Blog

Obama víziója elbukott

„Obama még mindig nem vállalja a felelősséget Hillary vereségéért” – írja George Neumayr a The American Spectatorben. Szerinte az elnökválasztáson nem csupán Clintont, de a demokraták „sértő ideológiáját” is  elutasították az amerikaiak. 

obamaa_2.jpg

„Obama még mindig nem vállalja a felelősséget Hillary vereségéért” – írja George Neumayr a The American Spectatorben. Szerinte az elnökválasztáson nem csupán Clintont, de a demokraták „sértő ideológiáját” is  elutasították az amerikaiak. 

A demokrata politikusok George Neumayr szerint egyedül Hillary Clintonra akarják ráhúzni a vizes lepedőt a vereségükért. Úgy vélik, nem a politikájukkal, hanem a jelöltjük személyiségével volt gond. Joe Biden alelnök úgy fogalmazott, Clinton „nem tudja, hogy miért indul”.

Barack Obama is kifejtette véleményét: úgy véli, ha ő indul, elegendő embert tudott volna maga mögé állítani. A szerző szerint az elnök tudomást sem vesz arról, hogy a hivatali ideje alatt a kormányzat minden szintjén vereségek érték. Szerinte Obama 2008-as és 2012-es győzelmeit a gyenge republikánus ellenfelének köszönheti, nem pedig egy erős és népszerű víziónak.

Hillary jobban járt volna, hogyha folytatólagosság helyett drámai változásokat ígér. Neuymar párhuzamot von a Carter gyenge elnökségét követő Reagan nacionalista fellángolású kampánya, valamint Obama kudarcai és Trump felemelkedése között. Szerinte Trump szlogenjének („Tegyük újra naggyá Amerikát”) Obama bukott politikái szolgáltak alapul.

Az Obama által okozott faji szakadékra válaszul született a Trump-kampány ígérete a „törvény és rend” visszaállítására. Az iszlám terrorizmus elleni gyenge fellépés vezetett az „irdatlanul szétverjük az ISIS-t” irányhoz és a bevándorlók „extrém átvilágításának” ötletéhez. Az energiaszektor bővítése és a szénbányászok munkáinak megmentése, mint kampányelemek is Obamára, pontosabban a klímaváltozással kapcsolatos aktivizmusára született reakciók – írja Neumayr.         

Clinton elvesztette a kapcsolatot a fehér munkásosztállyal – sugallja Obama és Biden úgy, hogy nekik sosem volt közvetlen kapcsolatuk ezzel a réteggel. Egyszerűen „szerencséjük volt, hogy egy gyenge ellenféllel szemben indultak, aki túlságosan politikailag korrekt volt ahhoz, hogy rámutasson az elitizmusukra és lekezelő stílusukra”.
Obama arra utal, hogy nem az üzenetét, hanem az üzenet hordozóját utasították el. Viszont a kampány során ő maga is azt mondta, az elnökségének a hagyatéka van a szavazólapokon. Ezt pedig kétségtelenül elutasították – zárja cikkét Neumayr.

Szemlézte: Szászi Áron