Blog

Német szövetségi választások: Olaf Scholz nyerésre áll

Kevesebb, mint négy hét van hátra a német szövetségi választásokig, és egyre több közvélemény-kutatás szerint a jelenlegi nagyobbik kormánypárt, a kereszténydemokrata unió (CDU) támogatottsága továbbra is csökkenő tendenciát mutat.

Kevesebb, mint négy hét van hátra a német szövetségi választásokig, és egyre több közvélemény-kutatás szerint a jelenlegi nagyobbik kormánypárt, a kereszténydemokrata unió (CDU) támogatottsága továbbra is csökkenő tendenciát mutat.

A konzervatívokat megelőzte Németország Szociáldemokrata Pártja, az SPD, amelynek évek óta nem volt ekkora sikere. A CDU/CSU az elmúlt nyolc évben koalíciós kormányt alkotott az SPD-vel. Hosszú évek után először azonban az SPD-nek sikerült vezető pozíciót elérnie a jobbközép kereszténydemokratákkal (CDU) és bajor testvérpártjukkal, a Keresztényszociális Unióval (CSU) szemben.

nemetval_belso.pngA legutóbbi Deutschlandtrend felmérés alapján a közvélemény-kutatók 25 százalékos támogatottságot mértek a szociáldemokratáknak, a CDU/CSU pedig csupán 20 százalékot ért el. Ehhez képest a legutóbbi 2017-es választásokon az SPD mindösszesen a szavazatok 20,5 százalékát szerezte meg, a CDU/CSU pedig 32,9 százalékot kapott.

Az idén áprilisban szintén magasabb támogatottságnak örvendő Zöldek is folytatják a lejtmenetet, jelenleg 16 százalékon állnak, ami 2018 szeptembere óta a leggyengébb eredményük. A Német Szabaddemokrata Párt (FDP) 13 százalékon áll, és őket követi az Alternatíva Németországért (AfD).

Angela Merkel kancellár 16 éves hivatali ideje után vonul vissza, bár továbbra is nagy a támogatottsága.

Olaf Scholz Németország alkancellárja és pénzügyminiszter, az SPD kancellárjelöltje nem sokkal marad el Merkeltől a Deutschlandtrend népszerűségi rangsorában.

Jelenleg ő a legnépszerűbb a három kancellárjelölt közül. Versenytársaihoz képest - Armin Laschet a CDU/CSU jelöltje és Annalena Baerbock a Zöldek támogatottja - Scholz-ot tartja a társadalom a legszimpatikusabbnak és a leghitelesebbnek.

Az SPD jelöltjének népszerűsége közvetlen hasznot hoz a pártnak is. Akik azt mondták, hogy várhatóan az SPD-re fognak szavazni, 25 százalékuk csak azért teszi, mert bíznak Scholzban és az ő vezetői képességeiben. A pártot támogatók elsősorban a bérekről, a nyugdíjak hosszú távú biztosításáról, valamint a család- és gyermekgondozási politikáról alkotott kép miatt állnak ki az SPD mellett.

Szemlézte: Spiesz Bianka