is. A marketingesek a kifejezéssel szellemesen célozzák meg a nőket, az alkoholt egy kis segítségnek beállítva az anyai lét hektikus hétköznapjaira, amely a gyermeknevelés terheit hivatott megkönnyíteni.

Mind a mainsteam kultúrának, mind a munkáltatóknak, mind a marketingeseknek alaposan át kéne gondolniuk az alkohol reklámozásának és fogyasztásának módját. Ezen kívül az egészségügy feladata, hogy proaktív módon vegye figyelembe a kiégést, és ezáltal a függőség kialakulásának veszélyét a nőknél. Mindenkinek a nők egyenjogúságára kéne törekednie, hogy kevesebb nőnek kelljen az alkoholhoz fordulnia a jobb helytállás reményében – vélekedik a cikk szerzője.

Szemlézte: Balogh Zita