Blog

Nepált megrázták a fiatalok: a közösségi média tiltásból kormánybukás lett

Nepál történelmi válság küszöbén áll: a Z generációs fiatalok által szervezett tüntetések a közösségi média betiltása nyomán robbantak ki, de a korrupció, a gazdasági kilátástalanság és a politikai elit fényűző életmódja elleni felkeléssé váltak. A hetek óta tartó tiltakozások a kormány bukásához,…

Nepál történelmi válság küszöbén áll: a Z generációs fiatalok által szervezett tüntetések a közösségi média betiltása nyomán robbantak ki, de a korrupció, a gazdasági kilátástalanság és a politikai elit fényűző életmódja elleni felkeléssé váltak. A hetek óta tartó tiltakozások a kormány bukásához, több mint 13 ezer fogoly szabadon engedéséhez és halálos áldozatokat követelő összecsapásokhoz vezettek.


A Nepálban lezajlott tüntetést a Hami Nepal nonprofit szervezet szervezte, amely 2015-ben ifjúsági mozgalomként indult. A Katmandu Kerületi Közigazgatási Hivatal szerint a szervezet a kormánytól engedélyt kapott annak megtartására. A demonstrációkat eredetileg a több közösségi média portált érintő tiltások váltották ki, de az események középpontjában a régóta gyökerező korrupció, a gazdasági lehetőségek hiánya és a közelmúltbeli tüntetések során alkalmazott erőszak állt. A kormány szeptember 4-i bejelentése, miszerint 26 közösségi média platform működését tiltja be, köztük a WhatsAppot, a Facebookot, az Instagramot, a LinkedIn-t és a YouTube-ot, tovább fokozta a feszültséget, ami a tüntetésekbe torkollott.

Mostanára emiatt állandóak lettek az extrém és agresszív megmozdulások. A tüntetők többsége fiatalok, iskolások és egyetemisták tömegéből áll, akik magukat Gen Z-nek hívják. A hatóságokkal való összeütközéseket követően legalább 30 ember vesztette életét és több ezren megsérültek.

A fiatalok körében növekvő elégedetlenség az országban tapasztalható korrupció miatt kihatott a társadalom minden szegletére.

A gyanús ügyek közé tartozik egy 2017-es eset, amelynek keretében a Nepal Airlines két Airbus A330 szélestörzsű repülőgépet vásárolt. A hatalommal való visszaélések kivizsgálásával foglalkozó bizottság (CIAA) tavaly nyilvánosságra hozta, hogy az ügy 1,47 milliárd rúpia (10,4 millió dollár) veszteséget okozott az államkincstárnak.

A CIAA által feljegyzett panaszok Nepálban (2019-2024)

nepalikorrupcio.png

Forrás: CIAA éves jelentések

A korrupció máshol is felütötte a fejét. Az elit gyermekeinek fényűző életmódját bemutató képek is kritika tárgyává váltak a közösségi médiában. Ez is kiváltó okként szolgált a tüntetésekhez, miután a TikTokon megjelentek azok a videók, amelyek nepáli politikusok gyermekeinek luxus életmódját mutatták be egy olyan országban, ahol az egy főre jutó jövedelem 1300 dollár évente.

Ankit Bhandari, egy 23 éves katmandui diák, aki jelen volt a tüntetés helyszínén, az Al Jazeera-nak elmondta, hogy az elégedetlenség egyik gyökere az a „frusztráció, hogy adót kell fizetni” anélkül, hogy tudnák, hogyan használják fel azt.

A hatóságokkal szembeni bizalmatlanság és elégedetlenség táplálja az erőszakos és véres megmozdulásokat országszerte, mivel a társadalom egyre jobban úgy érzi, hogy kizárják őket a döntéshozatalból.

Ami elsőre a média tilalomból fakadó frusztrációnak tűnt, már egyértelmű, hogy sokkal mélyebbre nyúlik vissza, és a fiatalok hosszú ideje tartó elhanyagolása és elhallgattatása áll mögötte.

A tüntetés előtt Nepál miniszterelnöke, KP Sharma Oli, lenézően jellemezte a fiatal szervezőket. „Az emberek maguk sem szabadok, gondolataik sem szabadok, nem tudnak önállóan gondolkodni, és mégis a függetlenségről akarnak beszélni. Honnan fogják ezt a függetlenséget megszerezni?” – kérdezte Oli, aki a Nepáli Kommunista Párt (Egységes Marxista–Leninista) vezetője.

Azonban annak ellenére, hogy feloldották a média portálokat érintő tilalmat, a helyzet csak fokozódott. Úgy tűnik, hogy az elégedetlenség okozta frusztráció és bosszúvágy egy olyan eseménysorozatot indított el, amit a teljes politikai vezetés lecserélése nélkül nehéz lesz megállítani. A palackból kibújt szellemet még a miniszterelnök lemondása se tudta visszazárni.

A kommunista párt veteránja, a 73 éves KP Sharma Oli, aki négyszer volt miniszterelnök, a reménytelen helyzetet látva lemondott és azonnal felszívódott.

A főváros, Katmandu egyes részein kijárási tilalmat rendeltek el több alkalommal is. A tüntetők behatoltak a parlament épületébe, ahol a rendőrséggel szembe szállva több embert is lelőttek.

„Ott voltam a parlament épületében, és láttam, ahogy embereket lelőttek előttem. Ez a tüntetés az országban uralkodó korrupció ellen irányul. Most már teljesen eltávolítottuk a kormányt. Elértük, amit akartunk. Remélem, hogy új, választott vezetők kerülnek hatalomra... Nem akarjuk a régi vezetőket” – mondta egy 20 éves diák, Pawan Sharma. 

Katmanduban a hadsereg elrendelte, hogy az emberek maradjanak otthon, miután a katonaság éjszaka nagy erőkkel vonult fel, hogy megállítsa a halálos zavargásokat, amelyek a kormány bukásához vezettek. A hatóságok szerint a heves tüntetések során legalább 13 000 foglyot engedtek szabadon börtönökből Nepál mind a 77 kerületében, vészesen súlyosbítva a már így is reménytelen helyzetét az országnak.

A katonai vezetők - bízva egy közös megállapodásban - a tüntetők képviselőivel találkoztak a katmandui hadsereg főhadiszállásán, hogy megvitassák az átmeneti vezető személyét. 

Nepál jövője most a fiatalok hangján és a hadsereggel folytatott tárgyalások kimenetelén múlik.

Bár a kormány bukása a tüntetők elsődleges célját teljesítette, az ország továbbra is mély válságban van: a korrupció, a gazdasági kilátástalanság és a politikai elitbe vetett bizalom hiánya továbbra is súlyos sebeket ejt a társadalmon. A következő hetek döntik el, hogy a Gen Z felkelése valóban új korszakot nyit-e Nepál történelmében, vagy az ország a következő hetekben még mélyebb instabilitás felé sodródik.

Szemlézte: Mátyás Zoé

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon