Blog

Örök igazságok a háború árnyékéban

A háború az emberi sötétség mélységeibe taszít minket - ugyanakkor örök igazságokra is ráébreszt - írja Héléne de Lauzun francia történész a European Conservative oldalán.

A háború az emberi sötétség mélységeibe taszít minket - ugyanakkor örök igazságokra is ráébreszt - írja Héléne de Lauzun francia történész a European Conservative oldalán.

Mint kifejti: kontinensünk, Európa mintha elfeledkezett volna a háborúról. De az utópisták elképzeléseivel szemben a háború soha nem tűnt el innen sem, gondoljunk csak az írek, a szerbek és a horvátok sorsára. Az ukrajnai válság a szerző szerint visszahozza a Nyugat tudatába a háborút. A szimbólumok ereje, az érintett területek nagysága és a menekültek tömege nyomán a szembesülést már nem lehet korlátok közé szorítani. Egyre kevésbé lehet a háború tényétől megvédenünk magunkat, és arra gondolni, hogy az alig érint minket és csak múló rossz pillanat lesz az érintettek számára is.

A háború ugyanakkor De Lauzunk szerint visszatérít az életünkhöz is. Egyértelmű tényekre emlékeztet minket, ami viszont nem mindenki ízlésének felel meg. A Le Monde egyik szerzőnője például azért írt dühös véleménycikket, mert a háború "régi sztereotípiákat" hoz vissza, "gender sztereotípiákat, bátor férfiakat és sírdogáló nőket" - írja panaszosan.

A European Conservative szerzője emlékeztet: Ukrajna, amelynek most a nyugati progressziót kellene védenie a reakciós Oroszországgal szemben, a háború első napjától igazán diszkriminatívnak látszó intézkedést vezetett be: a 18 és 60 év közötti férfiaknak megtiltották az ország elhagyását.

Hogyan lehetséges ez 2022-ben, amikor Európának a haladás fáklyájának kellene lennie, ahol a nemek és genderek egyenlőségének kell uralkodnia még a legkeletibb bástyájában is! "Az ukrán férfiaknak tilos az ország elhagyása, mert harcolniuk kell. Hogy megvédjék hazájukat Ez az általános mozgósítás. És ezt Ukrajnában férfi dolognak tekintik" - írja Héléne de Lauzun.

Ezzel szemben a nőknek a gyerekekről kell gondoskodniuk. A Lengyelországba és Magyarországra érkező menekültek nagy része nő és gyermek volt, akik a férfiakat otthon hagyták, hogy harcoljanak, mert nekik az a küldetésük. A nőké pedig az, hogy a gyerekeket védjék.

A nő és a gyermek megvédése pedig a nyugati keresztény emberkép egyik fundamentuma. Ezen keresztül érvényesül az emberi méltóságról alkotott felfogásunk évszázadok óta

- írja a European Conservative szerzője.

Milyen más ez, mint amikor egy francia lapban egy szerző arról olvasott, hogy francia földön labdázgató fiatal afgán férfiak nyilatkoztak arról, hogy szomorúan gondolnak vissza feleségükre és gyermekükre, akik otthon maradtak Kabulban. "Egy férfi se maradt harcolni, egy nő se menekült el a háborúból."

Most az interneten számtalan fotót láthatunk arról, ahogy az ukrán családfők elbúcsúznak feleségüktől és gyermekeiktől, hogy harcba induljanak. Ezek a jelenetek évezredek óta velünk voltak és meghatározták képzeletünket. Műalkotások, dalok születtek erről.

A háború ennél fogva minden szörnyűsége mellett elfeledettnek hitt örök igazságokra ébreszt rá minket.

Kíváncsi vagy, hogyan eszkalálódott az orosz-ukrán konfliktus? A témával kapcsolatos összes cikkünket itt találod.

Szemlézte: RG

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!