Blog

Őrületes pénzt ad Kína az amerikai egyetemeknek

A héten a Yale Egyetem vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy azok a kínai cégek, amelyekkel pénzügyi kapcsolatban áll, összefüggésben vannak-e a kínai kormány ujgurokkal szembeni emberi jogi visszaéléseivel. A procedúrát azért kezdték el, mert egyik kínai diákjuk anonim levelet írt az…

A héten a Yale Egyetem vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy azok a kínai cégek, amelyekkel pénzügyi kapcsolatban áll, összefüggésben vannak-e a kínai kormány ujgurokkal szembeni emberi jogi visszaéléseivel. A procedúrát azért kezdték el, mert egyik kínai diákjuk anonim levelet írt az egyetemnek azt kérve, hogy állítsák le az országából jövő pénzügyi támogatásokat, hiszen azok nem etikusak.

Nemcsak a Yale Egyetem lehet benne olyan üzletekben, amelyek emberi jogokat sértenek Kínában, illetve annak nagyhatalmi megerősödését szolgálják. Az NBC News szerint rengeteg más amerikai egyetem is részt vehet olyan kutatásban, amely a kínai nukleáris program fejlesztését, vagy éppen a kínai hadsereg megerősítését segíti elő.

A leghírhedtebb, kínai kormány által finanszírozott intézet, amely több amerikai egyetemen is működik, az az úgy nevezett Konfciusz Intézet (Confucius Institute), melyek hálózatáról blogunk több cikkében is olvashattok. Hivatalosan csak a kínai nyelv és kultúra oktatása érdekében üzemel az amerikai egyetemeken, de egyre több jel mutat arra, hogy ennél sokkal komolyabb hátsó szándékai is vannak, elsősorban négy fő aggodalom merült fel. Először is, az intézet keretein belül végzett kutatások szabadsága – vannak ugyanis tiltott témák és narratívák (pl. az ujgurok és tibetiek emberi jogainak tiprása, a kínai hadsereg erősödése vagy a Dalai Láma kérdése), amiknek a kutatását az intézet tiltja. Másodszor is, az intézet átláthatósága; honnét jön a pénz és pontosan kit, miért választanak ki a támogatásra. Harmadszor, az intézet teljesen aláveti magát a Kínai Kommunista Párt szabályainak. Mindebből adódik a negyedik probléma, a kínai kormányközeli propaganda terjesztése.

Bár a Trump adminisztráció előkészített egy törvényt, amely kötelezné az egyetemeket arra, hogy közétegyék, milyen a kapcsolatuk a Confucius Institute-tal, a Biden adminisztráció elvetette ezt.

2015-ben az 1.000 Talentum nevű programot zárta le a kínai állam azután, hogy az FBI vizsgálatot indított ellene. A programot, amelynek az volt a célja, hogy a nyugati világ legsikeresebb tudósait Kínába vigye és ott foglalkoztassa azzal vádolták, hogy még kutatási fázisban lévő technológiát próbált ellopni. Nemsokkal később, 2020-ban a Harvard egyik kémia professzorát vádolták meg azzal, hogy nem tette közzé a Kínából kapott támogatásait – az eset különösen problematikus, hiszen a kutató nyilvánosságra hozott finanszírozói között az amerikai Védelmi Minisztérium is ott szerepelt. A harvardi kutatót bűnösnek találták és elítélték.

Hasonló botrányba keveredett a Emory Egyetem két kutatója is, akiket több ezer dollárnyi Kínából kapott támogatás eltitkolásával vádolnak. Ugyanakkor nemcsak a kutatók titkolják el a Kínából kapott pénzeket, hanem az egyetemek is. 2019-ben az amerikai oktatásügyi államtitkár azt mondta, hogy számításaik szerint az amerikai egyetemek 70%-a eltitkolja a Kínától kapott pénzt – az USA törvényi szabályozása ellenére. Ez azt jelenti, hogy

nem ismert sem a támogatott intézmények köre, sem a támogatás összege, sem pedig az, hogy mire kapták azt az egyetemek.

Az így befolyó pénz mértéke pedig hatalmas lehet, egy 2020-as kutatás szerint csak a Harvard 93.7 millió dollárt kapott az elmúlt hat évben.

Egy következő problémája ezen intézeteknek, az, hogy az Amerikában tanuló kínai diákokat is kontrollálja. A Kínai Állami Támogatás a Kínai Diákoknak és Kutatóknak Szövetsége (Chinese funding of Chinese Students and Scholars Associations (CSSAs)) például hivatalosan csak arra szolgál, hogy segítsen a kínai diákoknak szobatársat és lakhatást találni – de a szervezetet a diákok és informátorok összepárosítására is használják. A Szövetséget, amelynek jelenleg 124 intézete működik az USA-ban, kémkedéssel és a diákok politikai megfélemlítésével vádolják. Ez komoly problémákhoz vezethet, hiszen jelenleg a kínai kormány több tízezer diákot támogat anyagilag az Egyesült Államokban.

Az osztrák European Forum Alpbach ösztöndíjasaként személyesen is volt alkalmam megtapasztalni, hogy a csoportokba tömörített kínai diákok micsoda ideológiai kontroll alatt állnak. Az egyik előadáson (amelyen önkéntes volt a részvétel), ami a hong-kongi tüntetésekről szólt és egy cambridge-i tajvani kutató tartotta,

a fórum összes kínai diákja szervezett módon vett részt. Az előadást kérdéseikkel folyamatosan megzavarták, a kutatót mindenfélével megvádolták, kiabáltak vele és teljesen ellehetetlenítették.

A közönség több tagja kérte a jelenlevő kínai diákokat, hogy hagyják az előadót beszélni, de az előadás zavarása tovább folytatódott egészen addig, amíg a csoport vezetője (és a bojkott szervezője) elsírta magát, mire az egész kínai csoport tüntetőleg kivonult. Amikor egy-két nappal később beszéltem a kutatóval arról, hogy mi is történt, azt mondta, hogy őt személyesen több (a bojkottban részt vevő) kínai diák is megkeresete az előadás után, hogy bocsánatot kérjen és elmondja: csak azért tette ezt, mert nem maradhatott ki a bojkottból. Csoportosan érkeztek a konferenciára és a csoport vezetője belekényszerítette őket az előadás szabotálásába. Mondani sem kell, micsoda gátja a kínai diákok ezen viselkedése az egyetemek intellektuális szabadságának.

Szemlézte: Zemplényi Lili Naómi

Tetszett a cikk? Hasonló tartalmakért kövess minket a Facebookon!