Blog

Növekednek Joe Biden esélyei?

Március elején még „a halál küszöbén állt” Joe Biden esélye a 2020-as amerikai elnökválasztásokon való győzelemre — fogalmaz Patrick Buchanan, a The American Conservative publicistája, mára azonban ez szerinte megváltozott.

biden_2.jpg

Március elején még „a halál küszöbén állt” Joe Biden esélye a 2020-as amerikai elnökválasztásokon való győzelemre — fogalmaz Patrick Buchanan, a The American Conservative publicistája, mára azonban ez szerinte megváltozott.

Joe Biden az Egyesült Államok kortárs politikai életének egyik meghatározó, nagy múltú alakja. Az Obama-adminisztráció idején alelnökként szolgáló politikus idén megpróbálkozik Donald Trump, jelenlegi elnök legyőzésével a közelgő amerikai elnökválasztásokon. Habár a kampányidőszak első felében nem tudott jelentős eredményeket felmutatni, a legfrissebb felmérések alapján esélyes, hogy ő lehet a Demokrata Párt végső elnökjelöltje 2020 novemberében.

Biden fellendülő esélyeit elsősorban a déli államok színesbőrű szavazóinak köszönheti, akik kiegyenlítik azonos párti versenytársa, Bernie Sanders támogatói táborát. Az esélyek átrendeződését mutatja a március 3-i „szuperkeddnek” nevezett esemény, mikor is Biden 14 államból 10-ben fölényesen győzött. Ennek hatására a milliárdos Mike Bloomberg visszavonult a versenytől, és támogatásáról biztosította Bident Trump legyőzésének reményében.

Vajon a világot megrengető koronavírus itt is kifejti hatását? Trump kései reakciója a válságra és a Dow Jones index erőteljes ingadozása gyengíthetik az elnök társadalmi megbecsülését. Amennyiben Bernie Sanders és Joe Biden képesek lesznek időben lezárni egymás között folyó csatározásaikat, az Trump bukását is jelentheti végső soron.

Szemlézte: Sajti Konor